Az albán tengerpart néhány évvel ezelőtt még nem volt ennyire felkapott. Kevés szerbiai polgár választotta nyaralási desztinációként, ez azonban megváltozott. Tele az internet az ott készült fotókkal, szervezett utakkal Saranda, Durrës vagy Ksamil strandjaira, szálláshelyeket ajánló csoportokkal. Mi is úgy döntöttünk hát, hogy meglátogatjuk a Jón-tengert. Érdekes élmény volt, s a néhány kis negatívum ellenére azt mondom, visszamennék, tetszett.

Kilátás a hegyről

Az út Albániáig nem rövid. Tizenórákat tölt az ember autóban, mire megérkezik. Több opciónk is van, hogy leutazzunk. Mehetünk Koszovón keresztül vagy Görögország felé, mi azonban tettünk egy kis kitérőt, és előbb Ohridban töltöttük két napot.

Büszkén lengő zászló

Egy kis történelem:

Az ókorban az illírek dasszarták néven ismert törzse telepedett meg a mai Ohrid helyén, és alapította meg Lükhnisz városát. A római korban az Adriai-tengert Bizánccal összekötő kereskedelmi út, a Via Egnatia haladt el a város mellett, aminek következtében a település jelentősége megnövekedett. A kereszténység korán, a IV. században megtelepedett a városban, s az V. században már saját bazilikája is volt. 867-ben a bolgárok hódították meg a várost, 990 és 1015 között a Bolgár Birodalom fővárosa, valamint az ohridi patriarkátus székhelye volt. 1018-ban a Bizánci Birodalom tette rá kezét a városra, Ohridot visszaminősítették a bizánci patriarkátus alá tartozó érseki székhellyé. 1083-ban a normannok foglalták el, s a XIV. századig több ízben gazdát cserélt. A XIV. század végén az Oszmán Birodalom hódította meg a várost. A XVIII. századra lett ismét jelentős mint kereskedelmi központ, s a század végére lakossága az 5000-et is elérte. A XIX. század végére a város már elérte a 12 000 főt, s 1913-ban a Balkán-háború következményeként felszabadult az oszmán iga alól.

Ohridi vár

Az Ohridi-tó gyönyörű, vize kellemes, egészen tengerhangulata van. A strandok, éttermek tömve, igaz, ekkor már csakis oltottsági igazolással lehetett beülni bárhová. Ohrid óvárosa hangulatos. Kedvencünk a tó mellett, pontosabban a rajta vezető, kis utacska volt, mint egy hosszú, fából készült mólóút. Ahogy az utacska kanyarodik, úgy bukkannak fel kisebb strandok, kávézók, éttermek. Hát a városi strand után felüdülés volt erre sétálni, ráadásul tömegnyomor sem volt, ami az első néhány nap alatt Ohridban és Albániában is eléggé zavaró volt számomra. (Utána megszokja az ember, ahogy minden negatív tényezőt megszokunk). Ohrid egy picit Olaszországra emlékeztetett. Érdekes volt megfigyelni az építkezési szokásokat. A fehérre meszelt falú, sötétbarna fagerendákkal, ablakkeretekkel furcsán kinyúló emeletes házak a mediterrán kövek közé hegyvidéki érzést csempésznek.

A legfinomabb baklava

Éjjel folytattunk utunkat Albánia felé. A határőrök azzal fogadtak bennünket, hogy miért ezen a hosszú és rossz úton közelítjük meg Ksamilt. Ekkor még nem tudtuk, mire gondolnak, de néhány perccel később már evidenssé vált… Szerpentin szerpentin hátán, kígyókanyarok, betonmentes övezet, kavicsokkal felszórt út. Olyan volt ez a néhány 100 kilométer, mintha földúton zötyögtünk volna egy hegyre fel, majd onnan le. Senkinek sem kívánom, kerüljék el messzire.

Szerencsére kárpótolt bennünket az első napfelkelténk, melyet már a Jón-tenger partján ülve vártunk be (a szállásunkat 10 órától lehetett elfoglalni). Meleg, sós szellő, üres strand, hullámcsobogás, langyos tenger, hajnali kávé és egy kis hazai, az út végét és a megérkezést megünneplendő. 

