Egy dicséretes akció

Egy dicséretes akció

Nemrég meghívást kaptam egy olyan akcióban való részvételre, amelyre nem tudtam nemet mondani. Faültetést szerveztek a Telecskai-dombok tetején elterülő Pacséron.

Az emberek kora reggel összejöttek a vadászházban, megbeszélték a teendőket, és utána mindannyian kivonultak a régi fácános közelében lévő dombos területre. Az egyesület titkára előző nap már traktorral kifúrta a lyukakat, így a munkaakcióban részt vevőknek csak az volt a dolguk, hogy elültessék a facsemetéket és betemessék a lyukakat. Persze gondosan ügyelve arra, hogy vízmegtartó tálcákat alakítsanak ki a fatörzsek körül. A helyi önkéntes tűzoltók is besegítettek, ők locsolták a frissen elültetett fácskákat a tűzoltóautó tartályából, gyakorolva a pontos célra tartást. Meg kell hagyni, alapos munkát végeztek, voltak félelmeim ezt illetően, mert az erdészetnél olykor egy-egy csizma szárába is került a locsolóvízből, de itt ilyesmi nem történt.

Jó érzés volt olyan csapatban dolgozni, ahol mindenki beszélt mindenkivel, nem volt sem nyelvi, sem másfajta széthúzás, meg nem értés. Néha egy kicsit ugyan ugratták egymást, de csak olyasmikkel, hogy a legmagasabbnak adták a legrövidebb nyelű lapátot, vagy az előzőleg alaposan felrázott kólásüveget hátraadták felnyitásra. A faluban több pap is van, de egyik sem keresztel úgy, mint az a személy, aki azt az üveget kinyitotta! Dolgoztunk egész délelőtt, vidáman nevetgélve, együtt egy közös célért. Mire délután elültettük az összes fát, már körvonalazódott annak a jövőbeli kis erdőnek a kinézete, ahová majd behúzódhat a vad az időjárás viszontagságai elől.

A jó vadászok idejében gondoskodnak ezekről a helyekről. Érdekes gondolatot vetett fel az egyik jelen lévő öreg. Azt mondta, hogy ahol gondoskodnak a vadról, ott nemcsak a vad marad meg sokáig, hanem a vadászok is szívesen tartózkodnak. Aztán rám nézve elmosolyodott, és azzal folytatta, hogy, lám, én is több évig vadásztam máshol is, most mégis itt vagyok. Abban a közösségben, ahol gyerekkorom óta ismernek, ahol tudják a csínytevéseimet, ahol édesapámmal együtt őriztük a kisfácánokat, ahol a Krivaja folyóban kosárral fogtuk a halat. Ahol nem volt fontos, hogy vasárnap ki melyik templomban hallgatta a szentmisét. Mindezt végiggondolva valóban csodás volt az a nap.

A munka végeztével mindannyian visszamentünk a vadászházba, ahol Fremond Árpád vadászelnök megköszönte a faültetésben való részvételt, majd olyan végszót mondott, amelytől mindenkinek egyszerre kezdett járni a szája: — Kedves barátaim! Jó étvágyat az őzpörkölthöz!

A faültetésben is egységesek voltak a részvevők, úgyhogy most sem hagyták cserben a fiatal vadászelnököt, becsülettel nekiláttak, és mind megették, amit a felszolgálók az asztalra tettek.

Ezúttal is köszönöm mindenkinek azt a dolgos, szép napot, a baráti hangulatot, és titkon azt remélem, hogy egyszer majd az én fiam is sétálhat azoknak a fáknak az árnyékában, amelyeket együtt ültettünk ott, a Telecskai-dombok lankáin, a pacséri határban.

Címkék: vadászpapa
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lesben rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy dicséretes akció
Lesben
  • (Vadászpapa)
  • 2015.05.06.
  • LXX. évfolyam 18. szám
Egy dicséretes akció
Lesben
  • (Vadászpapa)
  • 2015.04.22.
  • LXX. évfolyam 16. szám
Facebook

Támogatóink