— Gyermekkori vágyam volt kijutni Németországba, mivel a kelebiai szomszéd unokabátyja huzamosabb ideje kint élt, és szüleinek csoda szép képeket küldött, melyeken mindenfelé muskátlik lógtak. Akkor már arról álmodoztam, de jó lenne kimenni, ott milyen szép lehet. Földművesszülők gyermeke vagyok. Szerettem volna szakmát tanulni, de legidősebb nővérem nem tanult tovább, így édesapám egyikünkkel sem akart kivételezni. Elfogadtam az álláspontját, és így is feltaláltam magam. Itthon egy tanfolyamon elsajátítottam a varrás csínját-bínját, de középiskola nélkül még takarítónőnek sem vettek fel egyetlen helyre sem. Egyszer a munkaközvetítőben közölték velem, hogy Németországban egy üzem nőket keres különféle kézimunkákra. A májusi csoporttal még nem utaztam ki, mivel nem akartam itthon hagyni a szüleimet és a testvéreimet, de szeptemberben már kiváltam a családból, és egyedül nekivágtam a nagyvilágnak — mondta Mária.

A kezdet, mint mindenhol, Németországban is nehéz volt. Mária fél évig minden hónapban arra gondolt, ha elegendő pénzt gyűjt a visszaútra, akkor bizony hazautazik. Viszont eszébe jutott, hogy gyermekkori vágya vált valóra, nem lehet az életben ide-oda ugrálni, és meg kell ragadni a kínálkozó lehetőséget. Radstadtban telepedett le, férjhez ment egy adorjáni férfihoz, mely házasságból két lánya született, Csilla és Mónika. Később Palicson házat vásárolt, hiszen akkoriban azt gondolta, hogy nyugdíjaskorában hazatér szülőföldjére, ám az embernek ahol a családja, ott az otthona is, és így haza csak látogatóba jár.

Csaba Mária

— Amíg a lakásunk nem készült el, addig Frankfurtban éltünk. Első munkahelyemen hatalmas esztergapad mellé állítottak, korábban ilyet még sosem láttam. Nem magyarázták, hanem mutogatták, mit kell csinálnom, mivel egy kukkot sem értettem németül. Első nap csak figyeltem, második nap már a mester felügyelete alatt a csöveket raktam a gépbe. Férfimunka volt, de az üzem más feladatot nem tudott adni, azt pedig nem szerették volna, ha céltalanul tengünk-lengünk a gyárcsarnokban. Ezt egy hónapig csináltam, majd elkészült a lakásunk, és visszamentünk Radstadtba, ott a lépcsőházakban levő automata villanyórákat raktuk össze. Öt év múlva a vendéglátóiparba kerültem. Akkor már megszületett mindkét lányunk, és nem akartam nyolcórázni. Nappal a lányokkal voltam, este egy vendéglőben mosogattam, a férjem pedig a Mercedes gyárban dolgozott. Tizenegy év elteltével magyaros vendéglőt nyitottunk, melyet nyugdíjba vonulásomig vezettem. Nagyon sok kint élő magyar embert ismertem meg, a baráti kört is ők alkotják. Ma már nem tudom, hol vagyok igazán otthon. Itt a szülőföld, Németországhoz viszont a rengeteg barát és életesemény köt — vélekedett.

Mária tíz éve nyugdíjas. Nem unatkozik, hiszen négy unokájával foglalkozik, és ahol tud, segít a lányainak. Egyik lányáék fürdőt üzemeltetnek, ott Mária kezdetben kisegítőként tevékenykedett, majd hamburgert sütött, az utóbbi években pedig fagyit árul.

