Család és/vagy karrier — Serena választása
Markovics Annamária
2022.09.22.
LXXVII. évf. 38. szám
Család és/vagy karrier — Serena választása

Serena Williams visszavonul a profi sporttól, mert nem tudja már összeegyeztetni a teniszt és a családot. Ha egy olyan nőnek, mint Serena — aki megtehetné, hogy húsz embert alkalmaz arra, hogy a gyerekére vigyázzon és vezesse a háztartást —, választania kell család és karrier között, akkor az „átlagos” nőknek milyen esélyük van az egyensúlyozásra?

Serena Williams az amerikai Vogue augusztusi számában beszél arról, hogy sosem akart a család és a tenisz között választani, de az eddigi életmódját már nem tudja így folytatni. Szeretett volna ő lenni a világ legsikeresebb női teniszezője, de „csak” 23 Grand Slam-győzelmet tudhat magáénak, nem sikerült utolérnie Margaret Court 24-szeres bajnokot. Úgy véli, hogy most jött el a választás ideje, és ő a családot választja.

A cikkben arról is vall, hogy fiatalabb korában nem is gondolt a gyermekvállalásra. Úgy vélte, ha mégis lesz gyereke, arra állandóan mások fognak vigyázni. Amikor viszont öt évvel ezelőtt megszületett Olympia nevű kislánya, kiderült, egy percet sem szeretne nélküle tölteni.


Fotó forrása: Tanjug 

 

„Szeretem a munkámat, talán azért vagyok ilyen”

Bozóki Rita harminchárom éves, szabadkai tanár. Munkamániás. Amikor elmondta, mi mindent csinál, hirtelen fejszámolás után az jött ki, hogy neki nem 24 órás egy nap, hanem legalább 30, és a 365 napos év helyett is csak egy minimum 500 napos évbe férne bele mindaz, amivel foglalkozik. Emellett két kislány anyukája.

— Nekem mindig is az volt a természetes, hogy több mindennel foglalkozom — vallja Rita, aki szerb nyelvet tanít az iskolában és azon kívül is. Sok-sok különórát tart, emellett tábort szervez, YouTube-csatornát üzemeltet, és társasjátékokat tervez. — A második kislányom születése után három hónappal kezdtem el különórákat tartani. Amíg tanítottam, addig a férjem foglalkozott a kicsivel. Ez neki sem volt egyszerű, hiszen egy ledolgozott munkanap után vette át ezeket a teendőket — magyarázza, hozzátéve, hogy ő viszont sokkal jobban érezte magát attól, hogy a munkájával is foglalkozhatott. — Szeretem a munkámat, talán azért vagyok ilyen — mondja. Hozzáteszi: egészen kis korában nem akart gyereket, aztán úgy érezte, hogy egy gyerek is elég, és ezt a férje is hasonlóan gondolta. Akkor döntöttek a második gyermek vállalása mellett, amikor azt látták, hogy a lányuk szeretne kistestvért. Most mindannyian úgy érzik, teljes a család. Rita azt is elmondta, jól szervezték meg az életüket, és az anyukája nagyon sokat segít. — Ha ő nem volna itt, biztosan nem tudnánk kivitelezni ennyi mindent — szögezi le.

Most naponta körülbelül három órát van aktívan a lányaival, és a vasárnapot együtt töltik.

— Amíg a gyerekek nem panaszkodnak, hogy keveset vagyunk együtt, addig nem gondolkodom azon, hogy változtatnom kellene — meséli.

 

„Azt az életet élem, amelyet elképzeltem magamnak”

Csiszár Molnár Anna negyvenegy éves, palicsi vállalkozó, négy gyermek anyukája. Mint mondja, mindig is nagy családot szeretett volna, de azt is tudta, vállalkozóként szeretne dolgozni. Az nem volt opció, hogy ne álljon munkába, viszont úgy alakította az életét, hogy otthonról tudjon dolgozni, így az idejét is jobban sikerül beosztania.

Nagy segítséget nyújtott neki az intézményes oktatás, mert mind a négy gyereke már egy-másfél éves korában elindult bölcsődébe, majd óvodába, ez pedig fix keretet adott a napnak. A vállalkozói lét pedig ebben az esetben előny, mert betegség esetén nem kell kimaradni a munkahelyről — teszi hozzá.

Anna nagyon tudatosan építette fel az életét. Mint mondja: előny lehet az is, hogy a gyerekei azt látják, az anyukájuk sokat dolgozik, így ők sem félnek a munkától. Hátrány lehet viszont a maximalizmusa, mert a gyerekek esetleg azt a mintát is követni akarják, ami nagy terheket róhat rájuk.

Elmondta, a férje mindig sokat segített neki, a vállalkozást is együtt viszik, otthon is megosztják a teendőket. A nagyszülők is segítenek, és a gyerekek is — ahogy cseperednek — kiveszik a részüket a házimunkából. Kialakult egy ritmus, melyben a hattagú család működni tud. Az egyensúlyozás viszont nagyon nehéz.

— Az nem megoldható, hogy senki ne legyen elhanyagolva, egyszer az egyik kap nagyobb figyelmet, máskor a másik — magyarázza.

