Egymásra utalva

Egymásra utalva

A világ egyensúlya csodálatos, akárcsak az ember és az állatok közötti harmonikus viszony. Néhány állatfaj kiváltképpen alkalmas rá, hogy ne csupán az ember csodálatának tárgya legyen, hanem segítse is a mindennapokat. Ilyen nemes feladatot végző négylábú társaink a vakvezető kutyák, melyeket kölyökkoruk óta arra képeznek ki, hogy a lehető legnagyobb mértékben megkönnyítsék nem látó gazdájuk életét. Ezek a kutya-gazdi kapcsolatok végül valami egészen csodálatos, erős összetartozássá válnak, melyet nem érthet meg senki más rajtuk kívül... Április utolsó szerdáján a vakvezető kutyák világnapját ünnepeljük.

Minden eb kiképezhető vakvezető kutyának?

Elméletileg igen, noha a gyakorlat azt mutatja, hogy e célra a legmegfelelőbb fajta a németjuhász, a retriverfajták (ezen belül a labrador), a rotweiler és a bernáthegyi. Ez utóbbit hatalmas méretei miatt ritkábban képezik ki vakvezetésre, noha az egyik alapkövetelmény, hogy a nem látók társai nagyobb termetű kutyák legyenek (könnyebben észrevehetőek a forgalomban, a tömegben, tiszteletet parancsolóak, és meg is tudják védeni a gazdájukat más kutyákkal, esetleg emberekkel szemben, stb.). A vakoknak mindig a személyiségükhöz a leginkább illő kutyára van szükségük, ezért kulcsfontosságú a megfelelő ember-kutya párok megtalálása. Ez többszöri találkozás, egymás megismerése, elfogadása, együtt gyakorlás során alakul ki.

A kiképzés célja

A legfontosabb feladat, hogy a kutya megtanulja a térbeli kiterjedésű akadályok észlelését, jelzését, illetve kikerülését. Ezt kétféleképpen sajátíthatja el: úgynevezett tankocsival vagy közvetlenül a kiképző segítségével. Az előbbit már csak egy-két kutyakiképzőben használják, mivel ez egy meglehetősen súlyos — a páros együttes kiterjedését imitáló — guruló vasszerkezet, mely elé hám segítségével befogják a kutyát, és addig tolják a fenekére, vagy húzzák elölről, amíg az eb vezényszóra el nem indul.

A sikeres kiképzés érdekében a kutyának a veleszületett ösztöneit (pl. a vadászösztönt) el kell fojtania. A kiképzés első fázisában a kutyus megtanul a gazdája előtt haladni, húzni őt, jelezni, ha valamilyen akadály miatt el kell térniük a haladási iránytól, illetve a mozgás során kalkulálni a maga és a gazdija együttes szélességével, magasságával.

A vakvezető kutya tanításának célja, hogy az eb viselkedését a vakvezetés végrehajtásához szükséges módon és mértékben átformálja. A kiképzése az állat fegyelmezhetőségére, megbízhatóságára, gazdaszeretetére és tanulási képességeire épít. A folyamat vége felé például az ebnek az úgynevezett „magas akadályokat” is meg kell ismernie, hiszen a fejmagasságban elhelyezkedő tárgyak, lécek, gerendák, faágak stb. jelenlétét is jeleznie kell, hogy megóvja gazdája testi épségét. Ez a feladat igazán nagy körültekintést igényel az állattól, hiszen a magasan található tárgyak a látószögén kívül esnek, és ő különben is könnyedén átfér alattuk. Egy jól összeszokott páros még útfelbontás és egyéb veszély ellenére is biztonságosan közlekedik a zsúfolt nagyvárosokban.

A kiképzés során két szakaszt különböztetünk meg: a tanításit és a szoktatásit. A kiképzés azonban egységes folyamat, ezért a két szakasz elkülönítése a valóságban nem éles. A mindennapi életben, közlekedésben részt vevő vak embernek és a kutyájának vizsgát kell tennie azért, hogy megmutatkozzon: ők ketten jó párost alkotnak-e, rá lehet-e bízni a kutyára a nem látó ember sorsát. 

Hogyan könnyítheti meg gazdája életét a kutya?

A mindennapi sétában, a buszra való felszállásban, az úttesten való átkelésben, az otthoni teendők elvégzésben — egyszóval mindenben segít. A buszon például a négylábú megy elöl, és megkeresi a legközelebbi üres ülőhelyet, leszálláskor pedig ügyel rá, nehogy maga után rántsa a látássérült gazdit. Jelzi a postaládát, zebrát, közlekedési lámpát, ajtót, nyomógombos jelzőlámpát, liftet, megállót, lépcsőt, útpadkát stb. A piros jelzést azonban nem tanítják a vakvezető kutyáknak, de — a közhiedelemmel ellentétben — nem azért, mert a kutya színvak, hanem mert ez nagyon veszélyes lenne, hiszen a gyalogos sokszor a kanyarodó forgalommal együtt kap zöldet. Ezért továbbra is nagyon fontos, hogy a látó emberek segítsenek az átkelésben a vakoknak még akkor is, ha azok vakvezető kutyával vannak. Ügyeljünk rá, hogy a négylábút ne szólongassuk, ne adjunk neki vezényszavakat, és ne is próbáljuk megsimogatni — hacsak a gazdi nem ad rá engedélyt. Ne feledjük: a kutya a nem látó ember „szeme”, hozzá tartozik, őt védelmezi és segíti. Minden külső, főleg idegen ember részéről érkező közeledést fenyegető veszélyként élhet meg, ezért akár ránk is támadhat. Noha az agressziót a kiképzés során igyekeznek „kiölni” belőle, ösztöneinek egy részét még a legjobban kiképzett vakvezető kutya sem tudja kordában tartani — főleg, ha az imádott gazdiját fenyegeti veszély.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg ÁtUtazó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egymásra utalva
ÁtUtazó
  • 2018.01.20.
  • LXXIII. évfolyam 2. szám
Egymásra utalva
ÁtUtazó
  • PAPP Emese esztéta, coach-tréner
  • 2016.03.21.
  • LXXI. évfolyam 11. szám
Facebook

Támogatóink