Húsz évig csupán zenehallgató volt, később a dalszerzésben is kipróbálta magát. Első számai olyan nem várt sikereket hoztak, amelyek egyenesen repítették őt felfelé az elektronikus zenei toplistákon. Művészneve — San Laurentino — már az egész világot meghódította, dalait pedig Európa nagyvárosaiban a műfaj szerelmeseinek tömegei hallgatják...

* Az első lemezed a Love Potion volt 2010-ben. Hogyan indult az utazásod az elektronikus zene világában?

— Ez egy nagyon régi történet, már a nyolcvanas években beleszerettem a zenébe. Aztán a ’90-es évek elején volt egy nagy bumm, amikor az elektronikus zene berobbant a köztudatba, meghódította az egész bolygónkat, és engem is magával ragadott. Minden korszakot végigkövettem. A rave-vel kezdődött, hatalmas fesztiválokkal, mint amilyen a dortmundi Mayday vagy a berlini Love Parade, melyeken már maga a látvány is elkápráztatta az embert. Jött a trance, mely egy gyorsabb, pszichedelikusabb zenei irány volt, majd ezután kezdett el kibontakozni a house a ’90-es évek közepén. Engem főként a latinos house, a trópusi hangulatú, brazilos hangszerelésű zene vonzott, de ekkor még csak befogadó voltam. Ezért is vallom a magaménak azt a mondást, hogy aki repülni szeretne, annak először járni kell megtanulnia. Ez az, ami hiányzik a kortársaknál — bármilyen művészeti ágra gondolunk is, legyen az képzőművészet, irodalom... Ha az ember zenész akar lenni, akkor rengeteg zenét kell hallgatnia. Én húsz évig hallgattam zenét, mielőtt elkezdtem volna ezzel foglalkozni.

* A zenehallgatástól hogyan jutottál el a zenealkotásig?

— Ehhez nagymértékben hozzájárult az internetforradalom, az ember ugyanis hozzájuthatott bizonyos szoftverekhez, hanggenerátorokhoz, szintetizátorokhoz, melyekkel olcsón valósíthatta meg azt, amit korábban manuálisan vagy szintetizátorral csak rengeteg pénzért tehetett meg. Autodidakta módon kezdtem el próbálgatni a hangszereket, a hangzásukat, kidolgozni, összeilleszteni ezeket a dallamokat, ütemeket, basszusokat, és már az első számok is elég jól sikerültek. Egy időben alapítottunk itt egy független kiadót, de a valódi áttörést a Love Potion című szám hozta meg. Olyan kiadóktól kaptam visszajelzést, amelyektől álmomban sem reméltem. Ez a siker óriási lökést adott. Magam is éreztem, hogy ez egy nagyon jól sikerült szám, ezért igyekeztem hasonló dallamokat komponálni. Szerencsére elég gyorsan, még a zenei próbálkozásaim elején sikerült rátapintanom a megfelelő irányra, azóta az összes lemez ebben az úgynevezett deep house stílusban készült.

* A polgári foglalkozásod eléggé távol áll a zenétől. A kettőnek van bármi köze egymáshoz?

— Ez az, ami a zenei karrieremet külön érdekessé teszi. A kritikusok nagy része meg is döbben rajta, és kiemeli, hogy egy politológus milyen zenét alkot. Egyáltalán nem jellemző a pályatársaimra, hogy valamilyen szellemi tevékenységet folytatnának. Akik már befutottak, azok általában hivatásszerűen foglalkoznak a dalszerzéssel. Az emberiség rendkívül kevés pozitívumot mutatott fel a története során. Hiába hozzák fel példának a nagy technikai vívmányokat, a demokráciát, és hogy civilizációk alakultak ki. Szerintem a zene ama kevés dolgok egyike, amely pozitív volt az elmúlt több tízezer év során. Azt a sok negatívumot, amelyet az elmúlt két évtizedben megtapasztaltam, sikerült olyan dallamokká alakítanom, amelyek egyrészt egyediek, másrészt hihetetlenül derűsek — pontosan az ellentéte annak, amilyen világban és amilyen körülmények között élünk. Valószínűleg ezért is tudtam feldolgozni a történéseket. Soha nem kevertem össze a politikát a zenével. Teljesen különválasztom a kettőt. A zene az szent.

— A sorstól függ, hogy milyen dallamok születnek. Azt már észrevettem, hogy minél rosszabb időszakomat éltem, annál jobb zenét sikerült komponálnom. Talán azért is, mert gyakran akkor foglalkozom dalszerzéssel, amikor elegem van mindenből. A zene nagyon sok energiát nyújtott, főleg amikor a lemezeim is megjelentek, és bekerültem a világ zenei köztudatába. Arra külön büszke vagyok, hogy fantáziadús címeket adok. Kiváltképpen jellemzőek rám a nagyon jó szópárosítások, jelzős szerkezetek: Magnetic Steps, Lazy Angels, Somewhere under the Stars... Fontos a jó cím, és persze ha még a hozzá tartozó zene is jó, akkor teljes a siker.

