Bábeli bébik

Bábeli bébik

A XX. Közegellenállás riportpályázat második helyezett írása

„Az anyanyelv belénk nőtt, emberi létezésünk része, a lélekölés bűnét követi el, aki meg akar tőle fosztani.” (Halász Zoltán)

De mi van azokkal, akiknek több anyanyelve is van?

Pár hete megismerkedtem egy fiatalemberrel. Egy asztaltársaságba keveredtünk, ő éppen franciául beszélt a mellette ülővel. Néhány perc múlva odafordult a szemben ülő hölgyhöz, s olaszul folytatta mondókáját. Egy kicsivel később én is bemutatkoztam, elmondtam, honnan jövök, ki vagyok, mire tökéletes magyarsággal megkérdezte, mivel foglalkozom, és hogy kerülök ide. Magyarul folytattuk a beszélgetést, miközben a földhöz csapódott államat próbáltam felkaparni. Akcentus nélkül beszélt magyarul, és elmesélte, hogy ő poliglott, a világ összes nyelvét érti valamennyire, s harminc nyelven folyékonyan beszél, ír és olvas, könnyen tanul nyelveket, ez a hobbija, ez az élete. Ámulatba ejtett, hiszen Szerbiában már az is szenzációszámba megy, ha valaki három nyelven tud kommunikálni, valamint sok magyar városkában még a szerbet sem beszélik az ott élő magyarok. „Viszont tette hozzá újdonsült soknyelvű barátom a szüleim nyelvét nem beszélem...” Láttam rajta, hogy nem szeretné, ha feszegetném a témát, de gondolkodóba ejtett, amit mondott. Akkor neki nincs is anyanyelve? Eszembe jutott a rengeteg vegyes házasság, melyek nagy részében az egyik nyelv (általában a magyar) teljesen elveszik, vagy — s ez a pozitív példa — mindkét szülő nyelvét megtanulják a gyermekek.

De vajon mit tekintenek anyanyelvnek a vegyes házasságokban felnövő gyermekek? S ezek a soknyelvűek vajon milyen nyelven számolnak, milyen nyelven káromkodnak, ha belerúgnak az ágy sarkába? Mik az előnyei, s vannak-e hátrányai a többnyelvűségnek?

Felkerestem hát öt, a többnyelvűség témakörében kompetens alanyomat: dr. Grabovac Beáta pszichológust, egy vegyes házasságban élő magyar apukát, Bunford Gábor zenészt, tanárt, valamint egy vegyes házasságban élő magyar anyukát, Ferenc Judit színésznőt, az Újvidéki Színház művészeti munkatársát, elbeszélgettem Petra Nikolić McConnel Duff-fal, aki egészségügyi nővér, s ahogyan ő fogalmaz: örök diákszínpados — nevéből is világos, hogy háromnyelvű családból érkezik —, végül pedig megszólaltattam Marko Čudić műfordítót, a Belgrádi Egyetem Filológiai Kara Hungarológiai Tanszékének vezetőjét, aki maga is kétnyelvű közegből származik.

Dr. Grabovac Beáta, a pszichológus

Beáta maga is kétnyelvű családból származik, ő a két- és a többnyelvűséget előnyösnek tekinti, és kihívásnak is egyúttal. Úgy véli, a fejlődés során nehézséget okozhat, és többletmunkát igényel, de mindenféleképp kifizetődik hosszú távon, hiszen a személyiség rugalmasságára, a nyitottságra és a toleranciaszintre pozitívan hat, a kognitív funkciók szintjén speciális mindennapi „gyakorlóterepnek” számít, és olyan tapasztalatnak, amely a jelenlegi kutatások többsége szerint előnyökhöz vezet olyan nem nyelvi képességekben, mint a végrehajtó funkciók.

— A világ lakosságának nagyobb hányada ma már kétnyelvű mondja Beáta. — Ellen Bialystok, aki a kétnyelvűség-kutatás egyik vezéregyénisége, munkatársaival arra jött rá, hogy a kétnyelvűek a nyelvek közötti napi szintű váltások révén folyamatosan használják a konfliktusfeloldásra specializálódott funkciókat, és ezek így erőteljesebben fejlődnek náluk. Több kutatási eredményük azt mutatja, hogy a kétnyelvűek jobbak az irreleváns vagy a félrevezető információ figyelmen kívül hagyásában az egynyelvű egyénekkel szemben. Mindez annak köszönhető a feltételezések szerint, hogy a mindennapi élethelyzetek megkövetelik egy kétnyelvűtől, hogy állandóan vigyázzon, melyik nyelven szólal meg. A kétnyelvű működés minden esetben magában foglalja annak követését, hogy a nyelvek szavai ne keveredjenek, hogy az aktuális beszélgetőpartnernek megfelelő nyelven szólaljon meg a személy.

