Október 13-a a vajdasági magyar mozgókép napja, mivel Lifka Sándor 1911-ben ezen a napon nyitotta meg első önálló moziját Szabadkán. Ezen a napon a délvidéki magyar filmesek legújabb filmjeik bemutatásával rendezvénysorozatot szerveznek, hogy népszerűsítsék alkotásaikat. A szabadkai nyitónapon Agárdi Gábor felolvasta Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas rendező levelét. 

„Fontos a múlt feldolgozása, ismerete, ismertetése, nemcsak egy generációval, hanem folyamatosan, minden új generációval. Ugyanis a múlt ismerete beletartozik, bele kell, hogy tartozzon a mindenkori értelmiségi létbe. Fontos, hogy a mindenkor regnáló értelmiség gondolkozzon a nemzet jelenéről és jövőjéről, a problémairól, a társadalmi nehézségekről, a kor új kihívásairól. Azért, nehogy irányt, utat tévesszen. De azért is többek között, nehogy irányt, utat tévesszen az éppen regnáló hatalom, mint ahogy ez történt a mi nemzetünk esetében, például a tragikus Trianon utáni időszakban. Ezért minden korban, minden generációnak szüksége van hiteles nemzeti tudatra, az utóbbi európai politikai események tükrében hiteles európai tudatra is szüksége lesz, már most is, a jelenben, és még inkább a jövőben. Ezért gondolom azt, hogy a társadalomtudósok és kutatók mellett a dokumentumfilm-alkotóknak a mindenkori jelen és közelmúlt feldolgozása, megörökítése, továbbadása terén, a dokumentált és bemutatott világ életszerű és hiteles ábrázolására továbbra is szükség lesz. […] Napjainkban, a dokumentumfilm-alkotók számára is, a felgyorsult digitalizált világ, az új filmtechnika szoftverei nagymértékben kiterjesztették és gazdagították a dokumentumfilm formanyelvi, történetfeltárási és mesélési lehetőségeinek tárházát. De a formanyelvi választás tekintetében és ezeknek a helyénvaló alkalmazása terén, a dokumentumfilm-rendezőknek továbbra is szüksége lesz az intuíción, megérzésen alapuló, a témához illő ítélőképességre. Bízva abban, hogy a különböző dokumentarista műfajok formálódása a jövőben nem lesz alárendelve ezeknek a szoftveri csábításoknak, hanem azok sokféle lehetőségei ellenére megmarad az egyedi megközelítésű, valós eseményekről, tényeken, létező alanyok vallomásain, és nem kitalált, fikciós alanyok, szereplők, áldokumentarista valóságon alapuló dokumentumfilmkészítés terjed el, ahogy ezt a klasszikus magyar dokumentumfilm-iskola megalapozta, kijelölte számunkra” (részletek a levélből).

Az idei válogatásba tehát főleg dokumentumfilmek kerültek be, ezek mellett pedig még egy portréfilm és egy kisjátékfilm szerepelt.

Fejős Csilla Ludasi történetek című szituációs dokumentumfilmje olyan, mint egy mese, egy időutazás, ludasi embereket, a Ludasi-tó természeti és kulturális értékeit ismerjük meg a legautentikusabb módon, hiszen az ezzel foglalkozó s az ott élő emberek beszélgetéséből tárul fel előttünk. Nádvágók, fokhagymatermesztő és fonatkészítő idős néni, előkerülnek régi viseletek, gyűrűzőtáborban járunk, és a Róka Tanyán, élőszavas mesemondókat hallgatunk, és a legizgalmasabb talán egy női csónakos néni története, aki nagy-nagy nosztalgiával a hangjában mesél a régmúlt időkről. A film operatőrei Kovács Róbert és Szalai Adrián voltak, tőlük már megszokhattuk a profizmust s az érzékeny képi látásmódot, most is ezt kaptuk.

Iván Attila Üzenetváltás ember és Isten között című dokumentumfilmje Maurer Oszkár borászt mutatja be, aki saját magáról mesél, arról, hogyan lett belőle borász, milyen a viszonyulása a borhoz, a szülőföldhöz, a rég elfelejtett szőlőfajtákról beszél, melyeket igyekszik újjáéleszteni, eközben bebarangoljuk a Szerémségi borvidéket, belekukkantunk a szüretbe, Maurer borospincéjébe, illetve egy borvacsorán is „részt veszünk”. A drónfelvételeknek köszönhetően az egész tájat madártávlatból látjuk be.

