Tari Istvánnal (balról) Kisimre Ferenc, lapunk szegedi tudósítója beszélgetett a költő tiszteletére tartott rendezvényen.

Az idén 13. alkalommal ítélték oda Magyarországon a Balassi-kardot. Jeles irodalmárok és művészek, a korábbi kitüntetettekből álló zsűri ítéli oda ezt az elismerést egy magyarul alkotó szerzőnek és egy külföldi műfordítónak. A bírálóbizottság 2009-ben Tari István ismert délvidéki költőnek és Davaakhuu Ganbold mongol költőnek, műfordítónak adományozta a nagy reneszánsz költőnkről, Balassi Bálintról (1554-1594) elnevezett kitüntetést.
A szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület, a VMDK Szegedi Tagozata és a helyi Katolikus Ifjúsági Alapítvány Borivóknak való címmel tartott rendezvényén a Balassi-karddal kitüntetett költőt ünnepelte a Millenniumi Kávéház zsúfolásig megtelt nagytermében. Az esten fellépett a zentai származású Fábri Géza kobozművész és az óbecsei Prima Vista Ének-zene Együttes is. Tari Istvánnal a tiszteletére tartott rendezvényen beszélgettünk.
- Gratulálunk a díjhoz. Mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad, hogy Te vagy a kitüntetett?
- Köszönöm a gratulációt! Számtalan emlékkép tolult föl bennem. Többek között az is eszembe jutott: kicsiny gyermekként mennyire könyörögtem anyámnak, hogy vegye meg nekem azt a kardot, amelyet a zentai vásárban láttam. Arra a szép sárgára festett fakardra - azt néztem ki magamnak - a mai napig emlékszem. Anyám nem vette meg nekem azt a kardot. ''Még az hiányzik, hogy kiüsd vele valakinek a szemét!” - ezekkel a szavakkal hárította el kérésemet. Szóval, abban az ártéri kiserdőben, ahol fölnőttem, mi Tisza-parti, kukucskai gyerekek saját kezűleg farigcsáltunk magunknak kardot; fegyvereinket: gumipuskáinkat, parittyáinkat, nyílpuskáinkat, lyukas kulcsokba tört gyufafejeket eldurrantó, házi petárdáinkat saját kezűleg készítettük el...
- Miből áll egy ilyen elismerés?
- A világhírű Herendi Porcelán Manufaktúra 2001 óta egy-egy Balassi-szobrot ajándékoz a kitüntetett költőknek. A merítettpapír-okleveleket kezdettől a szentendrei Vincze László és Fiai Papírmerítő Műhely készíti. Egy-egy kiváló magyar borász a díjátadáskor megajándékozza a kitüntetetteket a kuratórium tagjai által kiválasztott csúcsminőségű borral. Az idén a szentantalfai Dobosi Dániel Zánkai kéknyelűje szerzett erre jogot. A szablyát egy, minden bizonnyal nagyon megszállott, bonyhádi mester, akit Fazekas Jánosnak hívnak, kovácsolta.
- Davaakhuu Ganbold mongol műfordítóval sikerült néhány szót váltanod? Ha igen, milyen benyomást keltett benned?
- Ganbold kitűnően beszél magyarul. Gyönyörű mongol nemzeti viseletben ült mellettem. Még nem járt nálunk, nyilván tudta azt, hogy zentai születésű vagyok, mert említette, hogy Zentára már hívták.
- Banális kérdés, bizonyára sokszor feltették neked: mit jelent egy ilyen elismerés az irodalmárnak? S Tari Istvánnak mit jelent?
- Azoktól a művészektől, értelmiségiektől, költőktől kaptam ezt az elismerést, akiknek alkotó tevékenységét, költői munkálkodását nagyra tartom. Röviden: jó társaságba kerültem.
- Irodalmi munkásságodról sokat is tudunk, meg keveset is. Köteteid jelentek meg, nem kis számban...