Arról is beszélgettünk, hogy vajon melyik nyelvet vallja inkább a gyermek „elsődleges” anyanyelvének, az anyjáét vagy az apjáét? Beáta szerint ezt valószínűleg az határozza meg, hogy melyik a domináns nyelve a kétnyelvűeknek, melyiket ismerik, tudják jobban, használják gyakrabban.

— A nyelvhasználat az egyik legfontosabb változó, mely meghatározhatja a beszélő attitűdjét, érzelmi viszonyát is egy-egy nyelvvel kapcsolatban. Balansz kétnyelvű személyeknél sokszor mindkét nyelv anyanyelvnek számít. A nyelv szubjektív értéke több együttes hatás eredője: a társadalomé, a család nyelvi dinamikájáé és nyelvhasználati szokásaié, de emellett az egyéni nyelvtudás szintje is lényegesen hathat rá, mert ez azzal is kapcsolatban áll, hogy mennyire él át szorongást a személy egy-egy nyelv használatakor.

A szókincse sem ugyanolyan egy kétnyelvű személynek, mint egy egynyelvűnek, ezt kutatások is igazolják.

— A kutatások szerint a kétnyelvűek szókincse általában mind a két nyelvben kisebb, mint az egynyelvű személyeknél. Valamint a nyelvi működés, a megnevezés, a szóelőhívás is egy kissé lassabb, mint az egynyelvűeknél — a két mentális lexikon közötti zsonglőrködés miatt. A kétnyelvűek nyelvi szótárai specifikusak lehetnek attól függően, hogy milyen környezetben, közegekben használják a nyelvüket. Ha például csak az iskolában, és a családjukban nem — vagy fordítva —, akkor hiányozhatnak belőlük vagy az intimebb közegekben használt szavak, az érzelmek, hangulatok megfelelő kifejezésére alkalmas nyelvi eszközök, vagy az iskolában tanult szakterminológia. A nyelvhasználat színterei nagymértékben meghatározzák a nyelvi repertoárt is, így törekedni kell arra, hogy minél sokszínűbb és szerteágazóbb környezetekben kommunikáljunk az első és a második nyelvünkön is — mondja Beáta. 

Ferenc Judit, az anya

Judit férje szerb, nem beszél olyan szinten magyarul, hogy a nyilvánosság előtt is megszólaljon, de két gyermeküknek rendszeresen olvas magyarul is meséket, ilyenkor a gyerkőcök nemcsak a mesén derülnek, hanem a papa akcentusán is. Mindkettejük számára nagyon fontos volt, hogy a gyermekeik mindkét nyelvet tökéletesen beszéljék. Sőt, ha lehetőség van rá, tanuljanak meg minél több nyelvet, hiszen így a jövőben minden téren könnyebben tudnak majd érvényesülni. Jutka szerint nincsenek hátrányai annak, ha valaki kétnyelvű, sokkal nagyobb gondnak tartja azt, ha két magyar ember egymás között és gyermekével is szerbül beszél.

— Művészettel foglalkozunk, gyakran vannak a környezetükben külföldiek, tehát a gyermekeink már az anyaméhben egy bilingvális világot észleltek. A férjem szerbül, én magyarul beszélek hozzájuk az első naptól kezdve. Ehhez ragaszkodunk. Ezenkívül a nagyfiunk angol nyelvet tanul, s a jövőben tervezi a német és az orosz nyelv elsajátítását is. (Kilencéves, van rá ideje bőven...) A kislányunk még a magyar és a szerb nyelv elsajátításával szórakozik. Most várjuk a harmadik gyermekünket, liberálisan neveljük őket, így lesz ez a harmadikkal is.

Jutkáék Újvidéken élnek, ahol egyre kevesebb a magyar, s az ott élők közül is egyre többen használják inkább a szerb nyelvet a hétköznapokban. A család szűk környezetében is van erre példa. Jutka nagyon fontosnak tartja az anyanyelv ápolását.

