Az eredmények azt mutatják, hogy az utóbbi kétszáz évben nem figyelhetőek meg olyan összefüggések, amelyek szerint egy ország gazdasági felemelkedése az elméleti kérdésekkel foglalkozó közgazdászok eredményeivel és tevékenységével mutatna szorosabb kapcsolatot.

Az angol, az amerikai vagy a japán gazdasági sikerek rendre úgy valósultak meg, hogy nem sok elismert közgazdász nevét lehet velük összefüggésbe hozni. Jelenkorunk is ezt az elméletet igazolja, hiszen amikor a példaként gyakran emlegetett ázsiai országok gazdasági sikereit szemléljük, nehezen tudnánk kapásból neves ázsiai közgazdászokat felsorolni. Ebből a tényből arra lehet következtetni, hogy a jó gazdasági eredményekhez nem elsősorban sok jó elméleti közgazdászra van szükség, hanem másvalami kell a sikerhez.

A korabeli klasszikus közgazdaságtan képes feltárni a kialakult tőkés társadalom mozgástörvényeit. A ma létező úgynevezett fogyasztói társadalomnak azonban már más mozgatórugói vannak. Az elméleti kutatók, vizsgálódók szükségszerűen eltévednek, ha nem kapcsolódnak szorosan a történelemtudományhoz és a szociológiához, sőt, a pszichológia is nagyon sokat segíthet a folyamatok megértésében. A fogyasztói társadalom hajtóereje a következőkben nyilvánul meg: keress még többet, fogyassz még többet, ennek nyomán mások is többet kereshetnek, többet is fogyaszthatnak. Ha mégsem tudsz elég pénzt keresni, vegyél fel hitelt a bankoktól. Az ilyen törekvések és életfilozófia, melyekre a reklámok, a propaganda neveli az embereket, a nagy multinacionális cégeknek kedveznek, hiszen folyamatosan bővíthetik, megújíthatják termelésüket, terjeszkedhetnek, és ami a lényeg, mind nagyobb haszonra tehetnek szert. A nyugati jóléti társadalmakban ez a rendszer már a múlt század második felében kialakult. A gazdaság felpörgetését hitelekkel segítették elő. Abban az időben Közép- és Kelet-Európából nézve mindez fogyasztói paradicsomnak tűnt. Amikor azonban nálunk is gyökeret vert ez a felfogás, rá kellett döbbennünk, hogy talán tévúton járunk. Nem biztos, hogy attól leszünk boldogabbak, ha naponta elfogyasztunk néhány zacskónyi burgonyaszirmot, hozzá mesterséges üdítőt iszunk, háromhavonta mobiltelefont cserélünk, két-három évenként pedig új kocsit veszünk.

A világban tapasztalható gazdasági folyamatok matematikai és statisztikai módszerekkel is vizsgálhatóak. Ilyenkor ezeket függvényként, egyenletként vagy más matematikai formákban ábrázolják, melyek alapján felismerhetőek bizonyos trendek, törvényszerűségek. Mindig ott van azonban a bizonytalansági faktor, mely az emberek esetleges ki nem számítható viselkedéséből, előre nem látható döntéseiből ered. Emellett pedig a váratlan eseményeket, például a háborúk kitörését vagy a természeti katasztrófákat sem lehet matematikailag modellezni. Megtörténhet, hogy olyan országok esetében, mint a miénk, a sarki boltos vagy a fagylaltos — aki a fogyasztás mértékéből és szerkezetéből érzi a gazdaság állapotát — jobban meg tudja ítélni a helyzetet, mint a korszerű módszerekkel dolgozó elméleti szakemberek. Arról nem is beszélve, hogy politikusaink — akik valójában az elméleti szakembereknél is nagyobb befolyással bírnak a döntéshozatalra — szintén csak egy torz képet láthatnak társadalmunkról és gazdaságunkról.

A közgazdaság nagyon fiatal tudomány — különösen más diszciplínákhoz mérten számít zsenge korúnak. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a világtörténelem nagy birodalmait a hagyományos értelemben vett, a gazdaságra vonatkozó alapismeretek hiányában irányították. A gyakorlat tehát azt mutatja, hogy sikeres gazdaságpolitikát elméleti szakemberek nélkül is meg lehet valósítani.