
Pásztor Istvánt szombaton a szabadkai Bajai úti temetőben helyezték örök nyugalomra. A Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke október 30-án hunyt el, hatvanhét éves korában. A temetés előtt Újvidéken, a tartományi képviselőházban tartottak gyászülést, hiszen Pásztor István volt a vajdasági parlament történetének leghosszabb ideig hivatalban levő elnöke.

A város történetének valaha volt egyik legnagyobb temetésén részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Aleksandar Vučić, Szerbia köztársasági elnöke, Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, de itt volt még magyar részről Kövér László, Semjén Zsolt, Potápi Árpád János, Magyar Levente, a szerbiai politikát képviselve pedig Vladimir Orlić, Ivica Dačić és még számos magas rangú politikus. A család mellett Pásztor István barátai, ismerősei, valamint több ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára.
A temetésen Orbán Viktor, Aleksandar Vučić, a külhoni magyarság nevében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke mondott búcsúbeszédet. A temetési szertartást Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök tartotta pap társaival. A temetésről és az ott elhangzott beszédekről a november 8-án megjelenő lapszámunkban olvashatnak.
Fényképezte: Kartali Róbert