Ivica Dačić Rómában járt, és az olasz államfővel találkozott — Hosszú távra szóló gázszerződés Oroszországgal — Mićunović: „Sikerült elkerülnünk a pártszakadást" — Szerbiában az infláció az év végére meghaladhatja a 14%-ot — Jövőre megújul a JAT
Ivica Dačić Rómában járt, és az olasz államfővel találkozott
Ivica Dačić szerb kormányfő római látogatása során beszélgetést folytatott Giorgio Napolitano olasz államfővel és Gianfranco Finivel, az olasz parlament alsóházának elnökével. A szerb kormányfő az említett találkozókon kívül részt vett az Interpol közgyűlésén, majd tárgyalt Ana Maria Cancellieri olasz belügyminiszter asszonnyal és Giulio Terzi olasz külügyminiszterrel is. „Olaszország bízik Szerbia európai jövőjében és a balkáni régió integrációjában” — áll az olasz külügyminisztérium közleményében. A találkozó után Terzi úgy értékelte, hogy Belg-rád és Pristina párbeszédének folytatása kedvező légkört teremtett. Ennek fenntartása végett Olaszország továbbra is aktív szerepet vállal az európai integrációban érdekelt felek bátorításában — tette hozzá az olasz külügyminiszter. (Beta)
Mićunović: „Sikerült elkerülnünk a pártszakadást"
Dragoljub Mićunović, a Demokrata Párt politikai tanácsának elnöke szerint a tagság többsége elégedett azzal, hogy sikerült megőrizni a szervezet egységét a pártelnöki választások előtt. „Úgy gondolom, hogy csak egy egységes és erős demokrata párt képes arra, hogy jelentős tényező legyen a szerb politika palettáján, vagyis csak egy erős párt léphet fel ellensúlyozó erőként a konzervatív és retrográd politikai pártokkal szemben” — tette hozzá Mićunović. A demokrata politikus egyebek közt azt is elmondta, hogy Boris Tadić nem kérte ki a véleményét, mielőtt meghozta azt a döntését, hogy nem jelölteti magát az elnökválasztáson. „Ez az ő személyes döntése volt, ezért nem kellett senkivel sem konzultálnia. Valószínűleg jól érzékelte: ha folytatódik a párton belüli konfrontáció, akkor egy sikertelen választás után az elégedetlenek csoportja új pártot alapítana. És minthogy erre mind Tadić, mind Dragan Đilas rájött, inkább felfüggesztették a versengést” — folytatta Mićunović. „Az előttünk álló időszak meg fogja mutatni számunkra, hogy Đilas lesz-e a jövőben a valódi megoldás a pártelnöki tisztségre. Most bizonyíthat, előre nem szeretném minősíteni a jövőbeli munkáját" — fejezte be gondolatait Dragoljub Mićunović.(Tanjug)
Hosszú távra szóló gázszerződés Oroszországgal
Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója, a szocialista párt politikusa kijelentette, hogy decemberben a kormány hosszú távú gázszerződést kíván kötni Oroszországgal. Ez azonban mintegy 10 százalékos energiaár-emelést fog előidézni. „Az orosz féllel folytatott megbeszélések folyamán sikerült 490 dollárról 420 dollárra csökkentetnünk 1000 köbméterenként a gáz árát. A közeljövőben lehetőség nyílik arra is, hogy akár 360 dollárra csökkenjen az ára. Mindez 10 százalékos áremelkedést fog maga után vonni" — szögezte le Bajatović. Hozzátette még azt is, hogy a hosszú távú szerződést a kormány 190 millió euró értékű, hét belföldi, illetve külföldi bank által nyújtott hitelkeretből finanszírozná. Elmondta még azt is, hogy amíg nem volt hosszú távú gázszerződés, addig az ország ki volt téve a napi árfolyam-ingadozásnak, vagyis a gáz árának folyamatos növekedésével szinte naponta meg kellett küzdenie. Végezetül Dušan Bajatović arról is szót ejtett, hogy fűtőművek mintegy 150 millió euróval tartozik a gázműveknek, a gazdaság, illetve a gyárak 400 millió euróval, de a lakosság, az iskolák és a kórházak is jelentős tartozást halmoztak fel. (Beta)
Szerbiában az infláció az év végére meghaladhatja a 14%-ot
Szerbiában az infláció az év végéig elérheti a 13%-ot. Mindez a Gazdaságkutató Intézet Makrogazdasági Kutatások nevű folyóiratának legújabb számából derült ki. Vladimir Vučković, a lap főszerkesztője szerint a 13%-os infláció az optimistább verzió, mivel a teljes idei évre vonatkozó infláció meghaladhatja a 14%-ot is. A Szerb Nemzeti Bank az év elejétől csupán 4%-os inflációnövekedésre számított, 1,5%-os plusz-mínusz tűréshatáron belül. A robbanásszerű növekedésre a rendkívüli szárazság, a túl nagy fogyasztás és a gazdaság monopolisztikus, illetve kartellszerkezete miatt került sor. Vučković szerint ebben az évben az euró árfolyamának folyamatos növekedése miatt a gyártók, forgalmazók és a kereskedők is egyfolytában drágítottak, amikor pedig az euró gyengült, nem csökkentették a kereskedelmi árakat. Mindez augusztusban mintegy 1,5%-os, szeptemberben pedig 2,3%-os fogyasztóiár-emelkedést eredményezett. (Blic)
Jövőre megújul a JAT
Mlađan Dinkić pénzügyi és gazdasági miniszter a francia Airbus légitársasággal folytatott tárgyalása után kijelentette: megállapodás született arról, hogy jövő tavaszra a Szerbiai Légiforgalmi Vállalat négy A—230-as repülőgépet fog megvásárolni. A 180 férőhelyes új repülőgépek lehetővé teszik majd a légitársaság modernizálását. Az Airbus egyébként további nyolc, lízingre megvásárolható gépet is kínál eladásra. A két társaság közötti együttműködés 1998-ban kezdődött. Az akkor megkötött szerződés után a szerb fél 23,5 millió dollár előleget fizetett, most pedig további 20 millió dollárt kellene letétbe helyezni az új repülőgépekért. A JAT légitársaságot 2008-ban hirdették meg eladásra, de mind a mai napig senki sem vásárolta meg, vagyis még nem lett privatizálva. Számos lehetséges partner jelentkezett, mint amilyen az Aeroflot, az Island Air, a Türkish Airlines, vagy az Air Azia, de valódi üzlet nem köttetett a légitársaságok között. Predrag Vujović, a JAT korábbi vezérigazgatója a cég tervezett privatizálása kapcsán arra figyelmeztet, hogy előbb a felhalmozott adósságokat kellene törleszteni, majd komoly átszervezést lenne tanácsos végrehajtani a társaságon belül, és csak azután érdemes áruba bocsátani a JAT-ot.(Tanjug)