Anna számára nagyon fontos a tudás, azzal ugyanis bárhol lehet boldogulni, ezért sokat foglalkozik a gyerekek tanításával, sokat beszélgetnek, a szabad játék pedig inkább az apás időhöz köthető.

— Azt az életet élem, amelyet elképzeltem magamnak. Azzal foglalkozom, amivel szeretnék, nincs főnököm, magam osztom be az időmet, és a gyerekeimre is annyi időt szánhatok, amennyit csak tudok — összegzi.


(A szerző felvétele)

 

„Egy munkahelyen mindenki pótolható, de egy anyát nem lehet pótolni”

A szabadkai Godnics Bakos Zsanett harminckilenc éves. Három kisfiú anyukája teljes munkaidőben. Közgazdászdiplomája van, és egyetemistaként még úgy gondolta, karriert is épít a gyereknevelés mellett, később azonban rájött, egyáltalán nem szeretne azzal foglalkozni, amit tanult.

Most már azt látom, az élet karrierje egészen más, mint akkor hittem. Egy munkahelyen mindenki pótolható, ha egyszer elmegy. De egy anyát nem lehet pótolni — vallja.

Senkitől nem kapott még negatív kommentárt azért, mert főállású anya, „de az arckifejezésekből mindig leszűrhető, hogy ki mit gondol erről”.

Miután első gyermeke megszületett, rájött, nem szeretne visszamenni dolgozni, és kisfiát másra bízni, a családja pedig támogatta ebben. Anyukája példáját követve inkább otthon maradt, és rendezi a veteményeskertet, palántát nevel, kenyeret süt, tésztát gyúr, befőz, fűszereket és teákat szárít, olajat, növényi vajat, zöldségkrémet készít.

— Felelősnek érzem magam azért, hogy a gyermekeimnek megtanítsam a munka örömét, hogy megmutassam nekik, milyen hosszú az út a magtól a spájzba került befőttig, hogy becsüljék az egészséges, vegyszermentes élelmet és a vele járó munkát, hogy átlássák az egész élet folyamatát, és együtt hullámozzanak az évkerékkel. Nagyon szeretném, ha a fiaim az idő fogalmát nem a folyamatos rohanással kapcsolnák össze, hanem tudnák élvezni a jelent — magyarázza Zsanett.

 

„Döntse el mindenki magának, hogy milyen életet szeretne”

Barbarával Szegeden egyetemistaként évfolyam- és lakótársak voltunk, a családalapításról azonban soha nem beszélgettünk, akkor ez még nem volt téma. Másfél évtizeddel később én anyaüzemmódba kapcsoltam, ő pedig a gyermektelenséget választotta.

A Budapesten élő, harminckilenc éves PR-szakember szerint egyrészt „nem arrafelé halad a világ, hogy biztonsággal, felelősséggel letennék ide egy új életet”, másrészt pedig hozzátartozik ehhez az „önzősége” is.

— Egyszerűen csak nincs kedvem ezzel foglalkozni, időt, energiát, pénzt áldozni rá, kényelmesebb vagyok ennél, nem tudom elképzelni, hogy ekkora felelősséget bevállaljak, nincs is bennem erre motiváció, és annak az ideája sem mozgat, hogy tovább kell örökíteni a családi géneket, hagyományokat, hagyni magad után valamit a földön mondja.

Elmeséli, hogy öt-tíz éve még máshogy vélekedett, sőt olyan párja is volt, akivel el tudta volna képzelni a gyermekvállalást, de úgy véli, akkor még nem gondolkodott sem erről, sem önmagáról elég tudatosan és őszintén, negyven felé közeledve viszont már elmondhatja, hogy ez nem az ő útja. 

Barbara párja ugyanígy vélekedik erről, és a családja is beletörődött a döntésébe, viszont a környezetében élő szülők gyakran hitetlenkedéssel fogadják ezt, és igyekeznek meggyőzni, hogy az életnek nincs más értelme, csak a gyermek.

— Nem kérdőjelezem meg, hogy jó érzés lehet, és hogy számukra ez fontos, számomra viszont nem ez a fontos — magyarázza. — Szerintem döntse el mindenki magának, hogy milyen életet szeretne, ebbe belefér-e egy gyerek, és ne az legyen az alapállás, hogy a nők csak akkor teljesedhetnek ki, ha szülnek, és ez az élet egyetlen értelme — szögezi le végül.

 

„Egy család akkor működik jól, ha minden tagja boldog”

Nem véletlenül foglalkoztatott ez a téma. Két kislányom van, de amikor összeházasodtunk, a férjemmel három gyereket terveztünk. Most viszont úgy látjuk, hogy az életmódunk, illetve amiatt, mert mindketten szeretnénk továbbra is a munkánkban kiteljesedni, nem tudunk vállalni még egy gyereket. Úgy gondolom, hogy egy család akkor működik jól, ha minden tagja boldog, és úgy érzi, teljes az élete. A mi életünk most teljes, egy újabb gyerek olyan feladatokat róna ránk, amelyek feltehetőleg kibillentenének a nehezen kialakított és már most is alig-alig fenntartott egyensúlyból.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nézőpont rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..