— Ahogyan a költő mondja, a gyermekeinket muszáj „nem középiskolás fokon taní-tani!”. Két lehetőségünk van: vagy beolvadunk, és átvesszük a környezet nyelvét, azaz a szerbet, vagy pedig vigyázzuk és óvjuk anyanyelvünket. A szórványban kötelességünk megvigyázni ezt a csodálatos örökséget, s ezt a szó legnemesebb értelmében mondom. A férjem a szerb nyelv bárdja, a Szerb Nemzeti Színház deszkáin tesz a szerb kultúra fejlesztéséért, megmaradásáért. Én pedig azzal, hogy elviszem a gyerekeket a színházba, ahol dolgozom, meséket és verseket olvasok nekik, istentiszteletre járunk, énekelünk, és nem kezdünk el szerbül beszélni az autóbuszban. Igyekszünk minden ünnepnek megadni a módját, s ez főleg a családban levő gyerekeknek izgalmas a dupla ajándékozás miatt. A karácsonyt és a húsvétot a szüleim házában töltjük, istentiszteletre megyünk, és rengeteget eszünk. A férjem ilyenkor sajnos gyakran próbán van, vagy előadást játszik, mert nem igazán veszik figyelembe, mikor vannak az ünnepeink. A pravoszláv ünnepeket szűk családi körben szoktuk megtartani, ez alól a kivétel csak a családi védőszent ünnepe, melyre apósomnál szoktunk összejönni. 

Petra Nikolić McConnel Duff, a „három anyanyelvű”

Petra vegyes családban nőtt fel, ráadásul nem is két-, hanem háromnyelvű közösségben. Hogy nevesítsük is e hármat, ez az angol, a magyar és a szerb, melyeket egyszerre sajátított el.

— Apukámmal csak szerbül beszélek (magyarul csak köszönni meg káromkodni tud), anyukámmal és a nagyival magyarul, de tőlük tanultam meg angolul is. Sokat olvastak nekem angolul, és ha játszottunk, akkor angolul beszéltünk. Nagyapámmal ritkán beszéltem magyarul, vele főként angolul kommunikáltunk. Sokat segített az is, hogy amikor kicsi voltam, már elutazhattam Angliába a nagybácsimhoz, akivel magyarul beszélek, de sokkal könnyebb volt abban a környezetben fejleszteni az angolnyelv-tudásomat is, hiszen ott csak így értethettem meg magam az emberekkel. Apukám oldaláról mindenki csak szerbül beszél, anyukám oldaláról azonban mindenki beszéli az angolt, a magyart és a szerbet is, úgyhogy ezzel nem volt baj. Valahogy az egész család egy nagy keverék. A három kultúra kihat egymásra, és mindenben van egy kicsi a másikból is. Én mindezt így, „összekeverve” tanultam meg.

Petra a magyart és a szerb nyelvet használja gyakrabban, közelebb is állnak hozzá, viszont e kettő közül nem tudna választani, hiszen mindkettőt folyamatosan használja. Azt mondja, ez a kérdés egy kicsit olyan, mint amikor megkérdezik, hogy kit szeretsz jobban, anyut vagy aput?

— Szerintem a legnagyobb előnye a többnyelvűségnek az, hogy minél több nyelvet beszélsz, annál több embert tudsz megismerni, s megtanulni tőlük dolgokat, ez pedig sok új lehetőséget nyit meg előtted. Azt is mondják, hogy aki több nyelven beszél, jobban fókuszál, és több dologra tud egyszerre odafigyelni, jobb problémamegoldó képessége van. Ezzel is valamennyire egyet tudok érteni. Nem vagyok biztos benne, hogy van hátránya a többnyelvűségnek. Az csak pozitív, ha az ember több nyelvet, több kultúrát ismer. Én csak azt sajnálom, hogy a környezetem nagy része beszéli mind a három nyelvet, ami kárára megy a magyar szókincsünk fejlesztésének. Ha ugyanis valami nem jut eszünkbe, akkor egy szerb vagy egy angol szóval helyettesítjük, s így nagyon ellustul az agy. Holott abban a környezetemben, ahol a szerbet használom, ott sokkal kevesebben beszélnek más nyelven, így ott csak egy nyelven tudom kifejezni magam. Számolni mindig azon a nyelven számolok, amilyen környezetben éppen vagyok, de néha az is megesik, hogy szerb környezetben magyarul számolok, és fordítva.

Bunford Gábor, az apa

Gáborék családja sem mindennapi. Mindkét gyermek beszéli az apa és az anya nyelvét is, így szerbül és magyarul is kommunikálnak.

