„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.”

Petőfi Sándort idézte beszédében Kerekes József, a VMSZ alelnöke, Magyarittabé tanácselnöke, majd azzal folytatta, hogy egy ilyen „egekbe nyúló kősziklát” emeltek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei, példát mutatva, mint oly sokan a magyar történelem során: bátorságból, hazaszeretetből, hazafiságból.

— Büszkén mondhatjuk, hogy a több mint ezeréves történelmünk egyik legszebb része az 1848-as márciusi forradalom, amit egy maroknyi értelmiségi fiatal a Bécsben kitört forradalom hírére döntött el március 14-én a Pilvax kávéházban, és indított el március 15-én hajnalban. Nyomdafoglalás, 12 pont, Nemzeti dal, Táncsics kiszabadítása, és este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadása. Nem volt tv, rádió, internet, mobiltelefon és Facebook sem, ahol élőben lehetett volna közvetíteni az eseményeket, mégis 24 óra alatt győzött a forradalom. 176 év távlatából is büszkén emlékezünk rájuk itthon és a nagyvilágban, és hirdetjük, hogy nekik akkor, ott, márciusban sikerült. De miért sikerülhetett? Mi volt a titka annak, hogy egy maroknyi értelmiségi által indított forradalom a félelmetes túlerőt meghátrálásra kényszerítette? „A vár ereje nem a falakban rejtezik, hanem a védők lelkében” — mondta Dobó István több száz évvel korábban. Igen, 1848-ban is a magyar katonák szívéből és lelkéből áradó hazaszeretet adta azt az erőt, ami a kisebb létszám és a rosszabb katonai technika ellenére is sikerre vitte őket — hangzott el a többi közt az ünnepi beszédben, majd a szónok kitért a szabadság szó meghatározására is. — Egy kisgyermeknek, iskolásnak talán a nyári vakációt jelenti ez a fogalom, egy munkában megfáradt felnőttnek a hétvégi pihenést. Az 1848-as forradalmárok által kivívott szabadság azonban ennél sokkal több. Azt jelenti, hogy ne féljünk szembeszállni az elnyomással, mert mint ahogyan Ady Endre írta: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” Azt jelenti, hogy szabadon kimondhassuk véleményünket, gondolatainkat, ne kelljen félnünk annak következményeitől, hogy saját magunk dönthessünk a sorsunkról, és ne külső kényszer határozza meg, hogy milyen élet jut nekünk — hangsúlyozta Kerekes József.

Mivel a falubeliek Békésről származnak, az ottani alpolgármester, Polgár Zoltán is szólt az egybegyűltekhez. „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz” — idézte Kossuth Lajos gondolatát, majd a magyarittabéiak és elődeik hazaszeretetét és magyarságtudatát példamutatónak nevezte. Az őshaza felé tekintő Kossuth-szoborról elmondta, hogy az I. világháborúban a bevonuló szerb hadsereg egyik katonája szívtájékon átlőtte a szobrot. A golyó ütötte lyuk később is jól látszott, melyet a köznyelvben az ittabéiak trianoni sebnek neveztek.

A megemlékezésen a kilencvenöt éves Đurić Varga Anna nyugalmazott tanárnő is szót kért, és elmondta, amióta nyilvános ünnepségeket szerveznek, mindig jelen van, és köszönetét fejezte ki az anyaországnak, hogy nem feledkezik meg a külhoni magyarokról, és legvégül a Magyar Hiszekegyet is elénekelte. 

A megemlékezés zárásaként az anyaország képviselői, a VMSZ, a Magyar Nemzeti Tanács, továbbá önkormányzatok, civil szervezetek és intézmények elöljárói helyezték el a kegyelet virágait a legdélebbi Kossuth-szobornál.