Az egykori Jugoszlávia autósodásának kezdete a múlt század közepére tehető. Az ötvenes évek vége felé jelent meg nálunk, Kragujevacon a Fiat, megvettük tőle a 600-as kiadvány - a nálunk Fítyónak nevezett kiskocsi - összeszerelésének, majd gyártásának is a jogát. Aztán fölerősítették a motorját 700-ra, és kezdték hozni Olaszországból a már valóban gépkocsira emlékeztető 750-est. Majd jött folyamatosan a többi: az 1100-as, Stojadinnak elkeresztelt jármű és egyéb típusok, közülük a 60-as évek végén az immár igazán luxusnak tűnő 1300-as. Ennek csodájára járt a belgrádi kiállítás autószalonnak nevezett kerek csarnokának közönsége. S ha már Szerbia autót szerelhetett, a sikeresnek kikiáltott vállalkozás mögött nem maradhatott el az ország legfejlettebb köztársasága, Szlovénia! Először megvásárolta a Renault, majd a Citroen licencét, és megkezdődött a szerelés, később félig-meddig a gyártás is Otočacon és Koperben. Bosznia-Hercegovina tehergépkocsik szerelésével és gyártásával válaszolt: megjelentek a többtonnás priboji FAP-ok - ezúttal német licenc alapján. Némi szünet után Szarajevó szerződött a Volkswagennel, és átadta a kocsik gyártását külvárosának, Vogoščénak. Nosza, Vajdaság sem maradt rest: a német Opellel kötött két típus szerelésére vonatkozó megállapodást. Volt ebben némi logika, hiszen a nagykikindai, eredetileg vas- és temperöntöde akkorra már néhány ezer embert foglalkoztató szerszámgépgyárrá nőtte ki magát. Ez a nagyüzem főként az USA-ba, a hatalmas General-Motorsnak szállított. A világhírű cégnek az Opel ''csak” leányvállalata volt, tehát egy ügyes, nagykikindai származású nagykövetnek kellett Washingtonban megjelennie ahhoz, hogy szülőfalujának ''jót tegyen”, és ne csak öntvényeket szállítson szerte a világba, hanem az ország jómódú lakosságának gépkocsit is.
Gépkocsiiparunknak ezt az eleinte lassú, majd felgyorsuló iramát azért tartom fontosnak ismertetni (ha hibát követtem el valamiben, kérem, bocsássák meg: sohasem voltam autóbolond), mert hangsúlyozni akarom: nálunk a gyártás sikeresebb volt, mint a közlekedési kultúra fejlődése. No persze: autó- és motorbolond mindenütt van a világon. De ahol az ipari és a műszaki fejlődésben sok évtizedes a lemaradás, illetve ahol egyik napról a másikra olyan járgányba vagy járgányra ülhet az ember, hogy a feneke alatt ugrik a jármű, ott ez a hirtelen lehetőség bizony elhomályosíthatja vagy éppenséggel mámorossá teheti az agyát...
Nos, a múlt század hatvanas éveinek elején keveseknek adatott meg egy nagy kocsi (a kicsi Fítyókat kivéve) vagy erős motorkerékpár megvásárlása. A kiváltság főként a vezető politikusokat meg a magas beosztású tisztségviselőket illette meg - ők voltak a szocializmus ''akkori fejlődési szakaszá”-nak gazdagjai. Mivel így volt, hallani lehetett ugyan itt-ott súlyos közlekedési balesetekről, melyeket csak ritkán okozott a kiépítetlen úthálózatunk, sokkal inkább a kivagyiság. Ezek azonban nem jutottak el az akkor még csak döcögő állapotban lévő elektronikus médiumokig vagy a nyomtatott sajtóig, mivel nem érhette bírálat, legkevésbé ítélet a vezető kádereket és gyermekeiket. Történt azonban egy csúnya eset, melyet nem lehetett elhallgatni. Akik jártak Pétervárad várában, azok tudják, hogy a déli kapuján két nyílás van - az egyiken Újvidékről Belgrád felé, a másikon meg ellenkező irányba lehet haladni. Mivel a kapu mindkét oldalán kanyar következik, lehetetlen látni a szembejövőket. Nos, a káderek aranyifjúsága éjszakánként azzal szórakozott, hogy nagy sebességgel behajtott az egyik kapun, persze a megengedett iránnyal szemben. Párszor sikerült a dolgot megúsznia karambol nélkül. Végül szörnyű eset történt: akadt egy szemben közlekedő. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott kocsik és halálos áldozatok...
Ma ott tartunk, hogy nem mennek ritkaságszámban az ilyen és hasonló esetek. Társadalmunk aranyifjúsága vagy a nagyvárosok sugárútjain vagy külső útjain próbálják ki, hogy milyen is az éjszakában 200 kilométeres sebességgel, a vérében lehetőleg néhány ezreléknyi alkohollal motort vagy autót vezetni. Ezt nem az életszínvonal növekedése hozta magával, hanem éppenséggel a csökkenése. Mert vele nő az emberek fegyelmezetlensége, agresszivitása, a készség a veszedelmek létrehozására. A sok újfajta korszerű gépkocsi így nem arra való, hogy élvezzük az autó biztonsági rendszerét, hanem hogy extrém módon ''kipróbáljuk”. És sajnos a járművek tökéletesedésével nem jár együtt tulajdonosuk közlekedési kultúrája (tisztelet a kivételnek!). Egyre többe kerül nekünk a ''fejlődés” eme formája...