— A régi házamat szerettem volna eladni, és ezért hazajöttem két hónapra. Ezt a palicsi ingatlant a férjemmel kész állapotban vásároltuk meg. Harmincöt év alatt sajnos nem laktunk benne, csak a szabadságunk alkalmával tartózkodtunk itt. Időközben a férjemmel elváltunk, és felmerült, hogy osztozkodjunk a házon. Végül odaadtuk a lányoknak, ők rendezik, újítják, szépítgetik. Néhány napot még itthon leszek, majd visszautazom Németországba, mivel már honvágyat érzek a családom iránt.

Szabadidejében, amikor nem az unokákkal foglalkozik, illetve nem a fürdőben tevékenykedik, Mária nagyon szívesen kézimunkázik, varrogat. A magyarsága ápolása fontos szerepet tölt be életében. Jelenleg a kint élő magyar szülők gyerekeinek varr magyaros ruhákat.

— A férjemmel előbb együtt üzemeltettünk egy vendéglőt, majd a házasság alatt az üzleti életben különváltunk, és külön nyitottam egy vendéglátóipari létesítményt. A többi közt egy magyaros lakodalmat is szerveztem. Egy fiatal párt, az alkalmi menyasszonyt és vőlegényt magyar ruhába öltöztettem. Öttagú zenekar húzta a talpalávalót, minden olyan volt, akár egy igazi lakodalomban. A buli elején egy kissé nyomott volt a hangulat, az emberek nyugodtan ültek a helyükön. Megkértem a zenészeket, hogy lassú számot játsszanak, a párnak pedig azt tanácsoltam, hogy kezdjenek el táncolni, majd menjenek oda más párokhoz, és a vőlegény egy lányt, a menyasszony pedig egy fiút kérjen fel. Forduljanak velük egyet-kettőt, rakják össze újra a párokat, és kérjék fel a következőket. Jó ötletnek bizonyult, és a vendégsereg pillanatok alatt táncra perdült. Mindig szerettem szervezni, vidám társaságban tartózkodni. A magyar nótát egyszer hallom, és már fejből tudom. Német nótát egyet sem ismerek, habár ötven éve ott élek. Mulatni, énekelni csak a saját népünkkel tudunk igazán. A németekkel barátkozni lehet ugyan, de csak egy bizonyos határig, tovább nem engednek. Nagyon kedvelem őket, mert korrektek, intelligensek, és biztos lehetsz benne, hogy nem csapnak be. Az egyik vejem német, ő is, és a szülei is nagyon kedvesek, aranyosak velünk — mesélte Mária.

Az ünnepség résztvevői

Arra kérdésre, ha újrakezdhetné, ezt az utat választaná-e, Mária igennel válaszolt, hiszen semmit sem bánt meg, azt viszont leszögezte, hogy minden kezdet nehéz.

— Szorgalmasak, kitartóak voltunk, és minden kialakult. Nem az iskolában, hanem az utcán, emberek között tanultuk meg a német nyelvet. A mai fiataloknak azt tanácsolnám, ha itthon boldogulnak, és anyagilag nincsenek rászorulva arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, akkor maradjanak itthon. Egyszer itt is beköszönt a jobb világ. Kint nulláról indul az ember, ami nem egyszerű.

Máriával az ország jelenlegi állapotáról is elbeszélgettem. Kiemelte, hogy Németország sosem volt meg vendégmunkások nélkül. Nincs elég ember az idősek ápolására, gondok vannak a kórházakban, ahol orvos- és ápolóhiány tapasztalható. Rengeteg vendéglő bezárja kapuit, mert a fiatal korosztály hallani sem akar a vendéglátásról.

— Németország gazdasági állapotáról mindent elmond, hogy oda csak érkezni szoktak az emberek, onnan távozni már nem igazán. Magasak a követelmények, de a német tudja, miért fizet — fejezte be a beszélgetést Csaba Mária.

A kettős állampolgárság megszerzésével megnyíltak a határok, de Mária szavaival élve, mi is bízzunk abban, hogy egyszer itt is jobb világ köszönt be, és a más országokban munkát vállalók visszatérnek oda, ahol tárt karokkal várják őket: a szülőföldjükre.