A váltás általában fegyveres konfliktusokat is hozott, de ez sem szükségszerű. A birodalmak egyébként is rájöttek, hogy kevesebb áldozattal jár — legalábbis a saját szempontjukból — ha a konfliktusokat másokkal vívatják. A máséval a csalánt elv a múltban is gyakran bizonyult hatásosnak. Valójában a két ország, vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, a két birodalom most több szállal kötődik egymáshoz, mint a riválisok bármikor korábban. Ezért tapasztalhatjuk, hogy amikor már úgy tűnik, bekeményítenek, nem sokkal később meg is enyhülnek, tárgyalni kezdenek. A közelmúltban a kínai és az amerikai elnök egy farmon találkozott. Noha utána az amerikai a tárgyalópartnerét diktátornak nevezte, a megbeszélés nyilván hozott valamilyen eredményeket, melyek konkrétumait a jövőben láthatjuk majd. Nem ártalmatlan ez az egész folyamat, de úgy tűnik, valójában csak fenyegetőznek, blöffölnek, próbálnak alkudozni.

Egy másik megközelítésből mindaz, ami most zajlik, valójában a technológiáról szól. A felek is tisztában vannak ezzel. Az USA-ban jó ideje dolgoznak már azon, hogy az amerikai technológiai szektorban akadályozzák a kínai felvásárlásokat. A kínaiak az utóbbi években a kockázatitőke-alapok révén jelentős mennyiségű pénzt fektettek az amerikai vállalatokba. Nem lehet véletlen, hogy nem kis részben a Szilícium-völgyben kerestek célpontokat. A befektetések ugyan rendre magánszemélyek és helyben alapított vállalatok által történtek, de nem nehéz átlátni, hogy valószínűleg állami megrendelésre és támogatással. Azzal a céllal, hogy a legmodernebb amerikai technológia és tudás a kínaiaknak is a rendelkezésére álljon. Ez valójában intézményesített, lényegében „törvényes” lopása a nyugati gazdaságok szellemi tulajdonának. Ezért van az, hogy számtalan kínai termékben láthatjuk viszont azokat a megoldásokat, találmányokat, amelyeket nyugati cégek vittek a gyártókapacitásukkal Kínába, és a kínai fél lekoppintotta. Vagy amelyek olyan technológián alapulnak, amely kínai hátterű, de Amerikában bejegyzett cégek által juthatott el Kínáig. Az így megszerzett információk állítólag bekerülnek egy központi technológiai adatbázisba, melyet közvetlenül a Kínai Kommunista Párt tart fenn, a tudást pedig továbbosztják az érintett hazai vállalatoknak. Becslések szerint ilyen csatornákon sok ezermilliárd dollár nagyságrendű nyugati szellemi termék vándorolt át kínai kezekbe és fejekbe. Bizonyos vélemények szerint a kínai termékekbe olyan rejtett elemeket is beépítenek, amelyek információkat küldenek Kínába. Ilyen körülmények között nem csoda, ha egyre nehezebb a nemzetközi színtéren legyőzni a kínai cégeket, hiszen a termékeik közelítik a világ élvonalát. Mindemellett még olcsók is, mivel a fejlesztési költségeik egy részét megspórolták.

A nyugati cégek egyre-másra szorulnak ki hagyományos piacaikról, ami alacsonyabb GDP-t, kisebb globális gazdasági súlyt eredményez. Ez lassú folyamat, de a trend egyértelműen felismerhető. Viszont egy ilyen helyzet, ez a felállás arra is utal, hogy a trónkövetelőnek sem érdeke gyorsítani a folyamatot. Ha ugyanis az ellenfél gyors tempóban kezd hanyatlani, eljön az a pont, amikor már nem lesz kitől — vagy nem lesz érdemes — ellopni a drága kutatásokon alapuló technológiákat.