Budapesten, a Pesti Vigadóban vehette át az elismerést Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jelenlegi miniszterétől. A Brunszvik Teréz-díj az emberi erőforrások minisztere által adományozható egyik legmagasabb szakmai elismerés, mely kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért, valamint az óvodapedagógus-képzésben kiemelkedő munkát végző oktatók elismerésére adományozható. Szőke Anna az első vajdaságiként vehette át a díjat. Elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy ilyen jelentős szakmai elismeréssel jutalmazták munkásságát. A díjra Körmöci Katalin, az Óvodai Nevelés főszerkesztője és prof. dr. H. Tóth István kandidátus, nyelvészprofesszor terjesztette fel.
Dr. Szőke Anna átveszi a díjat
A díjátadó ünnepségen Kásler Miklós és Bódis József oktatási államtitkár az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat nyújtotta át. Kásler Miklós az ünnepi beszédében hangsúlyozta: a pedagógusoktól függ az oktatás minősége, ők tudják átadni a következő nemzedéknek mindazt, ami „szép és értékes”, és ha nem is tudják pótolni a család nyújtotta biztonságot, szeretetet, ki tudják egészíteni azt.
Szőke Anna óvodapedagógus és etnográfus, a magyar kisebbségi kultúra fejlesztésének, a hagyományápolásnak és a délvidéki magyarság néprajzi kutatásának kiemelkedő személyisége. Óvodapedagógiai munkássága nem csupán itt, a Délvidéken, hanem széles körben ismert. Nevéhez fűződik a többi közt a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének megalapítása, a Vajdasági Magyar Óvodások Színjátszó Találkozójának létrehozása. 2000-ben jelent meg az Elszaladt a kemence című könyve, mely Magyarországon is forradalmasította az óvodai programot. A 2000 példány nagyon gyorsan elkelt, mivel ez volt az első ilyen jellegű kiadvány.
Dr. Szőke Anna a fiaival a díjátadás után
Szakmai körökben hallható egybehangzó vélemények szerint tudományos írásai színvonalasak és igényesek. Az óvodapedagógia terén végzett, valamint a néprajzi munkássága révén is jelentős mértékben járult hozzá a Szerbiában élő magyarság identitásának megőrzéséhez. Kiemelkedő tevékenységet folytatott a szórványban élő magyarság néprajzának felkutatása és leírása terén. A Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöki tisztségét 2013 óta tölti be. Számos díjat, elismerést kapott már eddig is. Egy évvel ezelőtt a vajdasági magyarság néprajzi kutatása terén végzett munkája, illetve elért eredményei elismeréseként a Magyar Néprajzi Társaság Pro Ethnographia Minoritatum emlékéremmel tüntette ki, 2013-ban pedig a magyar néprajz területének legrangosabb elismerésében, a Győrffy István Emlékéremben részesült. Ezt a díjat Debrecenben vette át, ahol néprajzi tanulmányait folytatta, és ahol doktorált is.
Könyvek, kiadványok, néprajzi tanulmányok egész sora fűződik dr. Szőke Anna nevéhez. Vajdaságban jelentős eredményeket ért el a néprajzi hagyományok gyűjtése, a vallási néprajz és a társadalomnéprajz területén. A nyugalmazott óvópedagógus, népművelő, néprajzkutató a többi közt a Magyar Életfa díj egyik kitüntetettje is. 2000 óta a Magyar Kultúra Lovagja, 2009-ben Aracs-díjban részesült. Több mint tíz évig volt a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke is. 2010-ben Kishegyes díszpolgárává avatták.