home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Carson Coma
Zvekán Péter
2023.11.10.
LXXVIII. évf. 44. szám
Carson Coma

Egyik nap valaki ajánlotta, meghallgattam, rájöttem, hogy egy teljesen jó zenekar a Carson Coma. Azóta a Pannon Rádióban is rendszeresen szól, a hallgatók pedig pozitívan jeleznek vissza. Ebből az is kiderült, hogy a zenekarnak már Vajdaságban is vannak követői. De hogyan is indult el?

Az együttes relatív frissnek számít, hiszen 2018-ban alapították meg, tagjai: Bóna Zsombor, Fekete Giorgio András, Gaál Péter, Héra Barnabás, Jónás Attila és Kun Bálint. Még az év szeptemberében kiadták az első dalukat, a What A Time To Be Alive-ot, melyhez a klipet Komróczki Diána rendezte. A dal és a klip az 1960-as évek beatzenéje iránti rajongásukról tanúskodik, ahol előtérbe került az orgona, a ’60-as évekbeli öltözködés és vidámság.

Ezután a Hangfoglaló program zenekari alprogramjának húsz nyertese közé kerültek, a Kikeltető tehetségkutatón nyújtott teljesítményük alapján pedig mind a szakma, mind a közönség megismerte és megkedvelte őket. Ennek a rendezvénynek a keretében szervezték meg a Carson Coma első koncertjét is, és azóta is ezt tartják hivatalosan a zenekar indulásának.


Fotó: 24.hu

A fiúk 2019 elején rögzítették az első nagylemezüket Corduroy Club címmel a Stamusic stúdióban, ahol a keverésért Zwickl Ábel, a masterelésért pedig Stámusz Ferenc volt a felelős. A lemezen a koncerteken rendszeresen eljátszott dalokon kívül olyan szerzemények is helyet kaptak, amelyeket a közönség még sohasem hallott. A végeredmény nagyon színes lett, és ez nemcsak a zenében figyelhető meg, hanem abban is, hogy a számok több nyelven vannak elénekelve, az angol mellett a kilenc dalból kettő magyar lett. A lemez végül hivatalosan 2019. április 25-én került a boltokba. Néhány nappal korábban, április 18-án viszont kiadták a korong második előhírnökét, a Song About My Grandma címűt, melynek klipje a XX. század amerikai szituációs komédiáiból építkezik, erős hangsúlyt helyezve az 1990-es évek Magyarországán meghonosodott sorozatokra. A dalokat annyira „zabálták”, hogy néhány hónap leforgása alatt a zenekar már a legnagyobb budapesti klubokban lépett fel, mint az A38 Hajó vagy a Dürer Kert nagyterme. Olyan előadók előtt játszott, mint az Elefánt, a Middlemist Red vagy a Blahalouisiana. A Carson Coma tagjai természetesen pillanatok alatt ott találták magukat a legmenőbb fesztiválokon is, olyanokon, mint a Kolorádó, a Bánkitó, a Művészetek Völgye vagy a Szegedi Ifjúsági Napok. Egy szó, mint száz, pillanatok alatt befutottak.

2019 novemberében jelent meg a Carson Coma harmadik videóklipje, a Peti és Én, majd 2020 februárjában az Én Még Sohasem — és bizony ez lett az, amivel igazán nagyot ütöttek. Ez kapta az addigi legpozitívabb visszajelzést a közönségtől.

2020 tavaszán a Carson Coma Fonogram-díjat nyert Az év felfedezettje kategóriában, ez a közönségtől érkező rengeteg pozitív visszajelzésen túl az addigi legnagyobb szakmai elismerése volt a zenészeknek. 2022-ben szerepeltek a Dalfutár című műsorban, melyben a Te maradtál című, Keresztes Ildikónak írt számnak ők voltak a producerei, és a dalt is ők játszották fel. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik nagylemezük Digitális/Analóg címmel.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..