home 2024. május 10., Ármin napja
Online előfizetés
Egységesen nemzeti közösségünk érdekeiért!
Tha, din, K. N.
2005.03.09.
LX. évf. 10. szám

Az utóbbi hetekben elmozdulás történt a délvidéki magyar politikai életben. A kilencvenes években létrehozott demokratikus közösségből kivált és kizárt csoportok rendre alakították meg a maguk pártszervezetét, amely azonban nem a délvidéki magyarság érdekérvényesítésének kiszélesedő lehetőségét ered...

Az utóbbi hetekben elmozdulás történt a délvidéki magyar politikai életben. A kilencvenes években létrehozott demokratikus közösségből kivált és kizárt csoportok rendre alakították meg a maguk pártszervezetét, amely azonban nem a délvidéki magyarság érdekérvényesítésének kiszélesedő lehetőségét eredményezte, hanem annak éppen a szűkítéséhez, a szavazatok megosztásához, a felmorzsolódáshoz vezetett. A közösségi érdekeket képviselő párttörekvések mögött egyre inkább az egyéni érvényesülés kapott helyet, minek következtében nemcsak a köztársasági szintű döntéshozatalból maradtunk ki, hanem a tartományi, sokszor pedig még az önkormányzati jelenlétünk is súlytalanná vált. A Keresztény Demokrata Európa Mozgalom bejelentése, mely szerint a párt beolvad a legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezetbe, új lehetőséget kínált fel, amellyel a közelmúltban már a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom is élt. A magyar pártok és mozgalmak vezetőit kérdeztük, miként értékelik az előállt helyzetet.
Közösen az elképzeléseinkért!
BÖRÖCZ József, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, beszélgetésünk alkalmával azt mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet, mert a VMPM március 18-án lett volna tízéves. Az ünnepi közgyűlést most már nem tartják meg, hiszen bejelentették, hogy 2005. február 28-ától beszüntették az önálló politikai tevékenységet, és munkájukat a Vajdasági Magyar Szövetség keretében folytatják tovább -- mely szervezettel egyébként 1998 óta együttműködnek.
- A választások nem hoztak eredményt a délvidéki magyarságnak, ugyanis elvesztettünk négy magyar önkormányzatot. Azok a pártok, amelyek tudták és akarták kritikailag elemezni az eseményeket, rájöhettek, hogy ez így nem mehet tovább. Véleményem szerint a vajdasági magyarságnak a választásokon való alacsony részvétele azt tükrözi, hogy elégedetlenek, a magyar pártok egyesülését óhajtják. A VMPM-ben ezt felmértük, és úgy gondoljuk, hogy a választásokat legközelebb meg kell nyerni, az elvesztett magyar önkormányzatokat vissza kell állítani. Nagyon jelentős még a vajdasági autonómia visszaszerzése és a kettős állampolgárság kérdése is. Az sem mellékes, hogy az ország az alkotmány meghozatala előtt van. Azt már sejtjük, hogy az alkotmány olyan lesz, amilyet Belgrádban elképzeltek, vagyis nem túl kedvező a tartomány részére. A felsoroltakért küzdeni kell, és ezt csak egységesen tudom elképzelni. Vajdaság védelmében a demokratikus szerb pártokkal is össze kell fogni. A VMPM egyébként már a megalakulása óta részt vesz a Vajdasági Mozgalom munkájában, amelynek én vagyok az egyik alelnöke.
A VMSZ-szel 1988 óta együttműködünk, részt vettünk a Magyar Nemzeti Tanács megalakításában is, amely szerintünk a délvidéki magyarság parlamentje.
Az egyetlen olyan magyar párt volt a miénk, amely nem osztódással jött létre, tagságunk nem a VMDK-ból vagy a VMSZ-ből toborzódott, talán egyetlen tagunk sem volt előzőleg benne más pártban. Döntésünket alaposan megfontoltuk, majd elfogadtuk a VMSZ felkérését, hogy vele együtt küzdjünk tovább az elképzeléseinkért: Vajdaság autonómiájáért, nemzeti autonómiánkért és a kettős állampolgárságért, mert úgy látjuk, hogy azokat jelenleg csak ez az egy párt tudja megvalósítani. Mi megtettük az első lépést a magyar pártok integrációja felé.
A vajdasági magyar politizálás kétpólusú!
- Örülünk ennek az integrációnak. Mi mindig is kétpólusúnak tartottuk a vajdasági magyar politikai elitet, és azt mondtuk, hogy ami összetartozik, az előbb-utóbb össze is nő. A nemzeti közösségünket érintő kérdésekben - mint amilyen az autonómiáé, a kettős állampolgárságé, a parlamenti helyeké - a VMDP mindig kész az együttműködésre - nyilatkozta ÁGOSTON András, a VMDP elnöke.
PÁLL Sándor, a VMDK elnöke: Itt most nem az az alapvető kérdés, hogy a vajdasági magyar pártok egyesülnek-e vagy sem, hanem az, hogyan tudnak összefogni a kisebbségi kérdés képviseletében. Az életképtelen és felesleges szervezetek nyilvánvalóan a beolvadást választották, de ennek feltételeiről keveset tudunk. Mint mondtam, a VMDK csak az egyenrangú együttműködést tudja elfogadni, eddig is ezt szorgalmazta, de tapasztalatai nem bátorítóak. A VMSZ egyoldalúan felrúgta a vele kötött együttműködési szerződést, a VMDP nem volt képes folytatni a Memorandummal elkezdett munkát. A Kárpát-medencében példátlan módon, a többi magyar párt képviselői, amikor csak tehették, hátba támadták szervezetünket, ellene szavaztak és cselekedtek, és most is ezt teszik. Nem rajtunk múlik, és nem is tőlünk függ tehát az együttműködés.
