Egy bánáti Bánátban

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Egy bánáti Bánátban

Zenta egy mozgalmas Tisza-parti kisváros, ,,alig” 155 kilométerre Torontálvásárhelytől. Vonattal. Szelídsége, egyszerűsége is megkapó. Bármikor megfordultam benne, mintha hazaérkeztem volna. Elragadtatással néztem a folyót, a mederbe szorított, de soha teljesen meg nem zabolázott áradatot. Oly...

Zenta egy mozgalmas Tisza-parti kisváros, ,,alig” 155 kilométerre Torontálvásárhelytől. Vonattal. Szelídsége, egyszerűsége is megkapó. Bármikor megfordultam benne, mintha hazaérkeztem volna. Elragadtatással néztem a folyót, a mederbe szorított, de soha teljesen meg nem zabolázott áradatot. Olykor az is előfordult, hogy a korlátba kapaszkodva át-átkurjantottam ,,földijeim"-nek, vagánykodva. S aztán néhány évvel ezelőtt a ,,túlpartiak” is gondoltak egy merészet, és ,,válaszul” kikiáltották a Tiszán inneni, északkelet-bánáti tartományt.
Aligha lett ettől valaki boldogabb. Vagy helyesebben fogalmazva: bánátibb, illetve bácskaibb. Talán csak a nagykikindai rendőröknek jutott több munka. Hogy szemmel tartsanak minden kerékpárost, aki lámpa nélkül igyekszik hazafelé a békésen pihenő újfalusi utcákon. Ne, ne értsenek félre, szükség van eme őrangyalokra, de az már mégiscsak túlbuzgóság, ha egy icce, és a nem létező lámpa miatt szondáztatnak hajnali fél kettőkor. Amíg a ,,légnyomásmérő" készülék gyakorlati használatával ismerkedtem, felsejlett előttem a délelőtt nagy kérdése.
Gyerekzsivajtól, kacajtól visszhangzott a park. Fakardokkal párbajoztak a lovagpalánták, ügyeskedtek a gyermekpesztrák (kockacukrot a lovaknak és jéghideg sört a bakon ülőknek!), hadd forduljon még egyet a fogat! A Főtér előtti gyalogjárdán ezüstösen csillogó négykerekűek parkoltak. Szemet gyönyörködtető ,,háziállatok”, de Ádámot, barátom kisebbik fiát nem lehet lekenyerezni holmi ,,fényűzés"-sel. Meserajongó ő is, akárcsak bátyókája, az óvodás Peti, de a mesékben valahogy ,,helyén vannak” a dolgok. ,,Ha a bácsinak szabad így parkolnia, akkor énrám miért szól rám apa, amikor a konyhaajtó előtt hagyom a játékom?!” -- szegezte mellemnek a kérdést. Ha rám szakad a csillagos ég, akkor se tudom kapásból megválaszolni! A csillagos ég helyett egy erkély szakad le a közelben, hatalmas robajjal. Ám Petike csak leánypajtását látja. Csilla belékarol, és a két óvodás kacagva vegyül el a gyermeksokaságban. Számukra a mese ezen a szombaton is kilépett a Kultúrház falai közül.
Nekem pedig már karikáznak a szemeim a nagy nógatás közepette. Mindhiába. A megengedett határérték alatt fújok. Mivel ,,alkalmatlannak bizonyultam”, elbocsátanak mindkettőnket: mehetünk. A járőrkocsi fontoskodva továbbsiklik az éjszakában, ellazíthatom immár rekeszizmomat!
S mi csak állunk tovább a barátommal az útszélen, pár száz méterre a házuktól. Összevont szemöldöke mögött mennydörgés, pattogó istennyila. Tudom, ismerjük egymást. Összenézünk, majd sokatmondó legyintéssel ,,hazavezetjük” viharvert járgányainkat.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két jó barát. És ez a lényeg. Az egymás ellen versenyző mesemondókat, a mundéros bánáti (vagy ,,bánáti”?) őrangyalokat, a diszkó környéki ,,látleletek"-et és az éjszaka bugyrából elővánszorgó bulizós kreatúrákat felszippantja a kelő nap sugara. Nyomuk sem marad. A ,,sinó” csattogva, zakatolva vág át a Tisza fölötti sárga hídon. Útban hazafelé. Bánátból Bánátba.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy bánáti Bánátban
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2017.07.26.
  • LXXII. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink