home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Azonos mérleggel
Tóth Tibor
2014.05.21.
LXIX. évf. 21. szám
Azonos mérleggel

Több alkalommal próbálkoztak már, de az álom még nem vált valóra. Hol egy mérkőzés, hol egy játszma, egy elvesztett labdamenet vagy egy véletlen csusza választotta el őket attól, hogy feljussanak a magasabb rangfokozatba. Ezúttal az egymás közötti eredmények nem alakultak megfelelően a Topolya Asztaliteniszklub felnőttférfi-csapata számára, mely így nem lépte át a küszöböt, és nem került fel az I. asztalitenisz-ligába. De azért a reménysugár még nem aludt ki teljesen.

A Námesztovszki Zsolt—Juhász Antal—Faggyas László—Egri Tihamér—Bojan Stojanović összetételű együttes a Szabadkán megtartott selejtezőn a harmadik helyen végzett.

— Ha jól számolom, már negyedik alkalommal selejteztünk a feljutásért — kezdi a beszélgetést Juhász Antal, a Topolya Asztaliteniszklub elnökségi tagja, a felnőttcsapat játékosa. — Az idén voltunk legközelebb az első két hely valamelyikéhez, de a kétnapos, emberfeletti küzdelmek után végül a harmadik hely lett a miénk. Nagyon megterhelő volt 48 óra alatt hét mérkőzést játszani. A két kosovói együttes a gyengébb kategóriába tartozott, de a többi öt találkozó emberpróbáló volt. Már az első fordulóban megmérkőztünk a későbbi tornagyőztessel, a szabadkai Spartacus II. csapatával, mellyel szemben a majdnem négyórás csatában 4 : 2 arányban maradtunk alul. A találkozó nagyon sokat kivett belőlünk, miután veszítettünk, nehéz volt motiválni a fiúkat, és a paraćini Borac ellen is becsúszott egy váratlan vereség. Az első napon két győzelmet arattunk a kosovói csapatok felett: előbb a Brezovicát, majd a Lešak csapatát fektettük két vállra. Vasárnapra összeszedtük magunkat, és az užicei Jedinstvót, a šabaci Lav Jevremovacot és a Mala Krsna-i Budućnostot legyőzve megszereztük a harmadik helyet. Ez azonban nem elég a magasabb rangfokozatba kerüléshez, mivel csak az első két helyezett, a Spartacus II. és a Borac szerzett jogot az I. ligában való szereplésre. A hírek szerint viszont lesznek olyan csapatok, amelyek megszűnnek, mások átszerveződnek, így előfordulhat, hogy végül mégis felkerülünk az I. ligába. Ha mégsem, akkor sem csüggedünk, és jövőre újra megpróbáljuk. Jelenlegi csapatunkból senki sem jelezte távozási szándékát, két fiatal asztaliteniszezőnket, Fenyvesi Flóriánt és Kovács Richárdot pedig bekapcsoljuk az első csapat munkájába. Ők akkor is az első csapat tagjaivá válnak, ha az események kedvező alakulásának köszönhetően az ősztől a magasabb osztályban szerepelhetünk.

Rendkívül kiegyenlített mezőny jött össze a szabadkai selejtezőn. A két kosovói csapat kivételével szinte bárki bárkit meglephetett. A hat győzelemmel és egy vereséggel záró házigazda mögött hatalmas volt a tülekedés, mivel három csapat (a Borac, a Topolya és a Budućnost) is 5 : 2-es mérleggel, azaz öt győzelemmel és két vereséggel végzett. Végül az egymás közti eredmények a paraćiniaknak kedveztek, hiszen ők a Topolyán kívül a szabadkaiakat is legyőzték.

