Nyugodt szívvel mondanék le fizetésem egy részéről, ha ezzel — még ha csekély mértékben is — hozzájárulhatnék az ország romokban heverő gazdaságának helyreállításához. Ezt talán többen is megtennénk, még akkor is, ha Szerbiában a polgárok az elmúlt huszonöt évben számos áldozatot hoztak már.
Most nincs háború meg bombázás, piacgazdaság van, és állítólag demokráciában, jogállamban élünk. Mindennek ellenére az ország a gazdasági csőd szélén egyensúlyoz. Szerbia demokratikus úton megválasztott vezetői pedig arra kérnek bennünket, hogy hozzunk áldozatot az országért. Tegyük ezt meg azért, hogy Szerbia gazdasága újra talpra álljon. Sok mindent kérnek tőlünk: a többi közt azt, hogy mondjunk le fizetésünk, nyugdíjunk egy részéről, kevesebb pénzért többet és hosszabb ideig dolgozzunk. Az ország polgárai pedig újra meghozzák a maguk áldozatát, még akkor is, ha a mostani válságért legkevésbé a kétkezi munkás okolható.
Mindeközben Szerbia mintegy 4200 közvállalatának igazgatói továbbra is megkapják százezer dináros fizetésüket (csak a szerbiai villanygazdaságnak 600 vezető beosztású alkalmazottja van), és a választási ígéretekkel ellentétben az elmúlt két évben a közszférában újabb „munkahelyek létesültek”. A becslések szerint a közalkalmazottak száma a 800 000-et is meghaladja. A rossz nyelvek azt beszélik, hogy a közvállalatokban már a folyosókon is íróasztalok vannak, az irodákba ugyanis nem férnek be a „nélkülözhetetlen” alkalmazottak.
Persze az állam néhány „szakemberünket” — a gazdasági válság ellenére — bőségesen megjutalmazza. Íme néhány példa: Dušan Bajatović, a Szerb Szocialista Párt káderének havi juttatása 579 181 dinár. A Srbijagas igazgatója messze a legtöbbet kereső állami tisztviselő, a hivatalos adatok szerint ugyanis öt funkció után kap fizetést, de emellett további két vezetői poszttal még 2,3 millió dináros juttatásra tesz szert havonta. Jorgovanka Tabakovićnak, a Szerb Nemzeti Bank elnökének fizetése 535 323 dinár. Predrag Ćulibrk, a Telekom Srbija igazgatója 470 000 dinárt visz haza. Mindeközben a szerbiai minimálbér — a napokban döntött róla a kormány — 21 160 dinár. Bosznia-Hercegovinát, Albániát, Romániát és Bulgáriát ezen a téren legalább sikerült megelőznünk.
Nem tudom, az olvasó hogy van vele, de nekem nagyon nehezemre esik elhinni, hogy az, amit elvesznek tőlünk, valóban jó helyre kerül majd. Szinte biztos, hogy Dušan Bajatović meg a hasonszőrű „szakembereink” pénztárcája mit sem érez meg a válságból. A markukba röhögnek: megint sikerült lóvá tenni az embereket.
