home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Bűnvádi feljelentés a homokkitermelők ellen
Rencsényi Elvira
2014.11.12.
LXIX. évf. 46. szám
Bűnvádi feljelentés a homokkitermelők ellen

Évek óta „fogy” a homok Kelebián. Az illetékesek eddig semmit nem tettek. A polgármester feljelenti a szabálysértőket.

Október 26-án érkezett a szabadkai kommunális rendőrséghez az a névtelen bejelentés, amely arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a kelebiai Csávoly utca 192-es számú telkén illegális homokkitermelés folyik. A kommunális rendőrség azonnal a helyszínre sietett, ahol több erőgépet, teherautót és két rakodómunkást is talált, akiknek az adatait és az általuk elmondottakat jegyzőkönyvbe is foglalta.

Mindezeknek birtokában Maglai Jenő, Szabadka polgármestere írásban értesítette a köztársasági mezőgazdasági felügyelőséget, valamint a tartományi energetikai és bányaügyi titkárság felügyelőségét is.

— A teljes jegyzőkönyvet és a kommunális rendőrség által elkészített helyszíni jelentést elküldtem az illetékes szervekhez, noha a homok kibányászása egy órával a pénteki, október 31-ei sajtótájékoztató után leállt, eltűntek a gépek és a teherautók is — tudtuk meg a polgármestertől. — A sajtótájékoztató összehívásával az volt a célom, hogy informáljam a közvéleményt, a polgárokat azokról a bosszantó állapotokról, amelyek eluralkodtak mind az illegális homok-, mind a fakitermelést illetően. Ez egy hosszú évekre visszanyúló gond, melynek megoldását eddig senki sem szorgalmazta igazán. Nekem eltökélt szándékom, hogy rendet tegyek végre az ügyében.

A polgármester elmondta még, hogy súlyos szankciókat kíván bevezetni azok ellen a telektulajdonosok ellen, akiknek a portájáról az újvidéki Karin Komerc MD cég kamionjai elszállítják a homokot.

— Azoknak a személyeknek, akik megengedik, hogy a tulajdonukban levő mezőgazdasági földterületről homokot szállítsanak el, miközben erre semmiféle engedélyük nincs, felelniük kell. Azzal, hogy nem minősítették át a földterületüket, nem váltották ki a szükséges engedélyeket, és nem fizetnek az elszállított homokmennyiség után adót, súlyos szabálysértést követtek el. Ráadásul a homok ásványi bányakincsnek számít, melynek kitermelése és pénzzé tétele csak akkor lehetséges, ha a tulajdonos kifizeti a meghatározott illetéket a városnak. Mivel ez is elmaradt, most bírósági eljárás során igyekszem a telektulajdonosakat jobb belátásra bírni. Véleményem szerint ez majd elgondolkodtatja azokat az érintetteket, akik a városi önkormányzatot, a tartományi és a köztársasági szerveket megkerülve tették pénzzé a mi bányakincsünket.

Noha a polgármester elrettentő példának szánja a bírósági eljárást — és reméljük, sikerrel is jár —, még mindig itt vannak a homokot szállító tehergépkocsik által megrongált utak, lakóépületek.

— Ezeknek a rendbehozatalát sajnos egyik telektulajdonos sem vállalja, ezért ez az önkormányzatra vár. Én azonban követelni fogom, hogy ne csak az így keletkezett károkat térítsék meg, hanem a kibányászott homok helyét is, mely a Csávoly utcában legalább egy egyhektáros terület. Vissza kell állítani az eredeti állapotot, hiszen a homok (naponta legalább húsz kamionnyi) elhordásával megbomlott a környék ökológiai egyensúlya.

A polgármestertől megtudtuk továbbá, hogy a Kelebián illegálisan kibányászott homokot a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) oromi építkezésére szállították a többtonnás teherautók.

Az üggyel kapcsolatban szerdán, november 5-én Szabadkára látogatott Srbislav Lazić tartományi bányaügyi felügyelő, és — az előzőleg magkapott helyszíni jelentés és a részletes jegyzőkönyv ismeretében — Kampel Lajossal, a szabadkai kommunális rendőrség főnökével megtekintette a helyszínt. Az ügyben további fejlemények várhatóak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..