Elvtelenül, megalkuvóan nem lehet énekelni

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Elvtelenül, megalkuvóan nem lehet énekelni

Szabó Attila fotójaAzt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy Sztevánovity Zorán Liszt Ferenc-, Kossuth- és Prima Primissima Díj-as előadóművész, énekes, gitáros és zeneszerző neve a mai napig egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a nemes, intellektuális rockzenével. Minden rajongója tudj...

Szabó Attila fotója

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy Sztevánovity Zorán Liszt Ferenc-, Kossuth- és Prima Primissima Díj-as előadóművész, énekes, gitáros és zeneszerző neve a mai napig egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a nemes, intellektuális rockzenével. Minden rajongója tudja róla, hogy 1942-ben született Belgrádban, majd 1948-ban a családjával Magyarországra költözött. Mivel a szülei politikai okokból nem térhettek vissza az akkori Jugoszláviába, végleg Budapesten telepedtek le. A Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán végzett, de a testvérével, Dusánnal együtt, aki az állandó szövegírója, inkább a zenei pályát választotta. Játszott többek között a Zenith, a Metro és a Taurus együttesekben, majd szólókarrierbe kezdett.
Zorán viszonylag ritka vendég a mi vidékünkön, ezúttal a magyarkanizsaiak kezdeményezésére érkezett, az önkormányzat ugyanis az ő fellépését szánta városnapi ajándéknak. A koncert előtti rövid sajtótájékoztatón külön interjúkra nem volt lehetőség, de minden jelenlevő kérdezhetett tőle.
- Az itteni fellépések mindig egy kicsit hazajárásnak számítanak a lelkemben, hiszen Belgrádban láttam meg a napvilágot. Egy vicces megfogalmazással élnék, ami matematikailag képtelenség, de érzelmileg nem: száz százalékban érzem magam szerbnek és száz százalékban magyarnak. A mai napig jól beszélem a szerb nyelvet, sohasem fogom elfelejteni a gyökereimet, a rokonságot, de a testvéremmel együtt Magyarországon nőttünk fel, ott történt meg velünk minden, ami a felnőtt életben fontos és érdekes lehet az ember számára. Az a háttér, amit Magyarország jelent nekem, sokkal jelentősebb kötődés, mint önmagában a származási hely. A fontos az, hogy sohasem éreztem semmiféle negatív megkülönböztetést a nevem vagy a származásom miatt. Tartom a kapcsolatot a Magyarországon élő szerb nemzetiséggel, és egyszer, még a hetvenes évek elején, a Taurus zenekarral Belgrádban is felléptem. Magyar együttes voltunk a nemzetközi rockfesztiválon, és senkinek sem tűnt fel, hogy egy Zorán nevű zenész is van a többiek között. Mivel erre is általában rákérdeznek, elmondom, hogy néhány dalt, amelyet már énekelek, megpróbáltunk lefordítani szerb nyelvre, de nem sikerült. Dusán is, én is elégedetlenek voltunk az eredménnyel, mert ezekben a szövegekben minden szónak a helyén kell lennie, hogy a gondolataink megfelelően tükröződjenek. Az is felmerült bennünk, hogy keresünk egy fordítót, de az sem működött volna, hiszen nem egyszerű fordításra, inkább átdolgozásra lenne szükség. A mi szövegeink ott élnek, ahol megszülettek, mert a mondatoknak, a szavaknak mindig van egy más értelmük, tartalmuk is. Pár dalunkat átültették német nyelvre, de arról sem mondhatnám, hogy a legjobb lett, mert elvesztették azt a többletet, ami akkor jelentkezik, ha magyarul szólalunk meg.
* Hogyan lehet a mai világban megőrizni a hagyományos értékeket, vagy másként fogalmazva: mi a titka a több évtizeden át tartó sikernek, népszerűségnek?
