home 2025. január 30., Gerda napja
Online előfizetés
Egy kis falu nagy eseményei
Kónya-Kovács Otília
2025.01.30.
LXXX. évf. 5. szám
Egy kis falu nagy eseményei

Ismét felcsendült a magyar nóta, a Káka tövén költ a ruca című, melyet minden évben meghallgatnak a magyarittabéiek, és szép lassan a két, népviseletbe öltözött lányka széjjelhúzta a színpad függönyét, ami az Ittabéi Téli Találkozók kezdetét jelzi.

A rendezvénysorozatot, mely immár a 42., Kerekes József tanácselnök nyitotta meg, aki a falubeliek valóságáról beszélt.

— A műsorral azt szeretnénk bemutatni, hogyan tudunk mi nem egymás mellett, hanem együtt élni a kultúráinkkal, hagyományainkkal, és hogyan tudjuk ezt megbecsülni. Ma magyarok, szerbek és románok lépnek fel, és ez nekünk ebben a közegben igencsak fontos. Az elkövetkező bő két hónapban lesznek mezőgazdasági előadások, ifjúsági programok, nyugdíjasoknak szánt estek, színházi előadások, táncos rendezvények, bálok. Mindezekkel próbáljuk megmozgatni a falu népét, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, hiszen az eredeti elképzelés az volt, hogy a találkozóval a téli időszakban nyújtsunk az embereknek egy kis kikapcsolódást, szórakozást. Az idén mi leszünk a házigazdája a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának, a falu apraja-nagyja már most elkezdett készülődni, a célunk, hogy legszebb fényében mutassuk be szülőfalunkat, Magyarittabét. Nemcsak a hagyományainkat, nemcsak a szokásainkat, de azt is, hogy mi itt hogyan élünk, milyenek vagyunk. Be szeretnénk bizonyítani, hogy mi itt Magyarittabén ahányan csak vagyunk, össze tudunk fogni, és egy ilyen rendezvénynek is méltó házigazdái tudunk lenni — nyilatkozta a tanácselnök.


A magyarittabéi Csavargók néptánccsoport

Patai Attila, a szervezők egyike a nagy hagyományú rendezvényt már több mint huszadszor hívja életre.

— Ugyanúgy, mint először, most is legalább akkora lelkesedéssel veszem ki a részem a munkából. Ennek a maroknyi embernek, aki itt maradt falunkban, ez jó szórakozási lehetőség a téli napokra. Március 15-ével bezárólag minden hétvégén valamilyen kulturális rendezvény lesz, de más tartalmakkal is készülünk. Azt is elmondhatom, hogy az utóbbi néhány évnek ez az egyik legnagyobb összefogása, amiben persze az is közrejátszik, hogy a Gyöngyösbokréta és a Durindó is nálunk lesz az idén.    


A tordai Kincsünk kórus

Minden szervezet bekapcsolódott a munkába, a három éve alakult Magyarittabé Jövőjéért Egyesület is szorgoskodik. Buka Katalin, az egyesület egyik tagja elmondta, az elődök munkáját méltón folytatva próbálnak tevékenykedni.

— Teszünk azért, hogy sikeres legyen az esemény, de besegítünk a település szépítésébe, a park rendezésébe, mindenféle falutisztítási akcióban jeleskedünk. Nagyon jó csapat állt össze, mondhatom, hogy a tagok igazán összetartók, erőt, időt nem kímélve férfiak és nők is részt vesznek ebben a munkában. Nagyon örülünk, hogy meg tudjuk szólítani azt a maroknyi fiatalt is, aki még a falunkhoz tartozik. Soha nem kesergünk azon, kik nincsenek itt, vagy kik mentek el, inkább nagyon örülünk azoknak, akik itthon vannak, és részt vesznek ebben a tevékenységben.


A szerbittabéi gyerekek is bemutatkoztak

A Búzavirág Hagyományápoló Egyesület minden tagja egész évben készülődik a különféle programokra. Boros Beáta elnök elmondta, mindenki nagy izgalommal készül Vajdaság legnagyobb népművészeti fesztiváljára, hiszen Magyarittabé első alkalommal érdemelte ki ezt a megtiszteltetést.

— A megnyitón ebben az évben is a legnagyobb néptánccsoport, a Csavargók mutatta be az elkészült koreográfiát, de a záróműsorban egyesületünk majdnem minden tagja fellép. Egyébként a Búzavirágnak három néptánccsoportja továbbra is működik, megtartottuk a citeracsoportunkat, valamint a kórusunkban is újra beindult a munka, és remélem, egy drámai csoportot is meg tudunk alakítani. Az utóbbi még a jövő titka, viszont azt sem hagyhatom ki, hogy továbbra is aktív az anyanyelvápoló csoportunk. A falunkból elszármazottakat hazavárjuk az idei különleges eseményünkre, június 14-ére és 15-ére, amikor mi leszünk a Durindó és a Gyöngyösbokréta házigazdái. Remélem, hogy sokan éppen erre a dátumra tervezik a szabadságukat, és itthon lesznek, hogy együtt ünnepeljük ezt a fesztivált.


A szentmihályi vegyes kórus citerazenei kísérettel lépett fel

Juhász Sándor egy kis múltidézéssel kezdte, hiszen az Ittabéi Téli Találkozók életre hívásában is részt vett.

— 1976-ban kezdtük el az Ittabéi Téli Találkozókat, az előtte való évben kapcsolatba léptünk az azóta már megboldogult Deák Ferenccel, falunk szülöttjével, és egyebek között a művelődési életről is beszélgettünk. Az ő ötlete volt, hogy a téli hónapokban a falusi embereknek legyen alkalmuk hova elmenni szórakozni, látni egymást, találkozni. Hosszú éveken át szerveztük ezeket a találkozókat az ő hozzájárulásával és segítségével, Vajdaság minden részéről érkeztek a fellépők, és igencsak jól szórakozott a közönség, majdnem minden alkalommal megtelt a művelődési ház nagyterme.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is jelen volt a magyarittabéiek nagy múltú rendezvénysorozatának nyitóműsorán, és mint fogalmazott, nagyon jelentős az idei év a falubeliek életében.

— Hálásak vagyunk a magyarittabéieknek azért, ahogyan ők gondot viselnek a régióról, és amiként gondolkodnak arról, hogy mennyire fontos az együttműködés, mennyire jó együtt munkálkodni, hogy ennek a térségnek a felemelkedését, a megmaradását szolgálják. Itt voltak ma Szerbittabéről, Begatárnokról, Muzslyáról, Tordáról és Szentmihályról is a barátok, együttesek, egyesületek — hangsúlyozta a VMMSZ elnöke, majd kiemelte, nagyon fontos, hogy március 15-én ezen a helyszínen találkozik a magyarság, azután pedig a Durindó és a Gyöngyösbokréta gyűjti egybe a népművészet vajdasági elkötelezettjeit.

Az esemény nyitónapján be is mutatták a fesztivált népszerűsítő roll upot, melyet Lackó Lénárd tervezőgrafikus készített, és a plakátok is készen állnak, hogy hírül vigyék: Magyarittabé már nagyon várja, hogy június közepén megérkezzenek a fesztivál vendégei.

A begatárnoki vendégek látványos műsorszáma

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..