* Külföldi kiadókkal dolgozol. Mik a tapasztalataid velük kapcsolatban?

— A zenei világ az elmúlt két-három évtizedben forradalmon ment át. Amit az internet adott, azt el is vette: a zenekészítés sokkal olcsóbb ugyan, de az értékesítés akadályokba ütközik. A lemezipar teljesen tönkrement. Az elektronikus zene — mivel összefügg a valódi lemezlovassággal — megtartotta ezt az underground jelleget, és a vinyllemezgyártásnak nonprofit módon, sőt inkább ráfizetéssel sikerült fennmaradnia. A kiadók tehát nehéz helyzetben vannak, nekik is minden lemezt meg kell becsülniük, ezért nagyon megválogatják, hogy kik kerülhetnek oda. Ezt egyébként a 22-es csapdájának is mondják: amíg nem vagy ismert, addig a kiadók jóformán szóba sem állnak veled, de így nem is tehetsz le semmit az asztalra, ha nem engednek oda. Minden kezdő eleve csapdában van, de még annak is minden lemezért meg kell küzdenie, aki már bekerült a körbe, mert a kiadók befutott zenészei sokkal nagyobb helyzeti előnyben vannak. Nekem nagy szerencsém volt az áttöréssel, melyet a Love Potion hozott, de még most is nehéz a helyzetem, amikor a nyolcadik lemezre készülök, mert a kiadó semmit sem garantál.

* Abból kiindulva, hogy egy szerény embernek ismertelek meg, azt gondolnám, ez a fajta „nyomulás” nem áll hozzád közel. Mi az a belső indíttatás, amely ezt nálad hajtja?

— Egyszerű: a zene szeretete. Erről szól az egész, és hogy ezt másokkal is megosszam. De nem valami bulvármédiás „nyomulást”, jelentős szerződéseket kell elképzelni. Itt underground módon kell keresni a lehetőségeket, tonnaszámra kell gyártani a zenét, keresni a kiadókat, és várni, akár évekig.

* Számos sztereotípia társul az elektronikus zene mellé, a többi között a pszichedelikus szerek használata is. Mi a véleményed erről?

— Ezeknek a sztereotípiáknak szerintem egyrészt az az oka, hogy számos nagy előadó kultuszát körbelengik a pszichedelikus szerek, másrészt hiába is tagadják, a fiatalok gátlásosak, szóval ez összefügghet a tánccal vagy azzal, hogy az emberek szeretnének könnyebben közel kerülni egymáshoz. Lehet, hogy nálam ez is a világtól való távolságot, a távolról történő rátekintést jelenti: mivel innen nem mászkáltunk csak úgy Berlinbe, Zürichbe, Dortmundba, én nem kerültem túlzottan közel ehhez a világhoz, de ez a része nem is érdekel. Szerintem a zene vagy magárét beszél, vagy nem.

* Annak ellenére, hogy te magad, mint mondod, nem kerültél túl közel ehhez a világhoz, a zenédet mégis világszerte hallgatják és szeretik. Ez milyen érzés?

— Ha visszapörgetném az időt, lehet, hogy másképpen alakítottam volna a dolgokat, mert a zenélésből elég szépen meg lehetne élni azzal, amit letettem az asztalra. De ahhoz nekem teljes személyiségváltozáson kellene átesnem, minden héten a világ másik nagyvárosában szállnék le a repülőről, hogy bulikat csináljak. Ezt a magamutogatást pedig nem szeretem. Ennek ellenére büszkén mondhatom, hogy a nyugat-európaiak helyzeti előnyét — a totális semmiből, minden segítség nélkül — ledolgoztam. New York, Chicago, Frankfurt, Berlin legjobb előadói mellett most már inkább az a szégyen, ha valaki nem ismeri a San Laurentino nevet — az elektronikus zene berkeiben. Ezek azok a kis dolgok, amelyek az ember számára mégis sokat jelentenek.

Itthon sajnos más a helyzet. Míg külföldön ösztöndíjat adnak arra, hogy csináld tovább azt, amiben tehetséges vagy, és ezáltal is képviseld azt a közösséget, amelyben élsz, addig itt az ember még alapvető morális biztatásban sem részesül. De ezzel nem foglalkozom különösebben, csak furcsának tartom. Ennek ellenére azonban úgy érzem, hogy a sors mégis igazságos. Azt a több mint húsz éve tartó szeretetet és alázatot, amellyel a zene felé fordultam, meghálálta azzal, hogy sikeres zeneszámaim születtek, melyekre a zenekedvelők valószínűleg évtizedek múlva is emlékezni fognak. Valójában ez a történet lényege.

San Laurentino elérhetőségei:
Facebook
YouTube
Soundcloud
Vinyl records