Eddig a törökbecsei Micsik Béla volt az oktató, akit nagyon megkedveltek a gyermekek, szinte rajongtak érte, ám az idén ősztől elfoglaltsága miatt sajnos nem vállalta a citeraoktatást. Helyette októbertől a szentmihályi Flaman István jár hetente egyszer foglalkozni a citerásokkal. Az oktatás az Ady Endre Művelődési Egyesületben folyik. Az egyik próbán sikerült vele beszélgetnem. István ragaszkodik a tegeződéshez, a gyerekektől is ezt kérte, tőlem is.

* Mikor és hol kezdtél citerázni?

— 1979-ben kezdtem, ekkor indult el a szentmihályi iskolában a mi csoportunk. Akkor nyolcéves voltam, és mindössze nyolcan jártunk a próbákra. Később kétszer is működött negyventagú citeracsoport a faluban. Középiskolásként is folytattam a citerázást, majd a katonaság után is. A tóthfalusi népzenei táborokban is részt vettem Micsik Béla javaslatára és meghívására. Ott nagyon sok hasznos dolgot megtanultam. Magyarországi népzenei oktatói tanfolyamokra is jártam — ez mind szükséges volt, hogy szakmailag felkészüljek és oktatni tudjak.

Flaman István és tanítványai

* Jelenleg hol, mely településeken foglalkozol citerásokkal?

— Szentmihályon, Magyarkanizsán, Zentán, Tordán és itt, Magyarcsernyén vannak csoportjaim. És hamarosan Nagykikindán is kezdek oktatni.

* Szerinted könnyű megtanulni ezen a hangszeren játszani?

— Szerintem nem túl egyszerű megtanulni citerázni. Valójában a kezdés elég nehézkes. Nehéz odafigyelni a két kéz külön koordinációjára, melyik a pengetési irány, melyik ujjat használjuk melyik hangra, és mikor. Fontos a kéz tartása is. Amikor egyszer belejönnek a gyerekek, akkor már nincs semmi gond.

* Magyarcsernyén hány csoport van?

— Jelenleg három csoporttal foglalkozom. A kezdők tízen vannak. Ők most kezdtek ezzel a hangszerrel ismerkedni. Ügyesek, lelkesek. Még egy-két próba, és hazavihetik a hangszerüket, otthon is gyakorolhatnak. A Süss fel, nap! kezdetű dalt tanuljuk. De amíg nem sajátították el a helyes kéztartást és a pengető használatát, addig nem akartam, hogy hazavigyék a citerákat, nehogy tévesen gyakoroljanak, mert akkor azt a megszokást, kéztartást nehéz kijavítani. A középső csoport már két éve jár citerára. Eddig Micsik Béla tanította őket, tehát az alaptudás megvan, ezt kell továbbfejleszteni, magasabb szintre emelni. A haladók csoportjával már nehezebb anyagot gyakorolunk.

* Készültök-e valamilyen fellépésre, lesz-e hamarosan szereplés?

— Szerintem a kultúregyesület karácsonyi műsorában lépünk majd fel legelőször. De számítok rá, hogy a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőre és az Aranyciterára is sikerül majd eljutnunk.

* Sokat kell otthon gyakorolniuk a tanítványoknak?

— Ami a gyakorlást illeti, azt szoktam javasolni a gyerekeknek, hogy a citerát nem kell eltenni. Legyen mindig szem előtt, és ha például a tanulásban, leckeírásban vagy tévénézésben kimerültek, akkor menjenek a citerához, és játsszanak rajta el egy dalt. Nem fontos egy egész csokrot. És ha ezt többször is megcsinálják napközben, akkor ez rutint ad nekik, a citerakondíciót így lehet megtartani — tette hozzá István, a citeraoktató.

Száll a citeraszó

Néhány gyerek is szívesen mesélt a citeráról, próbákról.

Tóth Arnold: — Két éve kezdtem a citerázást. Már több helyen felléptünk, Szentmihályon, Tordán és itt, a faluban is falunapkor és az ünnepi műsorokban. A családomban senki más nem játszik ezen a hangszeren.

Gyenge Tímea: — Én is két éve citerázom. Érdekes dalokat tanulunk a próbákon, a Megfogtam egy szúnyogot kezdetűt is el tudjuk már játszani. Béla bácsi sokat viccelődött velünk, de a mostani tanár is nagyon jó. Egyszer van egy héten próbánk.

Juhász Bálint: — Nekem nehéz a citerázás. Az a fontos, hogy erősen nyomjuk le a húrokat. Nekem saját citerám van, sokszor szoktam otthon rajta játszani. Sem a szüleim, sem a bátyám nem tud citerázni, a fellépéseimre mindig eljönnek, és megdicsérnek. Most a Kis, kece lányom kezdetű dalt gyakoroljuk.

Hegyközi Ádám: — Négy éve járok citerapróbákra. Nagyon tetszik a hangszer hangja. Aki nemrég kezdte, annak biztosan nehéz, de aki már régebb óta jár, annak nem nehéz rajta játszani. Saját citerám van. Otthon szoktam gyakorolni, nem sokat, de azért gyakorolok. Az előző oktatónk, Micsik Béla bácsi mindig azt mondogatta, hogy a citerázástól megerősödik a kezünk, és ez igaz is. Észrevettem, hogy keményebbek az ujjaim.

A legkisebbek is örömmel meséltek a citeracsoportról.

Helfrih Kiara és Kitti: — Mi Tóbáról járunk a citerapróbákra, jó móka, és sokat tanulunk a próbákon. Nem nehéz a citerázás, és már sikerült is beszereznünk saját hangszert.

Bálint Hunor: — Anyukám is tud citerázni, most az ő hangszerén tanulok én is. Alig várom már, hogy hazavihessük a citerákat, és bemutassam a családnak, hogy mit tanultunk meg. A tanító bácsi azt mondta, még egy-két próba, és otthon is lehet gyakorolni.

Gyermán Magdaléna: — A családban sokan citeráznak, a szüleim nem, de a nénámék igen. Amikor citerázunk, a tanító bácsi énekelni is szokta a dalokat.

Bacsik Fanni: — A tanító bácsi elmagyarázta a citera részeit: van neki hasa, nyaka. Figyelni kell, hogy melyik házikónál kell lenyomni a húrokat, és jól le kell nyomni. A szüleim nem tudnak citerázni, de ha akarnak, megtanítom majd őket.

Bodó Noémi: — Szeretek járni, mert sok barátot szerzek itt.

Burai Blankának, Győri Leónának, Sörös Dávidnak, Bottyán Violának is tetszik a citerázás, elmondták, kár, hogy csak egyszer van próba hetente, ők többször is járnának.

Reméljük, hogy a lelkesedésük nem fog lankadni, és kitartó munkájuk, gyakorlásuk szép eredményekhez vezet majd