— A Borac együttesétől 4 : 1-re kaptunk ki. Ha 4 : 2 az eredmény, akkor már mi vagyunk a másodikak, de akkor is azok lettünk volna, ha a Spartacus II. legyőzi a paraćini csapatot. Nem így történt, de még így is lett volna esélyünk, ha az utolsó fordulóban a Budućnost együttesét maximális arányban, 4 : 0-ra verjük. Vezettünk is 3 : 0 arányban, a negyedik mérkőzésen játékosunk 0 : 2-ről 2 : 2-re egyenlített, de az ötödik játszmát nem sikerült megnyernie. Pszichikailag és fizikailag egyaránt nagyon megterhelő volt ez a mérkőzés is, és természetes, ha időnként elveszítünk egy-egy játszmát. Én még bízom az I. ligába való jutásban annak ellenére, hogy a magasabb rangfokozat sokkal nagyobb teher és kötelezettség mindannyiunk számára — mondta Juhász.

Erősítésre vonatkozó különösebb terveik nincsenek, majd meglátják, hogy az átigazolási időszakban szeretne-e valaki csatlakozni hozzájuk. Az I. liga csapatainak összeállítását böngészve úgy vélik, hogy egy kicsit több edzéssel jó néhány csapatot legyőznének, a II. ligás mezőnybe pedig nem került be olyan együttes, amely ellen ne volna esélyük az ideihez hasonló jó eredmény elérésére.

A II. liga északi csoportján kívül még két rangfokozatban: a bácskai és a szabadkai városi liga C csoportjában is asztalhoz álltak a topolyai asztaliteniszezők.

— A bácskai ligába gyerekeket neveztünk, ők a negyedik helyen végeztek. A zsúfolt versenynaptár miatt nem nagyon tudtuk összeegyeztetni a ligamérkőzéseket és a fiatalabb korosztály tornáit, így több alkalommal is a legjobbjaink nélkül játszottunk. A 2013/14-es idényben rajtoltunk először a szabadkai liga C csoportjában, amelyet veretlenül meg is nyertük. Jövőre szeretnénk a B ligában is diadalmaskodni, és feljutni az A ligába, amely éppen megfelelne nekünk — vázolja az elképzeléseket.

S hogy az utánpótlás is kiváló, arról a Kovács Richárd—Fenyvesi Flórián—Frindik Ármin—Rind Lázár—Kovács Zsolt alkotta serdülőcsapat tartományi bajnoki címe is tanúskodik. Az országos bajnokságra azonban nem utaztak el, mivel a bérmálkozás épp arra a napra esett, és úgy döntöttek, tartalékosan nem játszanak. Kovács helye már biztos a serdülők Top 12-s versenyében, s ha a közelgő, újvidéki megmérettetésen Fenyvesi is begyűjti a szükséges pontokat, akkor Topolyát ketten képviselnék. Emellett ők ketten Smederevo nyílt bajnokságán ezüstérmet szereztek párosban, és a többiek is jól szerepeltek nemcsak a hazai, hanem a szegedi és a kiskunhalasi nemzetközi tornán is. Fő feladatuknak az utánpótlás-nevelést tartják. A nyárra több edzőtábor terve is körvonalazódik. Szegedről kaptak meghívást, a gyerekek bekapcsolódhatnak a bácskeresztúri edzőtábor munkájába, melyet a klub játékosa, Námesztovszki Zsolt vezet. Testvére, a szintén kiváló játékos, Attila is hazatér néhány hónapra Dubajból, s tőle is sokat tanulhatnak a fiatalok.

A klubnak új asztalokra van szüksége, hat vásárlására nyújtottak be pályázatot. Az I. ligában való szereplés esetén a mérkőzéseket a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében játszanák, ezáltal is népszerűsítve a sportágat, és a szabadidősportra is nagyobb hangsúlyt helyezhetnének. Hamarosan változások várhatóak a klub berkeiben. A vezetőség mandátuma lejárt, és a június elején sorra kerülő választási közgyűlésen a küldöttek új elnököt, valamint vezetőséget választanak. Egyelőre nem tudni, ki lesz a befutó, azt viszont igen, hogy fontos és felelősségteljes feladat vár a jövőbeli vezetőségre is, hiszen tovább kell vinni a topolyai asztalitenisz jó hírét.           

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..