home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy polgár vallomásai Máraihoz
Simon Vilmos
2022.06.25.
LXXVII. évf. 25. szám
Egy polgár vallomásai Máraihoz

Az első szellemi érintkezésem Máraival akkor történt, amikor igen fiatalon kezembe vettem a Füves könyvét. Az élet esszenciája sugárzott belőle, filozófiai mélységek és magasságok egy írótól. Aztán jött az Egy polgár vallomásai, és rabul ejtett az univerzuma. Ahogyan olvastam, egyre inkább éreztem, hogy valami hasonlót én is kaptam a szülővárosomban a polgári neveltetésből, még ha Újvidék polgársága sokkal kisebb és jelentéktelenebb volt is, mint Kassáé, sőt, születésem időpontjában pedig e cseppnyi polgárság is már csak nyomaiban létezett, erősen fakuló nyomok voltak ezek.

Aztán végre eljutottam Kassára, és végre megértettem, miről írt, micsoda műveltséget és kőbe vésett művészetet, munkát és tudást hagytak maguk után a derék kassai polgárok. Szabadok és függetlenek voltak, nem a mai felelősség nélküli módon, hanem éppen vállalva a felelősséget, az ősök értékrendjét, ezzel összhangban teljesítve ki a szellemi függetlenségük. Néhány éve nyílt meg Kassán a Márai Emlékkiállítás, melynek állandó látogatója lettem, e kis ékszerdobozba zárva magam órákra. Bejártam gyermekkorának minden fontos állomását Kassán, céltalanul, ám felfokozott figyelemmel bolyongva a páratlan középkori város ódon épületei között. Ez már persze nem az a Kassa, megírta ezt még Márai a II. világháború tájékán, de akkor is nyomokban tartalmazta azt a világlátást, műveltséget, amelynek Márai egész biztosan az egyik legjobb krónikása volt. Amikor megpillantjuk a város főterén sziklaszilárdan, az éggel kapcsolatot kereső és találó dómot, akkor tudjuk, hogy itt valami rendkívüli épült, létezett. Akár nappal, akár este érkezem meg Kassára, ez a dóm mindig megbabonáz, nappali és éjjeli fényben is maga köré vonz.

Valami hasonlót ébreszt bennem az újvidéki Mária Neve-templom is, azt is ilyen célból építették, az éggel keresték a kapcsolatot a derék újvidéki polgárok, még ha ez a törökdúlás miatt csak több száz évvel később valósult is meg, mint Kassán. Neogótikus lett, érezték, hogy nálunk, Bácskában megsemmisült a gótika, fájó a hiánya, teremtettek hát valami hasonlót. Páratlannak érezte Márai a felvidéki városokat, csupán ott maradt meg a Kárpát-medencében a középkori építészet, az igazi polgárság, a törökdúlás rádiuszából ez már szerencsére kiesett.

Jöttek az Egy polgár vallomásainak folytatásai, a Hallgatni akartam és a Föld, föld!..., és kezdtem rádöbbenni, hogy ez az ember milyen érzékenységgel, mindenen áthatoló figyelemmel tudta megfogni és leírni a környezete változásait, ingereit, fonákságait, ezzel a magyar történelmet is olyan formában tudta megörökíteni, ahogyan az kevés magyar írónak, történésznek sikerült. Igazán megrázó, amikor Budapestet eléri a háború, az ostromban megsemmisül a lakásuk, felbecsülhetetlen értékű könyvtára és nem messze tőlük Kosztolányi lakása is, ahová alkalmanként eljártak. Talán Kosztolányit tartotta az egyik legnagyobb magyar írónak, tanítómesterének. Másik bácskai szál nála: imádott Zsüli nénije (Hrabovszki Júlia) fiatal korában sokat forgolódik Zomborban, édesanyja, a Zomborban született Lujza annak a Grosschmid családnak a sarja, amelynek Márai Sándor is leszármazottja, az író nagyapja és Lujza ugyanis édestestvérek voltak. Zombort Zsüli néni porosnak, kevésbé műveltnek tartja Kassához képest, de azért a bácskai bőség és a fiatal Szemző társasága marasztalja.


(Szalai Attila rajza)

A II. világháborúban megsemmisül Márai polgári világa, a korabeli Budapest szellemi és kulturális kincsestára. Érzi, neszeli, hogy a tömegek kora jön el, amikor minden a gépek uralta gyártást, a profitot fogja szolgálni. Szeretett Párizsában is ezt érzi, kiüresedett az eddig kimeríthetetlen francia irodalom, nincs mondanivalója, már nem biztos az értékrendje.

Reménykedik a II. világháború romjai között, hogy talán Magyarország megússza a szovjet típusú kommunizmust, és demokrácia lesz, ezért haza is jön nyugati útjáról, melyhez még kapott útlevelet (ekkor már egyre nehezebb elhagyni az országot). Aztán látja, ahogyan a kommunista pribékek szép lassan kifosztják az országot, először a nagyurakat, majd a polgárokat, aztán a parasztokat és a munkásokat. Ott van, amikor a megkeseredett ezrek várják Mindszenty bíborost Egerben, a mezítlábos parasztemberek könnyel teli szemmel borulnak le előtte, várnak tőle valamit, csodát, mert rájöttek, hogy a szovjetek már mindent elvettek, de most a lelkük is el akarják venni. Márai nem adja a lelkét, ezért lemond mindenről, amije van: családja vagyonáról, írói hírnevéről és az ezzel járó társadalmi megbecsültségről, egzisztenciáról. Pedig tudja, csak magyar nyelvterületen tud nagyot alkotni, számára a magyar nyelv a haza.

1948-ban hagyja el hazáját, hogy menthesse a lelkét, mely sokak számára elveszett. Ő viszont ezzel elveszti a közönségét, nincs többé kinek írnia. A kommunisták hiába próbálják később hazacsábítani, a rendszer kedvezményezettjévé tenni, ő megingathatatlan, pedig erősen kínozza a honvágy, az Egyesült Államokban nem találja az európai gyökereit: „Tizedik éve élek itt és nem vagyok egészséges; az epém, a gyomrom lázadozik; a napot üresnek érzem, dolgozni nem tudok — én, aki minden élethelyzetben tudtam dolgozni eddig, az ostrom idejében is! Mi az, amit nem bírok Amerikában? Nincs más válasz, csak ez: a lélektelenség. Új hazát nem lehet keresni. Csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet.” Nem járul hozzá könyvei kiadásához Magyarországon, ezáltal szerényen, sőt, szegényesen élnek, de kiköti, addig nem jelenhetnek meg a művei, amíg Magyarország nem szabadul fel. Sajnos nem éri meg a felszabadulást.

Remélem, fentről látja, mennyi lelki társának ad napi táplálékot, mennyien keressük a nyomát a kassai utcákon. Csak reménykedünk, lehet, egyszer szembejön, szóba elegyedhetünk vele. Keressük továbbra is kitartóan, a sorai ma is kapaszkodót nyújtanak sokunknak.

Fényképezte: Simon Vilmos

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..