Egy kiállításról, fiatal alkotókról, egy banánról s a Szolnoki Művésztelepről

Egy kiállításról, fiatal alkotókról, egy banánról s a Szolnoki Művésztelepről

Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke. A festészeten kívül foglalkozik írással és zenével is. Nemrég Szabadkán járt, a kortárs galériában megszervezett Határtalan Képzőművészet című kiállítást nyitotta meg. Erről is beszélgettem vele egy kávé mellett.

„A képzőművészet nem kézügyesség kérdése, sokkal inkább a térérzéké. Én például nagyon jól tájékozódom, imádom a térképeket. Szerintem bennem ez a vizuális fogékonyság alapvetően a térátélés érzékeny formájából fakad. S egy alapvető közlési, kommunikációs igényből” (V. Gy.)

 

* Kárpátaljai és vajdasági fiatal képzőművészek alkotását bemutató kiállítást volt szerencsénk megtekinteni a Szabadkai Kortárs Galériában. Amikor te, aki megnyitottad, először láttad élő nagyságban a kiválasztott képeket, mi volt a benyomásod? 

— Ez nagyon érdekes, hiszen a Kárpát-medencéről beszélünk, s a kiállítás rendezése is vegyes. Nem voltak különválasztva a délvidéki és a felvidéki művészek. Ez nagyon jót tett neki. Érdekes módon teljesen egy hangon szólalt meg a tárlat anyaga, annak ellenére, hogy rengeteg különféle technikai megközelítéssel találkozhattunk. Amit örömmel tapasztalok, és nemcsak erre az előadásra értem, hanem általában véve a fiatal generációk művészeti habitusára, arra az attitűdre, amellyel megközelítik a műveikben feldolgozott kérdéseket, hogy egy merőben átgondolt, tudatos építkezésű hozzáállást lehet felfedezni náluk.


A szerző felvétele

* Szerinted ez minek köszönhető? 

— Ez valószínűleg az utóbbi évtizedek kortünete. A fiatalok eleve úgy szocializálódnak a képzőművészet rétegeiben egymás közt, olyan a kommunikációjuk az idősebb generációkkal, hogy arra sarkallja őket, hogy filozofikus, egzisztenciális alapkérdéseket feszegessenek műveikben. Nem uralkodik el rajtuk a technikai magamutogatás, a különféle kortárs médiumok használata. A művészeti eszközök, a kifejezéstár az alapkérdések szolgálatába vannak állítva. Egy konceptuális kiállítást láthattunk, tudatos építkezést. Fiatalok, mégis határozottan kiforrott szemlélet sugárzik alkotásaikból. A pályán töltött éveik során az egyéni hang valószínűleg majd formálódik még, ez szükségszerű. Jó esetben a művészember élete végéig képes formálódni. Az a jó, hogy náluk már most kiforrott attitűdökkel találkoztam, érdemi kérdésfelvetésekkel és válaszokkal. Egyébként nem minden esetben kell válaszokat adni, néha elég egy kérdőjel, három pont, pontosvessző vagy egy felkiáltójel is, mely a mű mögött felsejlik. Itt mindre láthattunk példát.

* Egy ragasztószalaggal falra rögzített banán, mely 120 000 dollárt ér, mennyire érdemi kérdésfelvetés, mennyire tekinthető műalkotásnak? 

— Attól függ, hogy mindenáron a képzőművészet kategóriájába akarjuk-e sorolni. Ez a fenomén nem újszerű, már a XX. század első felében volt rá példa. A talált tárgyat szertartási közegbe emelik, s itt a szertartási közeg a kiállítótér. Ezekben az esetekben minden jelértékű. Az is jelértékű lenne, ha egyszer meglátnánk az égen egy halat elúszni. Ezzel a lelki mechanizmussal operálnak az ilyen művek. Megvan a maguk helye. Valamilyen értékrendbeli dilemmára, visszásságra próbálják meg ráirányítani a figyelmet. Ez is egy funkciója annak a kommunikációnak, amelyet az ember a műalkotások által alkalmaz, de nem az egyetlen. A helyén kell tudni kezelni. S ha ilyen tág kontextusban vesszük a képzőművészetet mint kommunikációs formát, akkor a falra ragasztott banánnak is van benne helye.

* Amikor festesz, a grandiózustól haladsz a parányi felé, vagy fordítva? Mielőtt nekiülsz festeni, már látod a fejedben a teljes képet vagy annak „negatívját”? 

