home 2024. február 23., Alfréd napja
Online előfizetés
Egy vénnek való vidék
Brasnyó Zoltán
2016.12.25.
LXXI. évf. 51. szám
Egy vénnek való vidék

Mi történik, amikor két tapasztalt öreg rókának egy mindenre elszánt, fiatal testvérpárral kell megküzdenie Texas olaj- és véráztatta tájain?

Egy olyan könyörtelen, mégis kultikus vidéken, amely a történelem során már mindenféle kegyetlenségnek, igazságtalanságnak és bosszúnak volt helyszíne. Felülírja-e az igazságszolgáltatás pragmatizmusa a testvérek közötti eltéphetetlen köteléket? Ha egy férfi a családját akarja megmenteni, és apai kötelességeinek eleget tenni, vajon bocsánatos bűnné válhat-e egy bank kirablása? Vagy akár több banké? A kiszemelt pénzintézet ebben az esetben ráadásul pont az, amelyik tönkretenné az imént említett családot, és koldusbotra juttatná még az unokákat is. Ezeket a kérdéseket teszi fel a Hell or High Water című David Mackenzie-film.

A főhősön, a rosszfiú Tobyn (Chris Pine) saját szavai szerint átok ül. A szegénység átka, melyet bármi áron hajlandó lenne megtörni. A Hell or High Waternek egyelőre nincs magyar címe. A kifejezés azt jelenti, hogy valaki tűzön-vízen szeretné keresztülvinni a tervét. „Ha esik, ha fúj”, „akkor is, ha kisbalták esnek az égből”, stb. Lássuk be, eléggé bugyuta cím lenne (bár a Tűzön-vízen talán mégsem annyira), különösen azért, mert az eredeti angol kifejezés texasi szleng, mely csak eredeti formájában hangzik igazán ütősen. Lehet, hogy elsőre nem tűnik majd fel a nézőknek, de ez egy vérbeli westernhajsza, szűkszavú cowboyokkal, álmos kisvárosokkal, egy seriffel, aki mindig tudja, mit kell mondani, és két mindenre elszánt bankrablóval.

Toby és Tanner (Ben Foster) rablásával indul a történet, rögtön ezután pedig egy újabb akciót is láthatunk, egy másik bankfiókban. Itt még nem tűnik fel azonnal, hogy ugyanannak a banknak a kihelyezett fiókjait fosztják ki sorban Nyugat-Texasban. A későbbiekben derül ki, hogy attól a banktól rabolnak, amely hamarosan lefoglalja Toby földjét, egy olyan területet, ahol jelentős mennyiségű olaj van. Toby nem magának, hanem volt feleségének és fiainak szeretné megmenteni a földdarabot, ezért végső elkeseredésében úgy dönt, kirámolja a Texas Midlands Bankot. A börtönből nemrég szabadult testvére segít neki, akivel hihetetlenül erős kötelék fűzi őket egymáshoz. Tanner semmit sem kér cserébe, azt szeretné, ha öccse megvalósítaná a tervét, és a sok rossz után végre mindketten valami jót csinálnának. A jótétemény felé vezető út eleinte csak olyan rablásokkal van kikövezve, amelyekben egy-egy kupán vágás okozza a legsúlyosabb sérülést, később azonban eldurvul a helyzet. Olyannyira, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A törvény másik oldalán Marcus Hamilton (Jeff Bridges) ranger áll, aki három hét múlva nyugdíjba megy. Beletörődött, hogy nemsokára a verandán üldögélve szürcsölgeti majd a sört, és özvegyemberként a magány lesz a jussa élete hátralévő részében.
Nem váltotta meg a világot, de sok-sok évtizeden át tisztességesen helytállt. Csípős humorát, kemény szarkazmusát komancs indián társa, Alberto (Gil Birmingham) sínyli meg legjobban. Kutya-macska barátság az övék, a nap túlnyomó részét íróasztal mögött, egymás szurkálásával töltik. Éppen egy ilyen napon jön a telefonhívás, hogy valakik egymás után rámolnak ki bankokat az államban. Unottan teszik fel a cowboykalapot, és mennek ki az első helyszínre. Az öreg Hamilton már tudja, hogy ez lesz élete utolsó nagy dobása, amikor még bebizonyíthatja, hogy egy vén zsaru is képes megoldani egy veszélyes ügyet. Jeff Bridges alakítása ismét párját ritkítja. Egyszerűen zseniális, hogy az idősödő színész milyen játszi könnyedséggel olvad bele a fülledt, texasi tájba, mennyire könnyedén játssza le fiatal kollégáit a vászonról. Bár azt azért el kell ismerni, hogy Bridgesnek ennél testhezállóbb szerepet keresve sem lehetett volna találni.

Egy kicsivel több mint másfél órás moziról van szó, és mindenképpen dicséret illeti a skót rendezőt — nagyon könnyen beleeshetett volna ugyanis a mai filmes szokások csapdájába, alkotása akár egy véget nem érő snittekkel megvert, dögunalmas monológparádévá is válhatott volna. De szerencsére nem így történt, sőt, a Hell or High Water éppen olyan terjedelmű, amilyennek lennie kell. Sajátos hangulata van, mely egészen a legvégéig, a megsemmisítő erejű befejezésig körbelengi a látottakat. A kopár, lepusztult világ, melyet a rendező a nézők elé tár, minden egyes részletében valódi és hihető. Ezek az emberek valóban így élnek, ezt az értékrendet képviselik, és hajlandóak viselni a következményeket. Nagyon örültem a Hell or High Waternek, nálam mindenképpen bekerült az idei felhozatal top 5-jébe.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..