Ha Laci bácsi szirénaszót hall, akkor azonnal a tónusra figyel, hogy megtudja, a tűzoltóautó indult-e bevetésre. A másik módszer az, hogy kiszalad a főútra, és megnézi, vizes-e az úttest, a kanyarban megdőlt víztartályból ugyanis mindig kifolyik egy kis víz a földre. A sokáig magánvállalatnál dolgozó és ezermesterként is ismert Laci bácsi olyan lelkesedéssel és szelídséggel mesél a tűzoltásról, hogy az ember érzi, a munka igenis lehet szenvedély, életforma.

— Második osztályos voltam 1964-ben, amikor egy utcabéli barátommal úgy döntöttünk, hogy megnézzük magunknak a tűzoltók munkáját. Mindössze nyolcévesek voltunk, de rögtön magával ragadott minket ez a hivatás, így el is indultunk ezen az úton. Akkoriban még nem voltak ilyen egyenruhák, mint ma, tehát nem mondhatom, hogy az vonzott. Emlékszem, az első versenyünk Kispiacon volt, és nagyon készültünk rá. Nagyszerű volt a tűzoltócsapat, jól éreztem magam a tagjaival, gyorsan befogadtak. Talán a gyökere mégis ott van ennek az egésznek, hogy világéletemben szerettem másoknak segíteni, ez számomra mindig is természetes volt. Én is a legalsó lépcsőfokon kezdtem, és sikerült eljutnom a főtiszti rangig, mely fölött már csak az első osztályú főtiszti rang áll, de ezt mint önkéntes nem is tudnám megszerezni. Soha nem a kitüntetések vezéreltek, hanem a segíteni akarás. Abban a pillanatban szaladtam, amikor meghallottam a szirénaszót, hogy mielőbb mentsük az embertársainkat és a vagyonukat — mesélte László, akinek a hivatásszeretete fertőző volt, a családban ugyanis többen is tagjai a helyi tűzoltó egyesületnek.

Bajtai Balázs átadja a díjat Laci bácsinak

— A nagyobbik fiam tiszti rangban van, és elnöke is volt az egyesületnek, a feleségem és a lányom is levizsgázott tűzoltóként, de más utakon járnak, a kisebbik fiam pedig parancsnokként tevékenykedik a Martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesületben. Soha nem szóltam bele abba, hogy mit hogyan csinálnak, ott álltam mögöttük, de rájuk bíztam, hogy miként sajátítják el a tűzoltás fortélyait. Ők olyan szempontból másként kezdték, mint én, hogy az évek során sok minden változott, a felszerelés, a ruházat, és most már két légzőkészüléke is van az egyesületnek. Régebben nem volt ennyi felszerelés, az Amerikától kapott tűzoltókocsival vonultunk a helyszínre, majd a ’70-es években vásárolt használt teherautót alakítottuk át tűzoltóautóvá. Ez egy 1968-as kiadású TAM 5500-as tűzoltókocsi, mely a mai napig használatban van. Nagy örömünkre sikerült beszerezni egy osztrák Steyr típusú tűzoltókocsit, melyet akkor tudunk beüzemelni, ha befejeződik az adminisztrációs rész — tudtuk meg Laci bácsitól.

A Pro Urbe díj átvételekor: ifj. László László, Dencs Valéria, Bajtai Balázs, id. László László

A Martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület az idén lesz 132 éves. Két évvel ezelőtt, Magyarkanizsa község napján Pro Urbe díjban részesült. Az egyesület szoros kapcsolatban áll más tűzoltóságokkal, és nem csak a településen oltja a tüzet.

— Tavaly Horgoson volt egy katasztrofális tűz az egyik mezőgazdasági termelőnél, 2–3000 bála szalma égett. A horgosi és a magyarkanizsai csapat mellett a miénk is ott volt segíteni. Magyarkanizsára is átmegyünk, ha szükség van rá, hiszen ez a mi szakmánk lényege, hogy segítsünk egymásnak. A csapatunk a Kanizsa Feszten is ott van ügyeletben. Sajnos azt kell mondanom, hogy az idén eddig 6-7 tűzesethez kellett kimennünk, ami soknak számít, tekintve, hogy még csak tavasz van. Kémény-, ház- és kisebb erdőtüzekről van szó, és nem győzzük hangsúlyozni, hogy a legtöbb esetben az emberi felelőtlenség a tűz okozója. Vannak persze rövidzárlatból eredő esetek is, de leggyakrabban a figyelmetlenség és a nemtörődömség a baj forrása. Szerencsére kevés olyan tűzoltásban volt részem, ahol haláleset történt, de nagyon megviselt már maga a látvány is, főleg akkor, ha ismertük az áldozatot. Rendkívül elszomorító az is, amikor egy mezőgazdasági termelőnél át kell lépegetnünk a 7-8, füstmérgezésben megfulladt tehenet. Nehéz ezeket a képeket kitörölni a fejből. Szerencsére nincs gond az utánpótlással, olyan óvodásunk is van, aki már saját egyenruhával büszkélkedhet, annyira beleélte magát a tűzoltásba. Két-három gyerekcsapatunk tevékenykedik, vagyis körülbelül 25 gyerek van az egyesületben. Az elvándorlás és az időskor miatt egy kicsit megfogyatkozott a felnőttrészleg, de így is 40-en vagyunk, és ebből 20-25 személy az, akire mindig lehet számítani. Büszkén mondhatom, hogy egy nagy családként működünk, és nem csak a bajban vagyunk együtt, hiszen a falu minden közösségi ünnepén, rendezvényén jelen vagyunk. Mindig készítünk a gyerekeknek egy műsort, melynek a végén szórt sugárral locsoljuk őket, mintha esne az eső. Ez hatalmas öröm számunkra, szeretnek bennünket. A falu minden szervezetével jó kapcsolatot ápolunk — meséli csillogó szemekkel az önkéntes tűzoltó, aki úgy gondolja, egy tűzoltó egyesületnek egy közösség életében is fontos szerepe van.

Laci bácsi szerint, ahogy az élet egyéb területein, itt is a kitartás a kulcsa annak, hogy felfelé haladjunk a ranglétrán. Hat-hét éves korban lehet legkorábban belekóstolni a tűzoltók munkájába. Tízévesen már elvégezhető a tűzoltóvizsga, majd később az ifjúság tűzoltójaként teszik le az esküt, és az évek során egyre magasabb szintre lehet jutni. Az alapján, hogy ki hány éve, illetve milyen aktívan foglalkozik tűzoltással, újabb rangot lehet kiérdemelni.

Nemrégiben az évi közgyűlésen az egyesület elnöke, Bajtai Balázs első alkalommal adta át az év tűzoltójának járó elismerést, melyet a legidősebb tag, Laci bácsi érdemelt ki.

— Azon túl, hogy segítünk, és megpróbáljuk minél kisebbre faragni a kárt, bajt, nagyon fontosnak tartom azt a szerepünket is, hogy ráirányítjuk az emberek figyelmét a megelőzésre, mert ez kiemelten fontos. Mindenkinek érdeke, hogy elkerüljük a katasztrófát. A mai napig elhivatott vagyok, nem fáradtam bele a tűzoltásba. Az a tervem, hogy ameddig csak tudok, megyek és segítek. Úgy érzem, ez a dolgom.

A kitartó és áldozatkész munkáért járó elismerés