Mint kiderült, a barátomnak igaza volt, a Hurts ugyanis pillanatok alatt befutott, és a világ egyik kedvenc szívtipró duója lett. A két tag, név szerint Theo Hutchcraft és Adam Anderson folyamatosan valami újat tud mutatni, így az első sikerek után megszületett a következő lemez, az Exile, mely olyan sötét dallamokat is tartalmazott, mintha valami démoni elektronikus zenét hallanánk. Félreértés ne essék, hihetetlenül jól szólt! Ezután viszont csend következett. A legtöbben azon gondolkodtunk: valóban csak ennyi volt a két fiatalban? Két lemez, és vége? Vége annak a csapatnak, amelyet talán először lehetett egy kicsit a Depeche Mode-hoz hasonlítani?

A válasz szerencsére az, hogy NEM.

Már hallható az új lemez előhírnöke, a Some Kind of Heaven, mely már elérhető szinte az összes digitális zeneszolgáltatónál. Meghallgattam, és egy kicsit csalódott vagyok. Sajnálom, hogy a csapat esetében is érezhető az a jelenség, hogy lassan elveszik belőle az eredetiség. Ha az egész lemez hangzása olyan lesz, mint az első kislemezé, akkor sajnos kijelenthetjük: a Hurts is ellágyította a hangzását, poposabbá, könnyen emészthetővé tette a zenéjét.

A korong megjelenéséig viszont várnék az ítélkezéssel, mivel az előadók olyan producerekkel dolgoztak együtt, mint a Grammy-díjas Stuart Price — aki Madonnával vagy a The Killersszel is együttműködött már — vagy Ariel Rechtshaid, aki a Haimmel és a Vampire Weekenddel is dolgozott. Ez mind arra utal, hogy az albumon talán majd „lágyabb” szerzemények is helyet fognak kapni, de igazi, „ősi”, hurtsös hangzásúak is.

A nagylemez az idén fog megjelenni, de ennél pontosabb információt egyelőre nem lehet tudni.