Blue Eye

Egy kis történelem

Az Albán Köztársaság vagy Albánia (albánul Republika e Shqipërisë vagy Shqipëria, feltételezett jelentése: sasok földje) Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten fekvő független állam. Mai lakosainak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget nyugati vidékein. Több kisebb-nagyobb királyságot alapítottak, a tengerparti sávban pedig görög kolóniák létesültek. Az i. e. II. századtól Illyricum néven római provincia része lett a terület. A barbárok dúlásai után a IX—XIV. században egymást váltották a szkipetárok (sasfiókok) urai: a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, a Dukljai Fejedelemség, a Velencei Köztársaság, az Epiruszi Despotátus stb. Albániát Kasztrióta György negyedszázados ellenállásának köszönhetően csak 1501-ben hódította meg végleg az Oszmán Birodalom. A XIX. század végén feltámadt albán nemzeti mozgalmakat a Porta sorra leverte, de az első Balkán-háború után, 1912. november 28-án Albánia függetlenné vált. Az I. világháború során az ország idegen megszállás alá került, csak az 1920. évi lushnjai kongresszus mondta ki ismét Albánia függetlenségét. 1943-ban a németek foglalták el, de az Enver Hoxha vezette kommunista partizánok felszabadították. Megkezdődött Albánia egyik legsötétebb korszaka, a diktatórikus Hoxha sztálinista, izolacionista politikája alatt. Albánia mind a nyugati, mind a keleti blokktól elszigetelődött, gazdasága és infrastruktúrája évtizedekkel lemaradt az európai országokétól. Enver Hoxha 1985-ben bekövetkezett halála után utódai lassan nyitottak a külvilág felé, és 1991-ben kikiáltották a köztársaságot, megtartva az első szabad választásokat. 2009. április 1-jén Albánia a NATO teljes jogú tagja lett. (Forrás: Wikipédia)

Egy eldugott strand Ohridban

Van még mit tanulniuk albán barátainknak a turizmusról. A legfontosabb, hogy megoldják a szemét kérdését, mert talán ez volt számomra a legnagyobb negatívum, hogy a város — és bizony, több strand is — tele van szeméttel. De kosarat is nehéz találni, így ezen nem csodálkoztunk. Nem elég tömegeket vonzani, a tömegeket kezelni is tudni kell. Hát e téren van még hova fejlődni. De ezt is elnézem nekik, hiszen kedvességből csillagos ötöst adnék az albánoknak. Mindenki segítőkész, mosolyog, és kedvesen szól hozzád. Amikor megtudják, hogy Szerbiából jövünk, ujjaikból szívet formázva még nagyobb örömmel adják tudtunkra, hogy mennyire szeretik Szerbiát.

A fizetőeszköz a leka, mely szinte parára pontosan ugyanannyit ér, mint a szerb dinár. Az árak alacsonyabbak, mint nálunk, a szállásunk is szemtelenül olcsó volt (tíz napra 104 euró egy főnek).

Grillezett tengeri gyümölcsök

Egy átlagos vajdasági ember hogyan indul nyaralni? Mindent becsomagol, mert ki tudja, mire lesz szükség. Napernyő, labda, búvárszemüveg és pipa, felfújható gumimatrac, egy zacskónyi gyógyszer, napozóágy, hűtőtáska tele kolbásszal, sonkával, szalonnával és sajttal (ne kelljen vásárolni azt sem, és ki tudja, milyen a helyi portéka), rizs, kávé, tea, tészta, minden, ami kell. Bevallom, Horvátországba mi is a fenti utazószett felét magunkkal visszük, most azonban nem kellett. Mert felesleges. Mert nagyon finom a helyi sajt, és mert minden olcsó. Étteremben enni is az. A kedvenc halsütödénkben olyannyira olcsó, hogy kétnaponta visszajártunk. Én főleg a saláta végett.

Gyógynövényárusok

S a tenger. Az a leírhatatlan türkiz szín. Mintha az ember kékre festett tejszínben lebegne. Szeles időnk volt, ezért elég nagy hullámok fogadtak bennünket, az ember immár a napozóágyban fekve is még percekig hullámzott egy-egy fürdés után. (Mert napozóágyat kell bérelni a legtöbb strandon, viszont senki se ijedjen meg, ennek az ára is elfogadható.) Bejártuk a környező strandokat, s azt hiszem, a kedvencem a Pulëbharda Beach marad.

Kirándulni is érdemes, átruccanni a következő városkákba, vagy megnézni a Blue Eye-t, mely egy forrás, egy tengerszem, jéghideg vizébe csak a bátrabbak csobbantak bele.

Összességében tehát csak ajánlani tudom az albán tengerpartot, én visszatérek, az biztos, viszont lehet, hogy egy nyaralós szezonon kívüli időszakban, amikor kevesebb az ember és több a természet.

Hajó a lemenő napban

Ksamil strandja

Meggyes és pisztáciás

Naplemente előtt

Naplemente után

Ohridi partszakasz

Pulëbardha Beach

Szép kilátások

Tengeri herkentyűk

Tengerszínű robogó

Tintahalkarikák

A kedvenc halas éttermünk