Az előzmények

A csöngetésre halk szavú fiatalasszony nyit kaput és invitál bennünket a házba, ahol Krisztina, a történet 12 éves főhőse vár bennünket egy fotelben ülve szégyenlősen.

Csordás Zsuzsanna, az édesanyja osztja meg velünk kálváriájuk történetét és a csodát, amelyben részesültek.

— Fiatalon, két pici gyerekkel maradtam özvegy, az ötéves fiammal és az egyéves Krisztinával, amikor a férjem meghalt. De nem ijedtem meg az élet megpróbáltatásaitól, egészen addig, amíg Krisztinával el nem kezdődtek a problémák. Négyéves volt, amikor először szemorvoshoz kellett vinnünk látászavarai miatt. Szemüveget kapott, és az orvos egy év múlva rendelte el az ellenőrzést. Mi azonban nem vártuk meg az egy év leteltét, mert a kislány látása egyre romlott. Újabb szemüveget kapott, de annak már nagyobb volt a dioptriája. Ezután mind gyakoribbá váltak a vizsgálatok, és minden alkalommal erősebb szemüveg következett a sovány vigaszadással: majd kinövi! A végén már csak szemüveg és kontaktlencse segítségével látott. Időközben elküldtek bennünket az újvidéki szemészeti klinikára is, de nem jártunk ott se több sikerrel, az utazások költsége azonban egyre jobban megterhelte az amúgy is szerény családi kasszát. A betegbiztosító ugyanis csak a Zenta—Újvidék távra fizette ki az útiköltséget, a visszafelé utat már nem. Ezért minden alkalommal autót béreltünk — a saját költségünkre. Időközben férjhez mentem. A párom, Dohány Zoltán a dohánygyárban dolgozik, és ő az egyetlen pénzkereső az ötfős családunkban — öt évvel ezelőtt ugyanis megszületett a kisfiunk. Az idén kora tavasszal egy ismerős javaslatára fordultunk egy szabadkai magánszemészhez, aki elképedve kérdezte: hol voltunk eddig. Kiderült, ezt a betegséget idejében kezdett, megfelelő szemtornával ki lehetett volna gyógyítani. Ő állította fel az első, érthető diagnózist is: Krisztinának szemtengelyferdülése van, állapota rohamosan súlyosbodik, és ha nem kerül sor sürgősen műtéti beavatkozásra, mindkét szemére megvakul. Azt javasolták, hogy az újvidéki Eliksir szemészeti klinika segítségével próbáljunk kapcsolatba lépni a kalugai klinikával. Azt is megmondták, hogy a műtét és a vele járó költségek kb. 3 ezer euróba kerülnek. Kétségbe voltunk esve, hiszen nekünk nemhogy háromezer, de még csak három eurónk sem volt. Napokig tartó tépelődés után arra a következtetésre jutottunk, hogy csak az segíthet rajtunk, ha adományt gyűjtünk. Szórólapot szerkesztettünk, látható helyekre kiragasztottuk, és Zenta szinte minden boltjába elvittük — de csak néha érkezett egy-két szerényebb adomány. A férjem gyára is segített, az összegyűlt pénz azonban közel sem volt elegendő. A repülőjeggyel együtt ugyanis a műtét és a tíznapos kórházi kezelés kb. 5 ezer euróba kerül. Aztán elkövetkezett a csoda. Egy Svájcban élő, idevalósi család rokonlátogatáson járt itthon, és meglátta a helyi televízióban a felhívásunkat. Felkerestek bennünket, és azt mondták: este hat óráig közlik velünk, tudnak-e segíteni. Azt hiszem, életem leghosszabb délutánja volt az, mindannyian tűkön ültünk nagy izgatottságunkban. Aztán hat óra körül jött a hír: biztosítják Krisztina műtétjének a költségét. Kapcsolatba léptünk az Eliksir révén a kalugai intézet egyik szakorvosnőjével, aki havonta jár Újvidékre. Megvizsgálta a kislányunkat, és azt mondta, hogy a műtét segíthet rajta. A férjem kíséri majd el a klinikára. Szívből remélem, hogy ha nem is teljesen, de legalább részben helyre tudják állítani a látását, most ugyanis mínusz 10-es lencsét visel, ezt a dioptriát azonban a szemüveg már nem bírja el — mondja az édesanya.

Némán, gyöngéden nyugtatja tekintetét Krisztinán, én pedig megkérdem: csalódottságot érez-e a kevéske adomány miatt és az orvosok szakmai hozzáállása miatt. Zsuzsanna a lehető leghiggadtabb hangon válaszol:

— Senkiben sem csalódtam. Az emberek nagyon szegények, biztosan adtak volna, ha lett volna miből. Az orvosokra sem haragszom. Többet talán nem tehettek, és lehet, hogy tényleg azt hittek, hogy Krisztina majd kinövi a szembetegségét. Látja, azért létezik Valaki, aki mindig közbelép, ha már veszni látszik a remény. És történjék bármi, a svájciaknak örökké hálásak maradunk. A családomnak visszaadták az emberekbe vetett hitét.