* Magától értetődő volt nálatok a családban, hogy a zene mindenki életében fő mozgatórugó lesz?

— Én már úgy születtem bele a családba, hogy mindenki zenélt, és számomra nem is volt kérdés, hogy ezzel fogok foglalkozni. Csak nemrég tudtam meg, hogy Szabadkán van repülőgép-modellező csoport is. Lehet, hogy ha ezt előbb tudom, akkor repülőgép-modellező leszek, de nem tudtam. Azt hiszem, az ember azzá válik, amivel találkozik, amilyen hatások aktívan érik gyerekkorában. Persze ez sem törvényszerű, de elég nagy esély van rá. Hát én a zenével, a hangszerekkel találkoztam.

* Hogyan és főleg miért választ egy hangszerekkel, zenével ismerkedő fiatal fiú éppen kürtöt saját hangszeréül?

— Nem tudom. A szüleim mesélték, hogy volt egy nyilvános óra a zeneiskolában, ott hallottam egy kürtöst, és azt mondtam, ezen a hangszeren szeretnék megtanulni játszani. A kürt az én hangszerem, és nagy a szerelem. Valahogy az életem része lett, és nem is nagyon tudnám elképzelni magam nélküle. Úgyszólván kürtben mérem magam. Akkor vagyok igazán jól, ha vele jóban vagyok, ha szentelek neki elég időt. Az ember valahol egyesül a hangszerével, s én magamat kürtösnek látom, annak ellenére, hogy sok más dologgal is foglalkozom emellett.

Fotók: Szerda Zsófi

* Ha most híres kürtösöket kellene mondanom, bizony bajban volnék, de természetesen nem egy olyan hangszerről beszélünk, mint a gitár vagy a zongora, melyekre több zeneszerző írt szólóműveket.

— Nem a legpopulárisabb hangszer, de ott van például Sarah Willis, a Berlini Filharmónia egyik kürtöse, aki eléggé ismert a mi köreinkben. Sok zenészhez jut el, de nemcsak a játéka miatt, hanem mert interjúkat is készít a Horn Hangouts című műsorában híres zenészekkel, emellett zenei mesterkurzusai is vannak. Klasszikus zenével és jazzel is foglalkozik. Nagyon jó a műsora, szeretem hallgatni, mert neki köszönhetően egy kicsit jobban megismerhetek zenészeket. Az Arturo Sandovallal készített beszélgetése az egyik kedvencem.

* Az orgona és a kántorság két éve lépett be az életedbe, de akkor egy jó nagy lépéssel. Ez hogyan jött?

— Ha hiszed, ha nem, egy félreértés következtében. Felkeresett Szakály József atya, akit Topolyára helyeztek. Annyit írt, hogy kántorügyben keres. Én azt hittem, rám gondol. Mondtam is magamban, hogy huh, hát ez kemény dió, hiszen zongorán már játszottam, de az orgona más. Gondolkodtam, majd megírtam neki, hogy rendben, vállalom. Ezen persze meglepődött, de miután tisztáztuk a félreértést, azt mondta, rendben, vágjak bele. Nekem eddig kimaradt az életemből a vallás, a templomba járás. A vallási hagyományokat megtartottuk otthon, de az más. És érdekes módon azóta sokban megváltozott az életem. Nyugodtabb lett, nyugodtabb lettem. Ami egy kicsit ellentmondásos, hiszen most sokkal több dolgot csinálok, mint előtte, mégis így van. Eleinte minden napot úgy fogtam fel, hogy de jó, van egy lehetőségem fellépni. Egy idő után pedig megszokottá vált, hogy ott vagyok a miséken, meghallgatom a prédikációt, elgondolkodom rajta, s valahogy megnyugszom.

* Az orgona nem könnyű hangszer. Mondhatni, mély vízbe dobtak.

— Nem egyszerű, valóban. Topolyán egy elektromos hangszeren játszom, mert az eredeti orgona nincs megfelelő állapotban, de itt is sok mindenre kell figyelni. Dinamika, hangszerelés, párosítgatás. Hihetetlenül izgalmas hangszer. Valójában kapsz egy „zenekart” magad elé, melyet te kezelsz és vezetsz. Gyönyörű hangszer, de még most is tanulom. Szerencsémre Szakály atya is játszik orgonán, tud segíteni, de órákra járok Kornelije Vizinhez is. Eleinte nagyon nehéz volt felkészülni egy misére, túl sok volt az új infó. Két év alatt szerintem több mint 700 éneket tanultam meg. Persze vannak ismétlődő dallamok, de ez akkor sem kevés. Ráadásul tudnod kell, mikor mit játszhatsz, melyik ünnepkörhöz melyik dal illik, melyik versszakot kell elhagyni.

* Az, hogy mindennap ott vagy a miséken, egy egészen más életvitelt is követel, gondolom, mint az ezt megelőző korszak.

