S ami ott található, az üveghegyen túl, az mind mesés, szép és emberpróbáló. Később, amikor már nagyobbacska voltam, és Csángóföldről hallottam, nem is csodálkoztam. A hely, ahol megállt az idő, ahol karnyújtásnyira kel fel a nap, ahol régmúltnak gondolt kifejezések élnek még az emberek száján, ahol végtelen a szeretet, mély a szegénység és kemény az élet. Igen, valahogy így él mindannyiunkban Csángóföld, sáros utcákkal, lavórral, kinti WC-vel, gyönyörű énekekkel és a hétpróbát kiállt emberekkel, akiknek az értékrendjében Isten és a természet első helyen áll. Egyszer talán én is eljutok az üveghegyen túlra, de addig beszéljen róla az, aki immár második éve él a csángó magyarok földjén.

Hoffman Ferenc Újvidéken született 1988 telén. A jugoszláv háborúk idején a család „rokonlátogatóba” ment Soltra, és ott is maradt, az itthoni rokoni és baráti szálakat azonban megőrizte. Ferenc azt vallja, hogy a közösségi életforma szeretete a családjában gyökerezik, hiszen noha sokan sokfelé vannak, egy összetartó és szerető família az övék. Családja által lett aktív szolgálója és segítője egyházközségének, több mint egy évtizede cserkész(vezető), önkéntesként tevékenykedik a Magyar Zarándokúton, a magyar El Caminón, emellett egy mozgáskorlátozottak számára működtetett rehabilitációs központban is önkéntesként teljesít szolgálatot. És második évét tölti a moldvai csángó magyar közösségben.

* Egy magyar általában romantikus érzelmeket táplál Csángóföld iránt. Milyen a valóság?

— Azok, akik tudnak egyáltalán a moldvai magyarok létezéséről és erről a térségről, való igaz, hogy romantikus érzelmeket táplálnak. Azt hiszem, ez leginkább a látvány miatt van. Egy-egy faluban sétálva sok gyermek játszik az utcán, hétvégén mindenki a ház előtt ül és beszélget, a szép, régi házak, az egy-egy faluban még ma is fellelhető ökrös szekerek, a viseletben járó asszonyok és az énekes kedvű dolgozók a mezőkön, mindez a romantikus képet erősíti még most is.

* Még mindig áll ott az idő, vagy már oda is betört a Facebook, a rohanás, az elidegenedés?

— Bizonyos szempontból áll az idő, más szempontból viszont pontosan olyan, mint máshol. A Facebook, az okostelefonok, a táblagépek itt is teret hódítanak, de kisebb mértékben, mint máshol. A közműrendszerben vannak elmaradások, a legtöbb faluban nincs vezetékes víz, gázhálózat. Vannak új házak, szórakozóhelyek, autók, nagyvárosok és mindennapi munkába járás. De az élet mégis nyugodtabb, lassabb.

Csángónak nevezik a Moldvában élő magyar és székely származású, római katolikus vallású népcsoportot. Romantikus vélekedések szerint a csángók az Etelközben védelmi céllal hátrahagyott honfoglaló magyarok leszármazottai, ezzel szemben azonban a moldvai magyarok nyugatról, a Kárpát-medencéből érkeztek jelenlegi településhelyükre, több hullámban. Többségük saját identitását vallási alapon katolikusként határozza meg.

* Még mindig egy elzárt közösségről beszélünk?

— Az biztos, hogy nincs akkora elzártság, mint ötven éve, de az emberek még ma is zárkózottabbak, mint, mondjuk, Magyarországon. Alapjában véve kedves és vendégszerető közösség, a valós befogadáshoz azonban idő és sok találkozás kell. Azután viszont az ember abszolút egynek érezheti magát közülük.

* Milyenek a fiatalok? Mennyire hagyománykövetők?

