Egy kis pihenés a fotózás kedvéért: Mészáros Rózsa és Imre

Az út menti gondozott gyümölcsösökben messziről virít a már beért alma, a jóval ritkább szőlősökben kövér fürtök húzzák a vesszőt, jelezve: közeleg a szüret. Látszólag minden eszményi: a dolgos kezek szinte nem is hagytak parlagon fekvő gyümölcsöst, a termés is jónak ígérkezik, egyszóval, mintha már jobb nem is lehetne. Vagy talán mégis? - kérdeztük kispiaci házigazdánktól.
- Egy kívülállónak, egy hozzá nem értő személynek talán valóban ideálisnak tűnnek a dolgok - mondja MÉSZÁROS Imre kispiaci termelő. - De ez csak a látszat. Reméljük, a gyümölcsösben, a szőlőben az idén már nem lesz több veszteség, no de ezzel még nem jutunk sokra, mert nincs megoldva sem a termés értékesítése, sem a termelők további sorsa. A mezőgazdasági termelésben ma már annyira bonyolult a helyzet, a termelők annyira elszegényedtek és olyan csalódottak, hogy a határ szép látványa sem tudja őket jobb kedvre deríteni. Mintegy 15 holdon gazdálkodunk, de valójában nem is tudom megmondani, hogy főként mivel foglalkozunk. Egy kicsit mindennel, ez a pontos kifejezés. Az idén a szántókon volt búzánk, és van kukorica is. A búza felvásárlási ára miatt az idei termés a padlásra került, szabad vevőre vár. De még megtörténhet az is, hogy a jószággal etetjük fel, mivelhogy jószágtenyésztéssel is foglalkozunk. Négy hold almásunk van, a többi területen magasművelésű szőlőt, olasz- és rajnai rizlinget termesztünk. Almából az idén jó lesz a hozam, de feltehetően a rengeteg eső miatt a gyümölcs nem lesz állásbíró. A szőlőben is jó termés ígérkezik, igaz, hogy az augusztusi jégveréstől sok helyütt megrepedeztek a szemek, azok elszáradtak és lehullottak. Ha még legalább egy hétig tartana a napos idő, talán a cukortartalma is feljavulna, ahhoz ugyanis, hogy minőségi legyen a bor, erre van szükség. De mondja, hogyan örülhetnénk a jó termésnek, ha fogalmunk sincs, mi lesz a sorsa. A tavalyi szőlőt a palicsi Pincegazdaságnak adtuk át tavaly októberben, és az idén májusban kaptuk meg érte a pénzt, mégpedig ügyvéd segítségével. Minden évben valamennyit elszűrünk ugyan a termésből, de csak a családnak, mert a borászat teljes embert követel, állandó odafigyelést, folyamatos gondozást egész éven át. Nekünk ez nem fizetődik ki, mert a minőségi bornak nincs ára. Nem járunk piacra, így az almatermés is viszonteladók kezébe kerül, akiknek még minekünk kell udvarolnunk: házhoz szállítjuk, ha nagyobb mennyiséget vesznek. Itt most mindenki megtalálja a számítását, csak mi, termelők nem.
- Egyszerűen nem lehet ép ésszel felfogni, miért nem szervezi meg az állam a felvásárlást - veszi át a szót RÓZSA, a háziasszony. Több legyet is ütnének egy csapásra: eltűnnének a viszonteladók, a termelők is biztos piacra termelnének, a termésből az állam is jól járna. De hát nincs így, ezért lettünk mi mindenesek. Persze, még így sem találja meg a termelő a számítását. Üszőket hizlalunk, pulykákat nevelünk, és noha jóformán teljes egészében megtermeljük a szükséges takarmányt is, még mi sem tudunk haszonnal dolgozni. A szőlőskertről valójában én álmodoztam folyton, mert kiskoromban nagyon sokat voltam a nagyszüleimnél, akik szőlőtermelésből éltek, és otthon árusították a bort. Még most is elevenen él bennem a régi szüretek, a nagyiéknál való vasárnap délutáni borozgatások emléke, hát ezért telepítettük 15 évvel ezelőtt a szőlőt. Persze, azóta az élet már megtanította, hogy miránk másféle idők járnak. Épp ezért ösztönöztem a két lányunkat, hogy csak tanuljanak. Betti, az idősebb angol szakos tanárként dolgozik a horgosi iskolában, Szabina pedig menedzseri főiskolát fejezett be, és ő is dolgozik, de mindketten itthon is derekasan kiveszik részüket a munkából. Betti már férjnél van, a kisunokánk, Evelin is hozzám jár ,,napközi"-be, míg a szülei dolgoznak. Tudja, nálunk nincs se munkaidő, se hétvégi kikapcsolódás. Mi még a meszelést is télen végezzük, amikor kint nincs annyi munka.
- Minél előbb szükség volna egy szilárd agrárpolitika megteremtésére - mondja Imre gazda. Erről egyelőre csak a nagy duma folyik, semmi más nem történik. Ha a munkaviszonyban levők jogait és kötelességeit a munkáról szóló törvény szabályozza, miért ne lehetne egy olyan törvény, amely a mezőgazdasági termelők érdekeit és a mezőgazdasági termelés szabályait határozná meg? Már jó néhány éve a mezőgazdasági termékeket a virágzó feketepiacon értékesítik. Például mi a bikákat lentről kapjuk, négyszáz euróért darabját. 15-16 hónapon keresztül etetjük, gondozzuk őket, és a mi káruk az esetleges elhullás. Amikor elérik a kívánt súlyt, jön a vevő, alkudozunk, csapkodjuk egymás markát, mint a cigányok, de végezetül mindig a vevő jár jól. Nevetségesnek tűnik, de én még privát munkát is vállalok, hogy fedezni tudjam a gazdaságban folyó munka költségeit. Annyit beszélnek a hazai mezőgazdasági termelők megsegítéséről, kedvező kölcsönökről, hogy szinte belefájdul az ember feje. De mondja, ki mer ma felvenni egy jelentősebb összegű hosszú lejáratú kölcsönt, amikor a részletek törlesztését minden bank az euró árfolyamához köti? A dolgok mai állása szerint öt év múlva rámenne még a családi ház is. Ha már annyit törődnek velünk, miért nem lehet a mezőgazdasági termelést is biztosítani, hogy ne kelljen egész nyáron át az eget kémlelnünk? A termelési viszonyok figyelembevételével én nem hiszek a családi nagygazdaságok sikerességében sem, hiszen az életben maradásunkhoz elsősorban arra van szükség, hogy kis parcellán gyorsan tudjunk váltani. Ami ma rosszul megy, annak remélhetőleg jövőre majd jobb ára lesz. De sajnos, már tíz-egynéhány éve mindig csöbörből vödörbe esünk.
- Hogy mégis csináljuk - mondja Rózsa -, az azért van, mert mi megszoktuk, hogy a földet művelni kell. Na meg azért is, mert ha haszon nincs is, legalább a család nem éhezik. Minekünk nemcsak akkor kerül hús az asztalunkra, ha megkapjuk a fizetést. És manapság már ez is nagy dolog.