Miközben a magamfajta halandóknál egy mennyezeti villanykörte cseréjét is hosszas ráhangolódás előzi meg, a temerini Szabó András bátran vág bele a kihívásokba. Sokan népzenészként, a Fokos zenekar tagjaként ismerik, de valójában nagyon szerteágazó az érdeklődési köre. Sportújságíró, testnevelő-edző, zenész és ipari alpinista is. Most az utóbbi foglalkozásáról beszélgettünk.

* Elég sok dolgot felsoroltunk. Miként tudja ennyi irányba szétosztani a figyelmét?

— Ez nem egyszerű feladat, valami mindig a kárát látja. Egy fenékkel több lovat azért csak nem lehet megülni. Amit az utóbbi időben nagyon hanyagoltam, az a furulyakészítés, arra már végképp nem jutott időm. Az egyetemen általános testnevelő-edző szakon végeztem, mivel minden érdekelt, és nem tudtam dönteni, hogy milyen szakedző legyek. A gimnázium alatt kezdtem el együtt muzsikálni a most is meglévő barátokkal, zenésztársakkal. A Fokos zenekar akkor alakult, és ha úgy vesszük, a zenélés az első már a középiskolától kezdve, és végigkísért az egyetemen is. A felsőfokú tanulmányaim végeztével hazajöttem Szegedről, utána következett a sportújságírói munka, abban próbáltam ki magam, és ott ragadtam. Ettől függetlenül továbbra is hiányzott, hogy bővítsem a látóköröm, és akkor találtam rá az iparialpinista-képzésre. Az egyetemen kötelező sportszakmai táborban vettünk részt, mászókurzust is tartottak, ezért felmentünk Csobánkára, ahol egy hétvége alatt átvettük a félévi anyagot. Előtte voltak elméleti órák, de a gyakorlatot ott csináltuk meg. Emellett Újvidéken elvégeztem még egy sportmászó-alaptanfolyamot, mely, azt hiszem, három hónapig tartott. Az iparialpinista-képzésre tehát úgy mentem, hogy volt egy alapképzésem, igaz, sportmászásból, mely nem éppen ugyanaz. A sportmászásnál egy kötéllel dolgozik az ember, az ipari alpinizmusnál meg általában kettővel. Van, aki ettől függetlenül bízik a szerencsében és a Jóistenben, és csak egy kötélen lóg az épület oldalán. A mászás mindig is érdekelt, de nálunk a síkságon nem sok heggyel találkozik az ember, és ez az iparialpinista-képzés volt az, amiről úgy gondoltam, hogy megfelelne. Így épített magaslati pontokra tud mászni az ember. Maga az iparialpinista-oktatás egy hét volt, az alapokat vettük át, az eszközökkel és elvekkel ismerkedtünk. A fő cél a kurzuson maga a munka megközelítése biztonsági szempontokból, illetve a biztonsági kockázatok minimalizálása volt.

* Ez a foglalkozás nem éppen veszélytelen. Milyen felszerelésre van szükség, melyek azok a biztonsági előírások, amelyeket be kell tartani, hogyan készül elő egy ilyen munkára?

— Hivatalosan minden, ami 2 méter felett van, magaslati munkának számít, ha nincs korláttal vagy egyéb módon biztosítva a munkaterület. Végül is ha az ember felmegy a 3 méteres létrára, akkor az már magaslati tevékenység. Sokan mondják, mindegy, hogy 10, 40 vagy 100 méter magasan lóg az ember a kötélen, az elv ugyanaz. Egyébként az oktatónk elmesélte, amikor először ment ki egy 100 méteres épületre, akkor volt egy kis lámpaláza, de hozzátette, az nem baj, mert akkor jobban átgondolja az ember, többször ellenőrzi a felszerelést. A felszerelés a legfontosabb, a kötél, mivel azon lógunk, mászunk, ereszkedünk föl-le, azzal közlekedünk. A másik az egész testes beülő, heveder, mert enélkül nem tudjuk magunkat a kötélre rögzíteni. Szükség van még egyéb mászószerkezetre, tartalék kötélre is. Az utóbbira kerül egy külön eszköz, mely bizonyos sebesség után kapcsol be, ha az ember véletlenül elkezdene zuhanni, mert elszakad a fő kötél, akkor rögtön megakadályozza. Ezenfelül munkavédelmi sisak, de ez munkaterülettől függ, mert nem mindegy, hogy az ember rádió-adótornyokon dolgozik, vagy magasfeszültségű villanyvezetékek közelében. Igazából változatosak a munkakörülmények, ebből adódóan egy kicsit bonyolultabb a dolog.