— Soha nem az alapján válogattam meg a barátaimat, hogy milyen nyelven beszélnek. Ahogyan feleséget sem ez alapján választottam. Ha valaki szerelmes lesz, nem kezdi elemezni a másik hátterét. Amikor Sanjával, a feleségemmel megismerkedtem, és tudtuk, hogy együtt szeretnénk leélni az életünket, ő rögtön elkezdett magyarul tanulni, s el is sajátította a nyelvet alapszinten. Mindent megért. A gyermekeink esetében pedig magától értetődő dolog volt, hogy mindkettőnk nyelvét megtanítjuk nekik, hiszen ez csak előny lehet számukra, s fontosnak tartjuk, hogy mindkét szülő nyelvét tökéletesen beszéljék. Amikor az általános iskolát kellett kiválasztani, az volt a döntő szempont, hogy Sanja tud nekik többet segíteni otthon, hiszen én a munkámból adódóan sokszor voltam/vagyok úton, ezért szerb iskolába írattuk őket. Ádám magyar középiskolába jár, hiszen a továbbtanulása érdekében hasznos, hogy tökéletesítse a magyarnyelv-tudását, mert ő is külföldi egyetemre szeretne jelentkezni. Érdekes viszont, hogy német óvodába járattuk a gyerekeket, de nem azért, hogy még egy nyelvet elsajátítsanak, hanem azért, mert kisebb és vegyesebb volt a csoport a német oviban, mint a másik, hozzánk közel levő óvodában. Egy kisebb csoportnál egészen más a csapatszellem, nagyobb az összetartás, nyugodtabbak a napok, jobban tudnak figyelni egy-egy gyermekre az óvónők. Az ünnepeket mi is, mint sok más vegyes család, duplán megüljük, hiszen megünnepeljük a katolikus meg a pravoszláv karácsonyt és húsvétot is, amit egy gyerek úgy él meg, hogy két — azaz négy — ajándékot kap minden alkalommal. 

Marko Čudić, a műfordító

Marko a Belgrádi Egyetem Filológiai Kara Hungarológiai Tanszékének vezetője. Zentai származású, s köztudomású, hogy Zentán a szerb ajkúak nagyobb része megtanult magyarul, így egy vegyes társaságban sem a magyar ajkúak váltanak szerbre, hanem a szerbek kezdenek magyarul beszélni. Olyan magas szinten azonban, mint Marko, kevesen beszélik mindkét nyelvet. Ez valahol természetes is, hiszen ő hivatásául is a nyelveket, a műfordítást választotta. Édesanyja törökkanizsai magyar asszony, édesapja likai származású, Zentán született szerb férfi.

— Magyar nyelvű óvodai csoportba jártam, viszont a gimnáziumot Zentán szerbül végeztem, és nagyon sok magyar haverom volt, vízilabdáztam is, ahol szintén vegyes összetételű csapattal játszottam. A középiskola után nem tudtam eldönteni, hogy Budapest vagy Belgrád legyen-e a következő állomás. Angolra szerettem volna jelentkezni, viszont rájöttem, hogy oda ötszázan iratkoznak, és nehezebben fogok érvényesülni. 1997 tavaszán Szabadkán kiírtak egy műfordítói pályázatot, melyen második lettem, és Lazar Merković azt mondta, hogy van tehetségem a fordításhoz. Ennek nagyon örültem, ahogy annak is, hogy Sava Babićhoz is eljutott a hír, s ő megüzente, hogy nem ártana a hungarológia szakra iratkoznom. Felvételiztem, sikerült.

Marko irodalmat csak szerbre fordít, hiszen szerinte a fordítónak azt a nyelvet kell nagyon jól ismernie, amelyre fordít.

— Óvatosabban, lassabban, megfontoltabban írok magyarul. Kiskoromban magyar akcentussal beszéltem a szerbet, hiszen magyarul tanultam meg először. Egy tanulmányban kimutatták, hogy a kétnyelvű szerb—magyar gyerekek elsőként a magyar grammatikát tanulják meg, mert az gyerekkorban könnyebben elsajátítható, logikusabb (például mert nincs női, férfi-, semleges nem). Így én is. Utólag, amikor szocializálódtam, a szerb lett a domináns nyelvem, viszont sokáig írásban nehezebben fejeztem ki magam magyarul, mint szerbül. Ma már ha leírok egy szöveget, azt érzem, hogy a magyar jobb, mint a szerb, mert jobban félek a hibázástól. Szerbül pedig inkább egy slendriánabb, publicisztikaibb stílusban írok. 

