Nem azért indul két idézettel is az írás, hogy bárkit is összezavarjak, de a címként használt Tamási Áron-mondat az egyik leggyakrabban elhangzó frázis, amikor a hazáról beszélünk, hiszen sokan tapasztalják, bárhová utaznak is a világon, ha nem érzik otthon magukat ott, akkor nem boldogok, és tovább keresik a helyüket. Az otthon nem biztos, hogy egy hely, lehet, hogy egy személy, akivel bárhol és bármi elviselhető. De leginkább talán egy érzés. A megnyugvás érzése, a megérkezés érzése, a megérkezettség érzése. Ennek a keresése hajt sokunkat, engem is, és ezért van az, hogy még negyvenévesen is úgy érzem, ha meglesz ez az érzés, akkor kezdődik az igazi élet. A kétlakiság, a folyamatos ingázás évtizedek óta ellehetetleníti azt, hogy otthon érezzem magam, de mivel a gyerekeimnek igenis szeretnék valódi otthont nyújtani, talán nemsokára tényleges otthonra lelek, és végre megnyugszom a „világ legnagyobb falujában”. Azon a helyen, amely 104 évvel ezelőtt kerülhetett volna egy másik országhoz is, de a sikertelen háború, a bosszúvágy, a nemzeti és más érdekek, illetve a különféle ügyeskedések miatt ehhez a sokszor nevet cserélt országhoz került.

Ezzel a kanyarral pedig meg is érkeztünk a másik idézethez. Babits Mihállyal egyetértve úgy gondolom, emlékeznünk kell történelmünkre és benne a trianoni békeszerződésre mint a magyarság számára az egyik legfontosabb, és legtragikusabb következményekkel járó dokumentumra.

A magyarság nem véletlenül telepedett le a Kárpát-medencében, és lakta be azt. Azzal viszont, hogy itt maradt, sok mindenben, de nyelvében bizonyosan elszigeteltté vált Európában. Minden más népnek vannak nyelvrokonai, de a magyarokat például szlávok veszik körül, ezért mi magányosak vagyunk. Ezért kötődünk annyira egymáshoz, ezért fontos számunkra, hogy kimondjuk: egy nemzethez tartozunk.

Ezt az összetartozást pedig a gyakorlatban most a legjobban úgy tudjuk megmutatni, ha részt veszünk az európai parlamenti választáson. Magyarország nemzeti kormánya tette lehetővé a honosítást, a magyar állampolgárság megszerzését, majd szavazójogot adott ezzel, megmutatva, hogy „felelősséget visel” a határon túl élő nemzettársai iránt. A mi felelősségünk pedig az, hogy élünk ezekkel a jogokkal, és magyarokként részt veszünk a magyarokat érintő ügyekben.