* Mi minden tartozik bele egy ipari alpinista munkakörébe?

— A tisztítás, szigetelés, ezért nem árt, ha az ember ért a kőművesmunkákhoz, villanyszerelői szakmához. Vannak, akik adóvevő tornyokon dolgoznak, de ahhoz külön képzés kell. Ugyanúgy beletartozik például a magaslati favágás is, és erre is van egy külön képzés, ott ugyanis szintén csak egy kötéllel dolgoznak. Mindezek mellett van, aki szélturbinákon dolgozik, tehát szerteágazó a feladatkör. És nemcsak a magaslati munkákra kell gondolni, hanem a mélységiekre is, silókba való ereszkedésre, ahol takarítási, karbantartási, hibaelhárítási munkákat végzünk.

* Fizikailag mennyire megterhelő?

— Ez egy aktív fizikai munka, de ez a része nem vészes. A mászásnál egy kicsit erőigényesebb, amikor az embernek részben a saját súlyát kell felhúznia, ha felfelé halad. Kitaláltak már erre elektromos eszközöket, melyekkel fel tudja magát húzni az ember, de ha egy épületről beszélünk, általában az a helyzet, hogy vagy lépcsőn, vagy lifttel megyünk fel a tetejére, és onnan ereszkedünk lefelé. Másrészt pszichikailag is figyelni kell, valamint ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, mindent bekapcsoltunk, kibiztosítottunk-e.

* Milyen gondolatok fordulnak meg az ember fejében, amikor alatta van a tátongó mélység?

— Sokan azt mondják, hogy felállnak a létra első fokára, és már szédülnek, de van, akit vonz a mélység vagy a magasság. Igazából, amikor fent lóg az ember, akkor nem azon gondolkozik, hogy mi van alatta, hanem azon pörög, hogy mit hagyott lent, mire lehet még szüksége. Amikor lóg a kötélen, akkor nem azt mondom, hogy meditatív állapotban van, de az már nem veszi olyan nagyon igénybe az ember szervezetét.

* Gondolom, hatalmas adrenalinlöketet ad, ha ilyen extrém helyzetekbe kerül valaki.

— Hát igen, van például egy csomó mászó, aki nem biztosítja magát a mászás során. Most nem az ipari alpinistákra gondolok, hanem a hegymászókra, sportmászókra. Ők azt mondják, hogy olyankor átértékelik, mi is az, ami fontos. Amikor az ember lóg, például erős szélben, hidegben, az nem a legkellemesebb, de igen, ezt általában azért csinálja, mert szereti. Olyan borzasztó sok lehetőségem még nem volt a szakmában dolgozni, mert az egyéb zenekari és sportújságírói teendők kapcsán egy kicsit összeszaladtak a dolgok. Ami biztos, és ami nagyon jó élmény volt, az maga a kurzus. Nagyon jók voltak a kollégák és az oktatók is. Úgy gondolom, bárki, aki ebben a szakmában van, nyitott a másik felé. Mindenki ugyanabban a cipőben jár, ezért nem egymás ellenségei vagyunk, hanem egy csomó közös projektumban veszünk részt.

* Volt már esetleg olyan helyzet, amikor veszélyben érezte magát?

— Végül is nem volt még olyan, hogy veszélyben éreztem volna magam. Főleg azért, mert figyelünk arra, hogy mindent szakszerűen, szabályosan hajtsunk végre.

* A környezete mit szól a munkájához?

— A legtöbben azt mondják, hogy ezt nem bírnák, meg biztos nagyon veszélyes, de ha belegondolunk, akkor semmivel sem veszélyesebb, mint például a közlekedésben részt venni. Ha maradunk ennél a hasonlatnál, akkor az ipari alpinista munkája a veszélytelenebb, mert ott fent nem jön kamion vagy autó.