- Nem ártana, ha csak a válogatott verseinket írnánk meg. Az meg kifejezetten a javunkat szolgálná, ha csupán a válogatott verseinket jelentetnénk meg. Bár felénk sokan - költők is vannak közöttük - versnek mondják azt, ami nem vers...
- Grafikai opusod sem lebecsülendő. Ebben a művészeti ágazatban hol tartasz?
- Nagyon egyszerűen szólva: a vers az időt, a képzőművészet a teret tagolja sajátos módon, sajátos ritmusaival. Számomra ez a két művészeti ág egyet, az időben és térben létezést jelenti.
- Igen gyakori volt és ma is az a felvetés, miszerint van magyarhoni és van külhoni, azaz hazai és határon túli magyar irodalom. Neked erről mi a véleményed?
- Sokféle szándék lapított és lapíthat ma is ezek mögött a fölvetések mögött. Akik magyarul írnak, azok a magyar irodalomhoz tartoznak.
- Tari István költő, műfordító, grafikus. Meg egy kicsit politikus. Egy időszakban te voltál Óbecse alpolgármestere. Ez miként jött össze? Bár a Betakarják az eget című versed erre utal, azt azonban nem ismerheti mindenki...
- Pedig azért írtam, hogy megússzam a hosszú kimagyarázkodásokat. Fiatalkoromban, a pártállam idején, a szavakkal elkövethető bűncselekmények idején, ugyancsak lenéztem a politikusokat, az udvari költőket nemkülönben, akik úgy nyaltak talpat, hogy az forradalminak látsszék. Aztán, nem is annyira véletlenül, minden összeomlott. A háborús nyomorúság idején, a nyilvánosság némi védelmet jelentett. Az évtizedeken át keményen kiskorúsított, ügyesen rejtőzködő emberek, tömegek nem válhatnak egyik napról a másikra nagykorúvá. A délvidéki magyar politizálás ma is rengeteg bűnt követ el saját közössége, saját szavazópolgárai ellen. A Balkántól nem az ármányt, nem a kiszorítósdit, nem a családi politikai Kft.-k megalakítását, nem a politikai háttéralkuk megkötését, a kirakatok működtetését kellene elsajátítaniuk a politikával foglalkozóknak! Hogy Óbecsénél maradjak: nálunk a ránk leadott szavazatokkal rendelkezők egyik fele hatalmon, a másik fele ellenzékben van. Érti ezt valaki? Végtelenül kisszerű, mindent felelőtlenül szétziláló nívótlanságban leledzik politikai életünk. Folytassam?
- Művészember vagy. Az a fáma járja, hogy az alkotók is szeretik a finom nedűt. Te kedveled a bort?
- Igen. És végtelenül tisztelem a borászokat. Egy pohár jó borban minden benne van. A jó borok előállításához a legtöbb tudás kell. Egy vidékről, ha eltűnik a szőlő - a kultúra tűnik el onnan. Mostanság felénk ennek az ellenkezőjét tapasztalom, ami nagyon jó hírnek számít! Jön vissza a szőlő! Egyre jobbak a boraink. Szőlőt hosszabb időre szoktak telepíteni, és azok, akik a dolgok igazi gazdái szeretnének lenni, igen, a gazdátlanság korában. Azokról beszélek, akik otthon tudnak lenni a saját szülőföldjükön. Akik neveket adnak az új tanyáknak és dűlőutaknak. Bizony, vidékünk új és jó, és egyre jobb boraival, az annyira hiányzó remény is kezd újra gyökeret ereszteni, meghonosodni szülőföldünkön.
Hogy borral kapcsolatos kérdés miért vált az interjú részévé, annak elsősorban az az oka, hogy a kitüntetett költő tiszteletére az említett esten ismert ''külföldi” borászok elhozták kiváló nedűiket: Mauer Oszkár a délvidéki Hajdújárásról, Bálint Zoltán pedig az aradi Ménesi Borgazdaság borairól tartott rövid ismertetőt és kínálta a nagyérdemű szegedi közönséget...