Horvát Inesz Szalai Attiláról, lapunk karikaturistájáról készített egy néhány perces portréfilmet, melynek — mint megtudtuk — létezik egy hosszabb változata is. Attila otthonában forgattak, így ettől még személyesebbé válik a portréfilm, az alkotó életterébe kerülünk, végignézzük, hogyan készül el egy karikatúra, a művész alkotás közben mesél magáról, mikor és hogyan kezdte el ezt a ma már kevesek által űzött szakmát, régi rajzfüzeteibe is belekukkantunk, néhány első rajz is előkerül. 

Király Mirella A vízen jött című szintén rövid dokumentumfilmjében a magyarkanizsai uszadékfa-halászatról szól. Mivel Magyarországon tilos kihalászni ezeket a fákat a Tiszából, azokat a szerb oldalon gyűjtik be, közel a határhoz, Magyarkanizsánál. Ezeket kiszárítják és feldolgozzák.

A válogatás talán egyik legizgalmasabb dokumentumfilmje Bodzsoni Péter Alpok Traverz Expedíció című alkotása. Egy fiatal kerékpáros útját kísérjük végig. Zichó Viktor 2223 kilométert tekert le kicsivel több mint egy hónap leforgása alatt, Soprontól Monacóig, az Alpokon keresztül. Olyan helyeken, ahol nincs kerékpárút, sziklákon, erdőkön át, néha a hátán cipelve a bicaját. A negyvenkilenc nap alatt voltak mélypontjai, kisebb sérülései, egy ponton azon is elgondolkodik, hogy feladja, de végül sikerül az expedíció. Viktor Go Pro kamerás felvételeket készít ébredéseiről a sátorban, miközben elénk tárul az Alpok lélegzetelállító látványa. Az utazásával a természetvédelemre is igyekszik ráirányítani a figyelmet, csomagolásmentes élelmiszert vásárol, újrahasznosít, kerékpárját maga javítja.

Az egyedüli kisjátékfilm Szloboda Szonja Calgary című alkotása. Aki már járt a budapesti kocsmában, az első pillanatban azt hihetné, hogy dokumentumfilmet néz a helyet működtető Viki néniről, hiszen a történet szerint unokája be szeretné mutatni a legendás helyet s a nagyit, ám ez valahogy nem akaródzik összejönni, s a dolgok elkezdenek nagyon furcsán alakulni a kocsma tiltott részében, lent a sötét pincében.

A bemutatott filmek között volt Siflis Zoltán A kapus halála című dokumentumfilmje, melyet a Kurbli Filmklubban mutattak be, majd a rendezővel beszélgettek a résztvevők. A szabadkai származású Siflis Gézáról, a Ferencváros egykori, népszerű kapusáról készített oknyomozó, tényfeltáró dokumentumfilm a sportoló tragikus életútját mutatja be. A hatalmas termetű kapus öt alkalommal védett a jugoszláv válogatottban, 1928-ban olimpiai résztvevő volt, és még ugyanebben az évben nagy reményekkel érkezett a Fradihoz Szabadkáról. Aktív labdarúgói pályafutása után a magyarországi Kelebián telepedett le. 1948-ban összetűzésbe keveredett a kommunistákkal, az Andrássy út 60-ban megkínozták, sérüléseibe pedig hazatérte után belehalt. A film tehát egy olyan, történelmi jellegű, személyes történetet mesél el, amelyről talán soha nem szerzett volna tudomást az utókor, ha a kapus rokona, azaz Siflis Zoltán nem jár utána a történteknek egy megkeresésnek köszönhetően, hiszen Siflis Géza utolsó éveiről Kovács Marcelltől, a Levente Sportegyesület jelenlegi vezetőjétől kapott információkat, aki e-mailben keresete meg azzal, hogy nem áll-e rokonságban Siflis Gézával.

A vajdasági magyar mozgókép napjának filmes programja tehát az idén is színesre sikeredett, jómagam azonban hiányoltam a játékfilmek, kisjátékfilmek jelenlétét.