- Erre nincs recept és olyan tanácsot sem tudnék adni senkinek, amellyel a hosszú távú jelenlétet lehet biztosítani. Csak általánosságok jutnak eszembe, amelyek az élet más területére is igazak lehetnek, ha az ember valamit jól akar csinálni. Először is meg kell tanulni a szakmát, de legyen véleményünk is arról, amit művelünk, mert az önkritika teszi lehetővé a folyamatos előrelépést. Nem szabad belefeledkezni a sikerbe, nem szabad elhinni magunkról, hogy nagyok lettünk, és mindenkinél szebbek, okosabbak vagyunk. Nem fontossági sorrendben mondom, de kell hozzá rengeteg szerencse, kitartás, a kudarcok jó kezelése. És ne legyünk megalkuvóak. Ha az ember valamilyen színvonalbeli mércét felállított magának, akkor abból a divat vagy az éppen aktuális trend hatására se engedjen. Tartani kell magunkat a saját értékrendünkhöz, amely, ha mázlink van, találkozik a közönség érdeklődésével. Amikor a diszkó volt a menő, mi nem csináltunk diszkót, amikor divatba jött a playback, és sikert lehetett elérni a tátogással, akkor is az élő zenére esküdtünk, mert így tisztességes. Isteni szerencse, hogy a testvérem lett a szövegíróm, már a Metró együttes korai időszakában, a hatvanas évektől kezdve. Ehhez a folyamatos kapcsolathoz 1976-ban társult Presser Gábor, 1977-ben jelent meg az első közös lemezünk. Nagy megkönnyebbülés, hogy olyan személytől kapom a szavakat eléneklésre, aki minden szempontból jól ismer engem. Konkrétan nem is nekem írja a dalokat, hiszen ő azt veti papírra, amit gondol, amit megélt, amit a világról képzel. Én viszont nyugodt lelkiismerettel tudom énekelni ezeket, mert - ezt fontos hangsúlyoznom - egyetlen olyan mondatot sem ejtenék ki a számon, amivel nem értek egyet, vagy ami nem olyan, hogy akár én is mondhattam volna. Elvtelenül, megalkuvásképpen sohasem énekeltem. Mondhatnám, hogy én csak előadó vagyok, semmi közöm a mondanivalóhoz, de nem tehetem. Ez a fajta zene nemcsak egy interpretáló műfaj, az ember képviseli a gondolatiságát is. Olyan nincs, hogy eléneklem, aztán kilépek belőle, és lesz belőlem valaki más, mint a dalban volt. Nálunk az ember és a dalszöveg szorosan összefügg. Sohasem jutott eszembe, hogy átváltsak egy másik stílusra, mert ahhoz önmegerőszakolásba kellene kezdenem. Úgy érzem, ez a stílus illik hozzám, és én is illek a stílushoz.
A sajtótájékoztató végén Zorán még azt is elmondta, nincs kedvenc dala, illetve sok-sok kedvence van, a kétszáz-egynéhány dalból legalább húszat fel tudna sorolni. Hogy mit kér tőle a leggyakrabban a közönség? Az Apám hitte című dalt.
Nos, a magyarkanizsaiaknak ezúttal kérniük sem kellett, hiszen a már-már legendásnak számító ének, sok más régi és újabb kedvenccel együtt szerepelt a kétórás összeállításban. Remek hangulatú koncert volt, amelynek minden mozzanatát élvezni lehetett. ''A ritka percek selyemszalagját” ezúttal valóban együtt bontotta fel a művész, a kísérői: Sipeki Zoltán gitáros, Czomba Imre billentyűs, Óvári Éva és Péter Barbara vokalisták - akik egyben különböző ritmushangszereket is megszólaltattak -, valamint az őt nemcsak kedvelő, hanem értő közönség. Sportcsarnokban zajlott le ugyan, de mégis bensőséges esemény volt ez, mert nem voltunk sem túl sokan, sem túl kevesen, vagyis az ezer jelenlevő éppen megfelelőnek bizonyult. Különösen azért, mert a túlnyomó többség nemcsak szórakozni jött, hanem elmerülni, megmártózni a gyönyörű zenei világban, hogy a kapott érzések és gondolatok még sokáig megszépítsék a szürke, őszi hétköznapokat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink