A legszörnyűbb amnézia...
Karadžić nem tudott a srebrenicai népirtásról
Ártatlannak tartja magát Radovan Karadžić. A volt boszniai szerb elnök azt állítja, hogy semmit sem tudott a hadsereg kegyetlenkedéseiről, továbbá nem tudott a srebrenicai népirtásról, illetve a szarajevói Markale piacon történt tömegmészárlásról. Az 1995-ben Srebrenicában 7000 ember halálát okozó vérengzésről Karadžić azt jelentette ki, hogy a gyilkosságokról nem volt semmilyen információja mindaddig, amíg Hágába nem szállították. Továbbá cáfolta azt is, hogy gyűjtőtáborok léteztek volna Prijedor közelében, melyekben a bosnyák és horvát nemzetiségű embereket tartottak fogva. Karadžić szerint ő büntetőper helyett inkább elismerést érdemelne: „Ahelyett, hogy megvádolnak, kitüntetést érdemelnék mindazért a sok jóért, amit tettem. Az emberi erőhöz mérten mindent megtettem azért, hogy elkerüljük a háborút. Sikerült elérnem, hogy mérsékeljük minden polgári lakos szenvedését. Számos alkalommal hirdettem egyoldalú tűzszünetet, és sokszor megállítottam hadseregünket, amikor közel volt a győzelemhez” — mondta 67 éves vádlott, amikor megkezdte védekezésének előterjesztését. (Beta)
Az államfő veszélyezteti az ország perspektíváját
Čedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt elnöke szerint a jelenlegi szerb államfő, Tomislav Nikolić nyilatkozataival és kijelentéseivel folyamatosan kárt okoz az országnak. A káros nyilatkozatok ugyanis hosszú távon megakadályozzák, hogy Szerbia egy nyugodt, kiegyensúlyozott modern európai társadalommá váljon. Jovanović főként arra az államfői nyilatkozatra hívta fel a figyelmet, melyben Nikolić azt ecsetelte, hogy Szerbia inkább Kosovót választaná az Európai Unió helyett. Ez egy messzemenően Európa-ellenes gondolkodásmód, mellyel az államfő Szerbia kilátásait teljes mértékben lerombolja — véli az LDP elnöke. „Nikolić jelenlegi nyilatkozatai szöges ellentétei azoknak az ígéreteknek, melyeket a választások előtt tett a szavazópolgároknak. Ezek a mondatok valójában Szerbia politikai végét jelentik! Az embereknek nem kellene még egyszer átélniük azt a politikai rendszert, azt a poklot, amely egykor megakadályozta az európai integrációt” — hangsúlyozta Čedomir Jovanović.(Beta)
Vajdaság elviselhetetlen helyzetben van
Bojan Kostreš, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke úgy látja: Vajdaság elviselhetetlen helyzetben van, amit egyedül az alkotmányos helyzet új meghatározásával lehet áthidalni. Az újvidéki Dnevnik c. napilapban megjelent nyilatkozat szerint Kostreš úgy véli, hogy Vajdaság éppen az alkotmány miatt került rossz helyzetbe. „A szégyenletes hét százalék és minden, ami a hét százalékkal kapcsolatos, elviselhetetlen helyzetbe sodorja. Vajdaságban kellene maradnia minden pénznek, amit itt keresnek meg az emberek” — mondta a liga alelnöke, aki szerint egyedüli megoldás „Vajdaság új alkotmányos helyzetének a követelése”.(Beta)
Tadićot toleranciadíjjal tüntették ki Brüsszelben
Boris Tadić, a Demokrata Párt elnöke és Ivo Josipović, Horvátország elnöke a Tolerancia Európai Érmét vehette át Brüsszelben. A kitüntetés a térségbéli megbékélésért folytatott bátor küzdelem elismerése. A két kitüntetett október 16-án vette át a díjat Martin Schulztól, az Európai Parlament elnökétől és Aleksandar Kvašnjevski volt lengyel elnöktől, az Európai Parlament üléstermében. A kitüntetés átadását a Tolerancia és Megbékélés Európai Tanácsa nevű független szervezet szervezte. A kormányoktól független szervezet egyébként a nemzetek, illetve nemzetiségek közötti viszonyok javítására és az interkulturális kommunikációra helyezi a hangsúlyt, azaz a multikulturalizmus támogatása tartozik a fő tevékenységei közé. A szerb és horvát politikus a horvát és a szerb nemzet közötti megbékélés előmozdításának elismeréseként kapta meg a díjat.(Tanjug)
Diplomabotrány Nišben
Egy niši testnevelés szakos egyetemi hallgató akkor szerezte meg, illetve védte meg a diplomáját, amikor nem tartózkodott az országban — az Egyesült Államokban volt. A diplomáért állítólag 5000 eurót fizetett. A kirobbant botrányt követően az egyetem három alkalmazottja ügyében folyik nyomozás. Érdekessége, hogy az egyetem először elutasította a diplomakérelmet, néhány nappal később azonban a gyanúsított diák egy cukrászdában mégis átvehette a bizonylatot, s magával vitte az Egyesült Államokba. Dobrica Živković, az egyetem volt dékánja korábban kijelentette, hogy a gyanúsított diák minden vizsgát letett, csupán a diplomamunkával volt adós. Február végén a felügyelő hatóság dokumentációkat kért az egyetemtől annak érdekében, hogy kideríthessék: érvényes-e a diplomamunka. Milovan Bratić, az egyetem újonnan kinevezett dékánja szintén tud az ügyről, szerinte ha bebizonyosodik a diplomahamisítás, akkor az egyetem semmiképpen sem fogja megvédeni az elkövetőt, hiszen az intézménynek az az érdeke, hogy ilyen esetek ne történhessenek. Az Egyesült Államokban tartózkodó diákról egyébként az is kiderült, hogy szupervizor szakirányú továbbképzést szeretett volna folytatni, ezért volt szüksége a diplomára.(Blic)
Szerbiában mintegy 100 000 ember él mélyszegénységben
Jelen pillanatban körülbelül 100 000 ember él rendkívüli szegénységben Szerbiában. Mindezt Brankica Janković, a Munkaügyi Minisztérium államtitkár asszonya jelentette ki a szegénység elleni küzdelem világnapján. Elmondta, hogy a legszegényebbek között sok a nyugdíjas és a gyermek. Az elnéptelenedett kis falvakban is főként szegény emberek élnek, a legnehezebb helyzetben a dél- és kelet-szerbiai települések vannak. „Jelenleg 86 000 ember részesül különféle szociális segélyben, a gyermekeknek járó segélyt mintegy 400 000 gyermek kapja havonta” — mondta Janković. A szociális segély összege 6774 dinártól 21 500 dinárig terjed — a folyósított segély összege a háztartásban élők számától és helyzetétől függ. Egy magányos rászoruló 6774 dinárt kap, a hattagú család pedig 21 500 dinárt. A gyermekeknek járó juttatás összege 2280—2960 dinár. Az államtitkár asszony beszámolója szerint Szerbiában napjainkban 72 népkonyha üzemel, amelyekben mintegy 32 000 rászoruló étkezik.(Tanjug)