…csipkeruhába öltöztetett állólámpa, az első unokának horgolt gyermekszobafüggöny, karácsonyi angyalkák és húsvéti tojások, egyedi lakástextília kerül elő a tárolókból — míg mi a Kati csipke alkotójával beszélgetünk, férje, Attila előkészíti a csodálnivalókat. A harmónia betölti az egész házat.

Kati őszintén beszél arról, hogy kényszerből lett a csipke szerelmese: harminchét éves korában, huszonöt évvel ezelőtt nyugdíjazták, betegség miatt. Nem akartam elfogadni, hogy nem tudok, nem érek semmit sem, s akkor valahol megláttam a horgolást, s addig-addig kényszerítettem saját magamat, amíg rá nem jöttem a titokra, hogyan kell tartani a tűt, mit hogyan kell csinálni, meg nagyon sokat néztem mások munkáját kiállításokon. Elmeséli, akkoriban lett kész a házuk, és valahogy üresnek érezte, egy ház akkor teljes, amikor már csipke is van benne. Egykoron édesanyja hímzett, majd a csipkegyárban dolgozott, tehát a szülői házból hozta magával a csipke szeretetét. Egyszerű kis futókkal kezdte, melyekben nagyon kevés a minta, az úgynevezett recehorgolás nagyon lekötötte, s olyannyira boldoggá tette, hogy egyre szebb, bonyolultabb alkotások születtek a kezei között, amiben családja mellett barátnőinek támogatása is közrejátszott.

Rumenyákovity Katalin

— Az volt a nagy váltás, amikor néhány éve jelentkeztem a szabadkai Népkör MMK hímző szakosztályának nyílt napjára. Bementem, és megkérdeztem, befogadnának-e, én csak horgolni tudok, nem akarok megtanulni semmi mást, amit persze jól megmosolyogtak. Kedvesen fogadtak, ültem köztük, és csak horgoltam, dicsérték a munkámat, én is az övékét, mert csodálatosan hímeznek. Kati, nézd csak ezt a kalapot, milyen szép — nem csinálnád meg? Majd amikor elkészült a kalap, horgolj mellé kesztyűt is! Nézd, ez milyen pici minta, de jó lenne fülbevalónak! — buzdítottak. Tavalyelőtt beírattak a Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör programjába, csipkeverésképzésre. Teljesen más technika, és borzasztóan nehéz, ám sikeresen teljesítettem, nagyon büszke voltam a zárókiállításon, nagyon megszeretettem ezt a technikát, ám szerintem erre születni kell, és hosszú évek tanulása, tökéletesítése szükséges hozzá, ezért letettem a verőkét, és maradtam a horgolótű mellett. A következő évben jött a hímző szakkör, miután bejelentettem a barátnőmet, viszont végül helyette én mentem el a képzésre. Bennem van a szépség, a művészet szeretete: szinte születésem óta, hat évtizede énekelek, s előbb gyermekeim, Melinda és Karlo, majd az unokáim által a néptánc, a gyönyörű viseletek, hímzések világában élek. Mindig arról álmodoztam, de szép lenne egy ilyet megcsinálni, ám soha nem mertem belefogni. Most már úgy benne vagyok, a szakkörös lányoknak köszönhetően, bár tudom, ez még nem az igazi, sokat kell gyakorolnom. Ám úgy döntöttem, a hímzőtűt most egy ideig szüneteltetem, pihenni hagyom, szeretnék visszatérni a horgoláshoz, mert (megint) nagyon sok ötletem van: kislányruhák, a szerelmemmé vált kalapok, a tojások és az angyalkák világa a mindenem.  

A délelőtt a házimunkáé, a délután és az este, sőt az éjszaka is a horgolásé, időnként a kora hajnal is, van, hogy csak férje kedvéért hagyja abba, hogy együtt térjenek nyugovóra. Ő az, aki mindenben segít, főleg, mióta nyugdíjban van, mindent együtt csinálunk — így képzeltük el, amikor negyvennégy évvel ezelőtt megismerkedtünk, majd rá két évre összeházasodtunk. Az egész beszélgetést, Kati minden történetét átszövi a férje, a gyermekei és az unokák iránti szeretet, imádom, amikor itt vannak, főleg, ha mind a négy, az a legboldogabb napom. 

— Az a fő boldogságom, hogy a fiam, a vejem, a lányom és a menyem — Rumenyákovity Karlo, Muhi László, Melinda és Szilvia —, ők négyen nagyon jóban vannak, nincs olyan nap, hogy a gyerekeim ne hallanák egymást, hogy a gyerekeik ne játszanának együtt. Négy gyönyörű unokám közül a legidősebb, Levente már első osztályos, Milán nemsokára hatéves lesz, Marci mindössze hat hónappal fiatalabb, Szofi pedig egy kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel érkezett három éve. Úgy szoktam mondani, hogy nekem páros meg páratlan unokáim vannak, hiszen az elsőt és a harmadikat a lányom szülte, a másodikat és a negyediket pedig a menyem. A Kati csipkét a lányok találták ki, a menyem és a lányom. Anyu, fényképezd le a munkáidat, olyan gyönyörűek, mutasd meg a világnak! Így született meg a Facebook-oldalam, melyet azóta is ők rendeznek. Nagyon szépen köszönöm nekik — mondja szeretettel. — Névjegykártyát tervezett nekem az informatikus-grafikus fiam és a menyem. Nagyon örülök ennek is, hiszen a Népkör MMK tagjaként számtalan kiállításon veszek részt, az Interetno Fesztivál nagy kedvencem, és hála a kis találmányuknak, már nemcsak itthoni, hanem külföldi megrendelést is kapok. Horvátországba így jutott el a Kati csipke. Esküvői ajándéknak is választják termékeimet. Németországba is kerültek munkáim. Egy nagy asztalabroszból hét darabot csináltam, szép, időigényes munka, nem csoda, másfél kilogramm cérnát kell beledolgozni. Nekem nagyon fontos, hogy tudjam, akiknek ajándékba adom, vagy akik megveszik, azok szeressék a csipkét. 

Kati a MIRK, azaz a kézimunkázók, kézművesek és gyűjtők minősítő találkozójának évek óta visszatérő és első díjazott résztvevője, a horgolt csipke művelőjeként ez az egyetlen ilyen lehetősége, hiszen ez nem számít népművészetnek. A MIRK-re benevezett minden munkája első díjas lett, a szoknya pedig, melyet tavaly saját magának gondolt ki, nívódíjat kapott az idén, illetve hazahozhatta az első nagymesteri díjat is, melyet három első díj után érdemel ki az alkotó.