
Az „isteni részecske”, a szubatom — A Teremtő Isten — A szubatom és a hiperfizika — Az Istennel lehet beszélni — Van-e különbség a keresztény és nem keresztény nevelés között?

Az „isteni részecske”, a szubatom
Nagy szenzációt keltett július 5-én a genfi Cern kutatóintézet fizikai központjának a bejelentése, hogy rátaláltak a világegyetem szubatom részecskéjére, a régóta keresett Higgs-bozonra. A ma 83 éves skót fizikus, akiről a nevét kapta, már 1964-ben feltételezte ennek a részecskének a létezését. A Nobel-díjas Lederman fizikus ezt „isteni részecské”-nek nevezte el. A fontossága mindenesetre felismerhető korunk kutatásaiban. Ezzel tulajdonképpen a teremtés kulcskérdése is tisztázódott.
A Teremtő Isten
Az „isteni részecske” megtalálásával tudósaink előtt képzeletben megjelent a teremtés. A természetbe „oltott” szabályok és törvényszerűségek ezt ugyan eddig is hirdették. Most azonban egy olyan látványosság, „szemléltetőeszköz” jelent meg, amely magyarázatot ad arra, hogy honnét került a világűrbe az a temérdek anyag, a gigantikus égitestek tömege, az a mérhetetlenül sok csillag, sok galaxis.
A Higgs-bozon a fizikai standard modelljének ez ideig hiányzott láncszeme. A tudósok most megállapították, hogy az univerzumban mindenütt vannak Higgs-részecskék, amelyek ugyan láthatatlanok, de energiamezőt létesítenek, és tömeget adnak az anyagi részecskéknek. Ezzel lehetővé teszik, hogy azok nagyobb egységekbe tömörüljenek, nagyobb molekulákat vagy éppen égitesteket alkossanak, növekedjenek és szaporodjanak. A szubatom választ ad arra a kérdésre, hogy miért van és miért lehet egyes részecskéknek tömegük.
A szubatom és a hiperfizika
Teilhard de Chardin jezsuita őslénytankutatónak sikerült hidat vernie a hit és a tudomány közé. A teremtést és a fejlődést isteni pályán vezeti le. Egységben szemlélte az egész univerzumot kezdettől a végső beteljesülésig. Ő állítja: „A tudomány nem fedez fel valamiféle istent, csak kikémleli az anyagot, amely az Isten zsámolya.”
Teilhard egységes fizikáról, hiperfizikáról beszél az egész univerzum vonatkozásában. A világűrben nem uralkodhat többféle elv. Nemcsak a teremtő Istent kell felismerni benne mint tervezőt, alkotót, hanem az egységes törvényeket is, főleg egy központi irányítást. A világmindenség egyetlen megfogalmazás, nem lehet benne többféle fizika.
Az Istennel lehet beszélni
Végre tisztázódott a helyzet, nemcsak a vallás, hanem a tudományok is megszólalnak az Istenről. A hit útján azonban rövidebb pályán juthatunk el hozzá, és közvetlen kapcsolatba léphetünk vele. Ha az emberek és állatok tudnak egymással értekezni, miért ne találna Isten kapcsolatot az emberekkel. Hiszen ő ajándékozta nekünk az életet és az érzékszerveket. Kell-e csodálkozni azon, hogy a Földön imádkoznak az emberek? Ez a Föld és az Ég kommunikációja, a lelki vonal, amely nyitott a földiek előtt Isten felé. Kövessük ezt a nevelésben is!
Van-e különbség a keresztény és nem keresztény nevelés között?
Az ateizált világ valahol otthont teremtett a kiskorú bűnözők számára. Egy idő után a 18 pedagógus tehetetlenségében fel akarta oszlatni az intézményt. Hazajött a missziókból egy idősebb, tapasztalt szalézi atya, és két segítőtársával együtt átvette a nevelést. Hamarosan csodálatos eredményeket ért el, és nem kellett szélnek ereszteni 300 kiskorút.
Más otthonokban is érezhető a hitnek és a vallásos nevelésnek a hiánya. Egy fiú átköltözött a városi internátusból a katolikus szalézi kollégiumba. A megokolás: a fiúkkal nehezen lehet dűlőzni. Verekednek, hajnalig tévéznek, dohányoznak, sőt isznak. A fiú az új otthonban meglepődött, hogy nem kell zárni az ajtót, mert itt nem szokott elveszni semmi a szobákból. A fiúk nem verekszenek, nem dohányoznak, és nem italoznak, de van hitoktatás. A keresztény családokon keresztül az állami iskolákban is vannak lelki eredmények. A fokulár mozgalom vezetője otthon együtt éli az evangéliumot gyermekeivel. Egy napon a kisfia elpanaszolta, hogy a tanító őmellé ültette „az osztály rémé”-t, akitől az órán nem lehet figyelni. A családi „kerekasztal” utasítást adott a kis Andrénak, hogyan viselkedjen vele. S André remekelt. Rajzóra volt. A szomszédja nem vitt magával törlőgumit, s az ujjával maszatolta a papírt. André odacsempészett a rajzlapjára egy gumit, mivel neki kettő is volt. A fiú észrevette, és nagyon meglepődött. Kitörölte a maszatot, és visszacsempészte a gumit. De ismét csak hibázott. A jó szándékú segítség most sem maradt el. A szünetben André táskájából előkerült egy finom szendvics is — elfelezték. Ezzel a kis betörő le volt fegyverezve. Odaállt André elé, és így szólt: „Ugye, mi ezentúl igazi barátok leszünk?!” És kezet fogtak. Ettől kezdve a legjobb barátok lettek. A kis vadóc megszelídült, és a jó tanulók közé került.