A zentai székhelyű Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke, RÁCZ SZABÓ László meglátása szerint a két szervezetből évek óta egyik sem létezett önállóan, szerepük kimutathatatlan volt. Addig élhettek, amíg a VMSZ választási hangulatkeltését szolgálta a ,,magyar pártok szövetsége"-féle hamis szlogen.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szerint nem kérdéses, hogy kell-e a
valós(!) közösségi érdekeink érvényesítéséhez az egységes fellépés, de
ennek leginkább éppen a ,,legitimek" a kerékkötői. Ők csak a többiek
megsemmisítésében érdekeltek, de ez nem lehet tárgyalási alap.
Út a célok eléréséhez
- A KDEM már idejekorán felismerte a vajdasági magyar pártok szorosabb együttműködésének szükségességét - mondta KNÉZI Péter, majd kifejtette, hogy a Mozgalom abból a filozófiából indult ki, hogy a vajdasági magyarságot képviselő pártoknak, politikai szervezeteknek nincsenek és nem is lehetnek alapvetően más, eltérő és szembenálló érdekeik.
- Alapvetően nem értenénk egyet a VMDP többször hangoztatott frázisával, hogy létezik egy ,,kétpólusú' magyar politizálás a Délvidéken, éspedig a ,,hatalomhoz simuló' és a másik oldal. Azt gondolom, a délvidéki magyar pártok legfőbb feladata, hogy minden szinten, lehetőségeikhez, erejükhöz és elért választási eredményeikhez mérten az itteni magyarság érdekeit szolgálják. Egyes pártoknak megadatott, hogy ezt szövetségi és köztársasági szinten tegyék, egyesek ezt tartományi szinten teszik (sajnos most már csak ott), mások pedig önkormányzati szinten.
A KDEM a VMPM-mel együtt aláírta a VMSZ által felkínált Platformot a délvidéki magyarság alapvető nemzeti érdekeiről, mely mögé minden lelkiismeret-furdalás nélkül mindahány magyar párt fölsorakozhatna.
Ezzel összhangban a KDEM Elnöksége olyan politikai döntést hozott, hogy 2005. február 1-jétől beszünteti önálló politikai tevékenységét, és azt (figyelembe véve a vadsági magyar szavazópolgárok régi óhaját a vajdasági magyar politikai szervezetek integrációja és szorosabb együttműködése iránt) a Vajdasági Magyar Szövetségen belül folytatja tovább.
Azért döntöttünk az egyesülés mellett, hogy hozzájáruljunk a vajdasági magyar politikum integrációjához a vajdasági magyarok hathatósabb, eredményesebb érdekképviseletének megvalósításáért.
Csak üdvözölni tudom azt, hogy a VMPM vezetősége is ilyen döntést hozott. Ez nagyfokú politikai bölcsességre, jóindulatra és, valljuk be, önzetlenségre is vall, melynek a politikum bizony igen hiányában van.
Őszinte meggyőződésem, hogy ezek a politikai döntések hozzájárulnak a vajdasági magyar politikum részbeni letisztulásához.
A politikai színtér letisztulása
KASZA József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint az elmúlt fél évet kell górcső alá venni.
- A mulasztások és hibák ellenére is a VMSZ megkerülhetetlen, erős, szuverén pártként képviseli a délvidéki magyarság érdekeit a szerbiai politikai életben. Idejében reagál minden közösséget érintő kérdésre. A VMSZ az egyetlen párt, amelyik hangot adott az atrocitásoknak, és olyan szintre emelte ezt a problémát, amely rákényszerítette a belgrádi hatalmat, hogy beismerje mulasztásait, illetve az európai intézmények is komolyan foglalkoztak ezzel a szomorú kérdéssel. A VMSZ az a politikai párt, amelyik kellő időben, kellő hangon követelte a kettős állampolgárság megadását, míg a többi magyar párt csak ímmel-ámmal, óriási késéssel kapcsolódott be ebbe is, akár a többi érzékeny kérdéskörbe. Természetesen vannak mulasztások, melyekről nyíltan kell beszélni. Az önkormányzati választások hibáit a közeljövőben korrigálni kell. Tény és való, hogy elveszett Ada, Csóka, Magyarkanizsa, és az is való igaz, hogy mindez a saját hibánkból következett be. Ezt annak tulajdonítom, hogy nem voltunk erélyesek az észlelt hibák orvoslásában, s ezért a választópolgárok figyelmeztettek minket.
* Az események azt vetítik előre, hogy megkezdődött a vajdasági magyar politikai élet egypólusúvá válása. Hogyan értékeli az eddig két konkurens párt beolvadását a VMSZ-be?
- Nem beszélnék beolvadásról, hanem integrálódásról. Úgy vélem, hogy ezzel megkezdődik a politikai szintér letisztulása és a magyarság politikai erősödése. Ezek a szervezetek jelentős háttértámogatást kapnak a VMSZ-től. Az elmúlt négy év tapasztalata bizonyította, hogy ezeknek az embereknek köztünk a helye.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..