— Már régóta tervezem ezt a beszélgetést, de valamilyen megmagyarázhatatlan szégyenérzet lett rajtam úrrá, és egyre csak halogattam — mondja, miközben fényképeket szed elő a táskájából. — No meg az a tény is meghatározó volt, hogy a férjem más nemzetiségű, vallású, és arra gondoltam, az olvasó azt hiszi, azért mondom el a történetet. Habár manapság divat a másság miatt egymásra mutogatni, engem sosem zavart, hogy a férjemmel eleinte alig tudtunk szót érteni. Egygyermekes munkáscsaládból származom. Az apám élelmiszeripari, az anyám közgazdasági technikus volt, mindketten ugyanabban a gyáróriásban dolgoztak. Akkoriban szinte követelmény volt, hogy a nagyobb vállalatoknak legyen a tengerparton üzemi nyaralójuk, ahol a dolgozóik kedvezményes áron üdülhettek. Apám egy ilyen munkásnyaralót vezetett több éven át: májusban leutazott a szigetre, és október végén jött haza, amikor az idény véget ért.

Kisiskolásként volt olyan év, hogy az egész nyári szünetet apunál töltöttem, de később, bakfisként is legalább két hetet tartózkodtam ott. Amikor befejeztem a középiskolát, kértem aput, hogy a konyhán dolgozhassak, szeretném ugyanis kipróbálni, milyen érzés magamnak megkeresni a zsebpénzt. Így lettem felszolgáló. A korai főzelékféléket egy macedón magántermelő szállította a konyhára, így ismerkedtem meg a termelő korombéli fiával. Első látásra megtetszettünk egymásnak, és egyre többet voltunk együtt. Én teherbe estem, és úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. A fiú apja is helyeselte az elhatározásunkat, az én szüleim is — leginkább a baba miatt — beleegyeztek, hát egybekeltünk. Igen, ma már tudom, elhamarkodott döntést hoztunk, de fiatalok voltunk, szerelmesek, és ragaszkodtunk a babához. Az idény végén már látszott rajtam, hogy állapotos vagyok, de boldog voltam, és büszke: anya leszek. A férjem nem jött azonnal haza velem, a családnak vagyonjogi ügyei voltak, melyek az év végéig elhúzódtak. De mindennap beszéltünk egymással, néhányszor meg is látogatott, az újévi ünnepek után azonban az anyja telefonált anyukámnak, és elmondta: a házasságunk érvénytelen, a férjem ugyanis még korábban eljegyzett egy rangban hozzá illő lányt, akivel néhány hét múlva megtartják az esküvőt. Eleinte azt hittük, ostoba félreértésről van szó, de amikor megszületett a fiam, és a férjem azt mondta, nem tudja meglátogatni, tudtam, hogy katasztrofális döntés volt házasságot kötnünk. Azóta sem tudom, hogyan, de Macedóniában valóban házasságot kötött a szülők által kiszemelt lánnyal anélkül, hogy elváltunk volna. Én egyébként hivatalosan még mindig az ő vezetéknevét viselem.

Rendkívül nehéz időszak következett, de nemcsak a fiam és az én életemben, hanem az éppen széteső országunkban is. Időközben a férjem a családjáról kiderült, hogy jómódú, és elismert bolgárkertészetet vezet, a férjemnek pedig van egy bátyja is. Az anyósom szerint én nem illettem a képbe, így egyszerűen „kiradíroztak” az életükből. Ahhoz már megjegyzést sem szeretnék fűzni, hogy a férjem miért hagyta mindezt. Mindössze kétszer látta a gyerekét: először, amikor én magam vittem el őt hozzájuk — de az anyja nem engedett be bennünket —, majd jó tíz évvel később, amikor a fiunk katona lett. Néhány hónappal a bevonulás után a férjem meghalt. Nem értesítettek bennünket a haláláról, így a temetésére sem mentünk el. A második házasságából született lánya csak a temetés után mondta el, mi történt. 

Eltelt néhány év, közben meghalt az apósom, majd az anyósom is anélkül, hogy kapcsolatba léptek volna az unokájukkal. Ekkor úgy döntöttem, hogy pert indítok. A vagyon fiamra eső részét követeltem, mert úgy gondoltam, joga van hozzá, hiszen elsőszülött, viszont törvényes gyerekként még egy tábla csokoládét sem kapott az apjától. Sem nálunk, sem Macedóniában nem kaptam elégtételt, így a nemzetközi emberjogi bizottsághoz fordultam — a pert végül megnyertem, és a fiam hivatalosan is megkapta az őt megillető apai részt. De a jussát nem tartotta meg: a nem jelentéktelen örökséget a féltestvére lányának ajándékozta. A fiam még nem nős, azt mondta, neki az is elég, hogy a bíróság elismerte az igazát, és ez az elégtétel többet ér számára az anyagi javaknál. A fiam apjához szerelemből mentem hozzá, de ez az érzés a sok viszontagság után olyan gyűlöletbe csapott át, amely — úgy látszik — akaratom ellenére a fiamat is megfertőzte.