— Természetesen. Ráadásul néha összeegyeztetni sem egyszerű, de van két helyettesem, Gajdos Béla és Bolyos Miklós, amiért nagyon hálás vagyok. Gajdos Béla szokott beugrani helyettem, ha máshol van jelenésem, hiszen a tanítást sem adtam fel, és továbbra is játszom zenekarokban. Papot egyébként sokkal könnyebb helyettesíteni, mint egy kántort, úgyhogy nagy logisztika szükséges hozzá, de nem bánom, ráadásul eddig sikerült megoldani.

* Valóban nagyon sok zenei stílusban mozogsz, a klasszikustól kezdve a jazzen át a popig.

— Igen, de ez mind zene. Amiben jól érzem magam, arra rábólintok, abban kipróbálom magam. A kántorság is a megfelelő időben talált meg, hiszen korábban lehet, nem vállaltam volna, de Szakály József atyát ismertem, mindig nagyon jót dolgoztunk együtt, tudtam, hogy együtt tudunk működni. Azért nem akárkinek mondok igent én sem. A Sin Seekasban is zenélek, de már előtte is jártam a koncertjeire, a tagokat is ismertem, nem is volt kérdés, hogy vállalom.

* Szóval, ha pisztolyt tartanának a fejedhez, hogy egyetlen zenei műfajt válassz, nem tudnál mit mondani?

— Akkor azt mondanám, hogy nyugodtan lőjön le. (Nevet.) Szerintem akkor inkább egyiket sem csinálnám. Van itt egy érdekes dolog. Említettem, hogy magamra kürtösként tekintek, ezért ha rossz hangot fújok a kürtön, az sokkal megrázóbb számomra, mint amikor az orgonán félrebillentek egy hangot. Ennek köszönhetően viszont sokkal gyorsabb ütemben fejlődöm az orgonán, mint a kürtön tudtam. Amint tehát belerakod a zenébe saját törekvésvágyad és frusztrációd, melyet az esetleges kudarc hoz ki belőled, valamilyen szinten gátolod magad. Nem biztos, hogy idegeskedni kellene dolgokon. De most már ott tartok, hogy nem megyek tönkre akkor sem, ha a kürtön véletlenül rossz hangot fújok. Az iskolában nyilván nem ezt tanítják, de én azt mondom, hogy szabad néha hibázni.

* Ha otthon nem munkaügyben hallgatsz zenét, akkor mi szól a lejátszóból?

— Nagyon változó, s mindig valamilyen időszakhoz köthető. Ha nagyon beleveszek valamibe, akkor általában visszaidézem azt a pillanatot, amely nagyon nyugodt volt. Nem szeretek stresszben élni, ezért ilyenkor megkeresem emlékeimben azt a zenét, amelyet nyugodt pillanatomban hallgattam. Előveszem, meghallgatom, és mindig megnyugszom, leengedek. Ilyen például Duško Gojković In the Sign of Libra című felvétele. Duško egy picit alulértékelt, szerbiai származású jazztrombitás. A Samba Tzigane egy csodálatos albuma, kellemes soft jazz, jól kigyúrt trombitálás. Ezt sokszor meghallgatom. Máskor pedig egy Palya Bea-dal vagy Lajkó Félix El Cavillója esik jól.

* Érdekes, hogy éppen olyan példákat hoztál, amelyeket magad megnyugvásaként hallgatsz. Lehet, hogy leginkább ilyenkor esik jól a zenehallgatás?  

— Hm. Szerintem ilyenkor hallgatok olyan zenét, amilyet akarok. Mert a napom tele van zenével, a munkámból adódóan valóban átszövi a napom a zenehallgatás. A Sin Seekas-dalokat is meg szoktam hallgatni próbák előtt, és volt a Gordanov Blues Ghetto, mellyel ma már kevesebbet játszom, de amíg aktív voltam, rengeteg blueszenét hallgattam, igyekeztem fejleszteni magam. Ott több rezes is volt a zenekarban, én írtam meg a fúvósszekció szólamait, jó kis feladat volt.

* Akkor a tanulás nem áll meg az iskolák elvégzésével.

— Semmiképp. Sokan jönnek azzal, hogy én azt nem tudom, nekem az nem megy. Azért nem megy, mert meg sem próbálod. Honnan tudod, hogy nem megy? Ha elsőre nem megy, próbáld meg még százszor, és biztos vagyok benne, hogy menni fog. Vannak persze csodagyerekek, akiknek egy kicsit gyorsabban sikerül, de mögöttük is ott van a gyakorlás. Senki sem elsőre játszotta le Liszt La Campanelláját.

* Gergő, van olyan zenekar, művész, zenész, amely/aki ha most kérne fel együttműködésre, azonnal igent mondanál? 

— Tizenéves koromban nagy vágyam volt, hogy a Szabadkai Filharmóniában muzsikáljak. Amikor megtörtént, az óriási élmény volt, azt éreztem, hogy elértem valamit. Aztán telnek az évek, és továbbra is élvezettel csinálod, de rájössz: nem biztos, hogy mindig a kitűzött cél a fontos. Úgyhogy én most célok kitűzése helyett inkább tervezek, s az utat is élvezem.