— Ez egy rohadt jó kérdés! Technikájában, víziójában a nagyból haladok a kicsi felé, de ez csak a felületi építkezés. A képeim üzenetének és jelenlétének egyik legfontosabb attribútuma a méret. Ez nem egy önkényes megalománia. Az emberi figurához kötődő formákat szeretném az ember fölöttibe, az általános emberibe átemelni. Az én antropomorf formáim ekkorák, ez a valódi méretük. Az arcok és a kezek nem lettek felnagyítva, ekkorának lettek teremtve. Ezt hívom segítségül ahhoz, hogy azokról a szóban kimondva szinte közhelyes megfogalmazásokról referáljak, mint a hűség, a kitartás, a tisztesség, a bátorság s egyéb nagyívű emberi tulajdonságok. Az a kérdés, hogy hogyan szólalhatnak meg a festmények úgy, hogy ne váljanak közhelyessé. Szándékosan nem használok olyan kultúrtörténeti szimbólumokat ezeknek a kérdéseknek a megjelenítésére, amelyek már inkább különféle szimbólumrendszerek konvencionális ábrázolásának tűnhetnek. Lecsupaszítottan, az emberi formának mint egy ontológiai térképnek a világát használom. Örök dilemma egy alkotó embernél, hogy mennyiben torzul a mondanivaló. Rájöttem viszont, hogy ha torzul is, azt nem hibaként kell felfogni. Tág teret kell hagyni az egyéni értelmezésnek. Még saját magam számára is.

* Ha már a befogadásról beszélgetünk, nekem egy képzőművészeti alkotás esetében néha hasznos, ha elolvashatom a címét, máskor fölösleges, néha pedig különösen zavaró tud lenni, mert befolyásolja, mit kell látnom, éreznem, ha ránézek. Te mindig adsz címet a festményeidnek.

— Jó, hogy erről beszélünk, mert azt látom, hogy a fiataloknál a koruk által létrejött hatásmechanizmus eredménye az, hogy a verbális csatolmányok, a címek elég szikárak és tartózkodóak. S ez azt implikálja, hogy a megértés nem szükségszerűen verbális megértés, sokkal inkább átélés. Azt is nevezhetjük megértésnek, amikor valakinek egy pasztózusan festett festmény láttán olyan érzete támad, hogy bizseregni kezdenek az ujjai, szeretné megtapogatni az alkotást. Az értelmezés tehát többrétegű, a művet létrehozó szándéktól függően.


A szerző felvétele

* Utazzunk most el Szolnokra. Mi újság a művésztelep háza táján?

— Jelenleg egy nagyszabású fejlesztés alatt áll. A művésztársaság most egy szerencsés kényszerű száműzetésben van, márciusban költözünk vissza. A fejlesztések egy része ekkor fejeződik be, s indul újra a régi módszertan szerint a galéria, kezdődnek a művészeti programok, a műhelymunkák, az összművészeti fesztiválok stb. Közben pedig várjuk, hogy elkészüljön egy teljesen új komplexum, mely magában foglal majd egy pazar kiállítóhelyiséget, irodákat, vendégszállást, rendezvénytermet, ahol társművészeti programokat is megvalósíthatunk, felépül egy szobrász-, egy grafikai és egy faragóműhely, lesz bronzöntöde. Olyan komplexum van kialakulóban, amely egész Európában párját ritkítja. Szeretnénk az állandóan ott dolgozó művészek mellé egy folyamatos fluktuációról gondoskodni. Itt nagyon számítok a különféle vajdasági intézményekre, szerveződésekre is. Évente többször tervezünk alkotótábort rendezni, s most már arra is lehetőség lesz, hogy akár két tábor is fusson párhuzamosan. A különféle oktatási intézmények partnerségében is bízunk, remélem, bírni fogjuk szusszal. Azt hiszem, ez mindannyiunk hasznára válhat, akik a térségben művészettel foglalkozunk. A tavalyi év tele volt programmal, a művésztelep a magyar festészet napja kapcsán is szervezett kiállításokat, hiszen most szinte az egész rendezvény átkerült Szolnokra, a szervezést is onnan végezzük. Lépésenként szeretnénk az egész Kárpát-medencét bevonni. Vajdasággal s a felvidéki területekkel már megkezdődtek az egyeztetések.

* Tőled mikor várható új kiállítás?

— Áprilisban lesz egy budapesti kiállításom, melyre elég erőteljesen kell készülnöm. Vannak meghívásaim más helyszínekre, Magyarországon és külföldön is. Az első dolgom viszont, hogy egy komplett, új, kiállításra kész anyagot elkészítsek. Már megindult bennem egy témabeli szellemi átértékelődés, egyfajta felfrissülésre számítok a saját munkámban, remélem, meglesz hozzá a kellő energiám és időm, hogy meg is alkossam ezeket a képeket.


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy kiállításról, fiatal alkotókról, egy banánról s a Szolnoki Művésztelepről
Képzőművészet
  • Csermák Zoltán
  • 2020.05.05.
  • LXXV. évfolyam 18. szám
Egy kiállításról, fiatal alkotókról, egy banánról s a Szolnoki Művésztelepről
Képzőművészet
Facebook

Támogatóink