Identitáskérdés

Végül arra voltam kíváncsi, hogy okozhat-e, s ha igen, milyen jellegű identitásbeli problémát a két- vagy többnyelvűség a gyermekeknél.

Dr. Grabovac Beáta: Az identitást illetően sok esetben megfigyelhető a kétkultúrájúság a kétnyelvű személyeknél, vagyis az, hogy két nemzet szokásait, értékeit asszimilálják, vagy legalábbis válogatnak ezek közül. Az identitás mindig mindenkinél komplex, mert van nyelvi, kulturális, generációs, szakmai, társadalmi rétegbeli, nemi, nemzeti stb. identitásunk, tehát sokféle kötődésből áll össze, senkinél sincs homogén tudatállapot. A nemzeti identitás a XIX. század elején még nem is kötődött a nyelvhez, más kritériumok alapján szerveződött. Ma is egy nagyon mobilis korban élünk, nagyon heterogén identitásképletek jönnek létre. Ezzel szembe kell néznünk, meg kell találnunk, mi az, ami nekünk megfelel, ami számunkra érték.

Ferenc Judit: — Az identitás kialakulása a környezettől is függ. Nekem mint újvidéki telepi gyereknek, aki vegyes környezetben nőtt fel, és egyszerre tanult meg magyarul és szerbül, soha nem voltak identitásbeli dilemmáim. Otthon sem volt ez soha téma. Az én gyermekeim pedig tisztában vannak vele, hogy anyával magyarul, apával szerbül beszélnek, és ennyi. Azt tanítjuk nekik, hogy nem a nyelv határozza meg identitásukat.

Bunford Gábor: — Nem gondolom, hogy gyermekeinknek bármiféle identitásbeli gondot okozna a kétnyelvűség. Vajdaság egyébként is egy vegyes nyelvű közösség, ők pedig ebben szocializálódnak, számukra magától értetődő dolog, hogy apával magyarul, anyával szerbül beszélnek. Ádám pedig már jobban beszél angolul, mint mi ketten. A lányunk, Nóra még egészen kicsi volt, amikor az iskola pszichológusához mentünk kötelező beszélgetésre, s megkérdezték tőlünk, milyen nyelven beszél a gyermek, mondtuk, mindegy, magyarul és szerbül is. A pszichológus szerbül fordult hozzá, ő válaszolt. Később magyarul tett fel neki egy kérdést, melyre a kicsi szintén szerbül válaszolt, hiszen ő a fejében a pszichológust szerb ajkúnak könyvelte el, ezért következetesen szerbül beszélt vele.

Petra Nikolić McConnel Duff: — Szerintem van egy pici különbség a viselkedésemben, amikor nyelvet váltok. Ez annak a gyümölcse, hogy kiskoromtól kezdve nagyon pontosan meg volt határozva, hogy mikor (kivel) melyik nyelven beszélek, s ez ritkán keveredett, így talán nagyon kis eltéréssel, három személyiségem fejlődött ki. Vannak például témakörök, melyekről szívesebben beszélek az egyik nyelven, más dolgokkal kapcsolatban pedig jobban ki tudom magam fejezni a másik nyelven. Valahogy az is kialakult, hogy miről milyen nyelven gondolkodom. Habár gyakran nem tudom megmondani, hogy melyik nyelven folynak a belső beszélgetéseim. Magyarul sokkal jobban szeretek veszekedni, szerbül jobban tudok filozofálni, angolul elengedni a fantáziámat. Ami érdekes, hogy a humoromat nem kötöm nyelvhez, az valahogy mindig ugyanaz.

Újságíróként az a feladatunk, hogy minden oldalról megvizsgáljunk egy témát, jómagam is próbálkoztam „kiprovokálni” alanyaimból, hogy milyen hátrányai lehetnek annak, ha valaki kétnyelvű, viszont azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, hogy nincsenek számottevő hátrányai annak, ha valaki vegyes anyanyelvű családban nő fel. S abban is egyet kell értenem velük, hogy szüleink nyelvét illik tökéletesen beszélnünk, egymás kultúráját megismernünk és tiszteletben tartanunk, hiszen ez a nyitottság alapelve. 

„Ha megtanulsz egy idegen nyelvet, hatalmas vár kulcsát kapod a kezedbe. Csakis rajtad múlik, hogy mi mindent találsz odabent.” (Elif Safak)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Bábeli bébik
Múzsaidéző
Bábeli bébik
Múzsaidéző
  • Csermák Zoltán
  • 2019.08.16.
  • LXXIV. évfolyam 33. szám
Facebook

Támogatóink