— Ez életkortól függ. Minden korosztályban találunk sok jó táncost, énekest, mesemondót. Némelyek még most is a szülőktől, nagyszülőktől öröklik át a népdalkincset, megvannak még a viseletek és a régi szőttesek, viszont a modernizáció itt is gyökeret ver. Azt gondolom, hogy a helyiek mostanában kezdik érezni, hogy amit ők tudnak, illetve ahogyan élnek, az érték, és ezt egyre inkább ápolják, őrzik.

* Milyen gondokkal szembesülnek?

— A legnehezebb a munkanélküliség. Az általános családkép az, hogy az édesapa külföldön dolgozik, az édesanya pedig itthon van a gyermekekkel. Ez nem egy új keletű probléma, hiszen negyven évvel ezelőtt is sok férfi dolgozott más országban, így ez már szinte normálissá váló folyamat.

A csángó népcsoportot fenyegető legnagyobb veszély a kezdetben még spontán, majd a XIX. század közepétől a román nemzet részéről tudatosan felgyorsított nyelvi asszimiláció, melynek két legfontosabb tere a vallás és az oktatás. A magyar nyelv állapota falvanként erősen változó. Magyarország számos intézményesített programmal segíti a csángókat, a magyar nyelv újratanulását.

* Mikor és hogyan került Csángóföldre?

— 2016 szeptemberében jutottam a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi-programja által Moldvába, hogy az itt működő Moldvai Csángómagyar Oktatási Program munkáját segítsem.

* Ilyennek képzelte?

— A mostani munkám előtt már háromszor volt szerencsém Moldvában járni, hiszen ugyanebben a programban korábban egy jóbarátom dolgozott, akit meglátogattam. Ami számomra a legmeglepőbb volt, hogy még milyen sokan beszélnek magyarul, korábban ugyanis nem találkoztam ennyi magyar szóval.

* Melyik településen él?

— Jelenleg Lészpeden lakom, mely egy különleges csángó kisváros. Nagy lélekszámú, és nem a hegyek között van eldugva, hanem egy forgalmas főút mellett található, így nagyon fejlettnek számít a többi csángó és akár román településhez képest is. A lakosság többsége katolikus, azaz magyar vonatkozású, az ortodoxok kisebbségben vannak a falu két szélén. Lészped egy székelyes kisváros, melynek lakossága a madéfalvi veszedelem után került ide. Bákótól mintegy 18 km-re, az Aranyos-Beszterce folyó jobb oldalán található. A Lészpedi Oktatási Központban lakom, ahol jók a körülmények, így nem kell a kútról hordanom a vizet. Nyitott embernek gondolom magam, sok közösségben megfordultam már, megtanultam alkalmazkodni, ami itt sokat segített, így nem éreztem ebben nehézséget. A helyi, archaikus dialektus elsajátításához viszont kellett némi idő. Ezenkívül az emberek itt nagyon könnyen fogják fel az életet és a munkát, így sokszor az utolsó percben kezdenek el foglalkozni a megoldandó feladatokkal, amit talán nehezebben fogadtam el.

* Vannak-e barátai, társasága?

— Szerencsére igen. Egyrészt a tanárok körében, másrészt pedig itt, a faluban is vannak barátaim, akikkel hétvégére mindig igyekszünk közös programot tervezni. Járunk az erdőre grillezni, olykor pecázni, kirándulni, vagy pizzát sütünk a kemencében, és a helyi diszkóba is elmegyünk. Rengeteg mindent kaptam itt, de a legtöbbet emberségben, befogadásban. Egy olyanfajta emberi viselkedési normát, amely nagyon tiszteletre méltó, és amelyet tovább kellene vinni mindenhová.

* El tudja képzelni, hogy hosszabb időre ott marad?

— Mire lejár a program, két évet leszek itt. Ebben a formában nem tervezek tovább itt élni, viszont biztosan nem örökre szakadok el Moldvától, merthogy sok élmény, személy, barát köt ide, így biztosan vissza fogok járni.