Kelebián, a Határőr utca (Graničarska) és a Szivárvány utca (Dugina ulica) sarkán a Szabadkai Gázművek KKV megkezdte a gázelosztó hálózat építésének és bővítésének 2024. évi beruházási programját.
Az eseményen részt vett Góli Csilla alpolgármester, Tóth Róbert, a Városi Tanács kommunális és fejlesztési ügyekért felelős tagja, Bognár Pásztor Hajnalka, a Városi Tanács mezőgazdasággal és környezetvédelemmel megbízott tagja, valamint a Szabadkai Gázművek KKV, illetve az építési és gépészeti munkálatok kivitelezőinek képviselői.
Góli Csilla, a város alpolgármestere elmondta, a VMSZ számára nemcsak a városi helyi közösségek, hanem a kültelepülések fejlődése is fontos.
— Ezen fogunk dolgozni ebben a mandátumban is. Ahol a műszaki és a pénzügyi lehetőségek adottak, ott tudunk fejlesztési és infrastrukturális projektumokat megvalósítani, mint most Kelebián. A Szabadkai Gázművek saját forrásból letervezett 15 kilométernyi gázvezetéket, nemcsak Kelebián, hanem kilenc másik helyi közösség területén is, ennek a megvalósítása van most folyamatban. Elindul Kelebián, majd folytatódik Újfaluban, a Zorka, a Sétaerdő, a Peščara, a Makkhetes, Sándor, Palics és a Vasutastelepülés helyi közösségekben is. Kelebián a Július 4-e, a Zöld, a Határőr, a Topola és a Vadász utcákban lesznek beruházások, amint befejeződnek a munkálatok, és a Gázművek megkapja a használatbavételi engedélyt erre az új hálózatra. Attól az időszaktól tudnak majd a polgárok jelentkezni, hogy rácsatlakozzanak a gázvezetékre. Amit fontos elmondani, hogy az új vezeték 630 új felhasználónak teszi lehetővé a csatlakozást. Bízunk benne, hogy a következő években is hasonló beruházásokról tudunk majd beszámolni — mondta Góli Csilla.
— Nem véletlenül lett prioritásként kiválasztva Kelebia a munkálatok első színhelyéül, hiszen Kelebia a téli szolgálat törvényei szerint november 1-jétől már nem olyan terület, ahol munkálatokat lehet végezni — mondta Radulović Horvát Tímea, a Szabadkai Gázművek igazgatója. — Amikor az éghajlati körülmények megengedik, folytatni tudjuk az őszi-téli időszak folyamán is, ahol a téli szolgálat szabályai nincsenek felállítva. Merem mondani, hogy Kelebia az egyik olyan település, ahova az emberek inkább költöznek, mint elköltöznek. Az erdőnek ezen a részén hétvégi házak voltak, most már családi házak találhatók, nagyobb igény van a gáz bevezetésére, aminek igyekszünk eleget tenni. A kivitelezési idő 120 nap, természetesen ez függ az éghajlati körülményektől. Mindenekelőtt a kelebiai polgárok türelmét kérem, amíg folynak a munkálatok, illetve azt, ha bármit észrevesznek, jelezzék a Szabadkai Gázműveknek, mi pedig mindent megteszünk, hogy nehézség nélkül fejeződjenek be a munkálatok.
Fényképezte: Miskolci Krisztina