Az immár Szabadkán élő Király Attila kötődése az íjakhoz és az íjászathoz még gyerekkorában kezdődött az adai Tisza-parton, amikor az édesapja által kőrisfa hajtásából készített íjakkal ismerkedtek, játszott a testvérével. A lelkesedés olyan nagyra duzzadt, hogy rövid időn belül, hatévesen Attila már saját magának farigcsált íjakat, és azokkal gyakorolt lőni.

— Mivel akkoriban még nem voltak szakkönyvek, nem volt internet, autodidakta módon tanultam az íjkészítést. Egyre ügyesebben bántam a tőrkéssel, lassan rájöttem az íjkészítés csínjára-bínjára, majd megérkezett segítségül a szakkönyv, az internet, illetve szakemberekkel is konzultáltam, kikértem a véleményüket. Mára már sokkal egyszerűbb a helyzet, rengeteg oktatóanyag áll ugyanis rendelkezésre — meséli Attila, aki tizenöt évesen vett részt az első olyan táborban, ahol íjászattal is lehetett foglalkozni.

Attila szabadsága (Daniel Brückner Wildlife Photography)

Elmondása szerint nagyon fontos, hogy jól sajátítsuk el az íjhasználat alapjait, hogy megfelelő embertől tanuljunk, mivel a rossz szokásokat nehéz vagy nem is lehet korrigálni, illetve a sérülésveszély is nagyobb.

— Érdemes mindenkinek saját magának kitapasztalni, hogy neki mi esik jól a gyakorlás mennyiségét illetően. Aki versenyszerűen űzi ezt a sportot, az értelemszerűen naponta kétszer is a kezébe veszi az íjat. Saját magammal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy inkább hátrány, mint előny, ha mindennap gyakorolok, valószínűleg az izmaimnak több időre van szükségük a regenerálódáshoz. Néha versenyeken is megfordulok, a horgosi pálya a kedvencem, ahol Táborosi Viktor a szervező. Mindig nagyon jó hangulata van a horgosi versenynek. Őszintén szólva nincs bennem versenyszellem, számomra inkább a lövés élvezete a fontos. A versenyeken elveszi a figyelmemet a lényegről a drukk, a teljesítménykényszer, sokkal élvezetesebb számomra egy baráti mérkőzés, ahol egészséges versengés van a haverok között.

Attila nem elégedett meg csupán a lövéssel, egyre jobban elkezdte érdekelni az íjkészítés is, ezért néhány módszer kipróbálása után felkereste Magyarországon Gelencsér Lászlót és Szalóky Istvánt.

— Büszkék lehetünk rájuk, úgy vélem, ők Európa legjobb íjkészítői. Meglepett, hogy nyitottak voltak rám, és mindent megmutattak, nem voltak náluk műhelytitkok. Ez egy nagyon pozitív csalódás volt, és konkrétan ezzel indult meg nálam a tényleges íjkészítés. Laminált íjakat csinálok. Tudvalevő, hogy az íj több részből áll, ezért rengeteg munkafázisból tevődik össze az elkészítése. Az első lépés a faanyag kiválasztása. A kar anyagát hazai fafajtákból készítem, mert azok ideálisak erre, mivel elég kemények és könnyűek. Ilyen a kőris-, a juhar-, a szil-, a cseresznye-, a tiszafa, illetve a bambusz. A középrész elkészítéséhez főleg afrikai fákat használok a nehézségük és a szívósságuk miatt. A következő lépés a faanyag leszárítása, mely három-négy évig tart, ennek is megvannak a kritériumai. Ezután kialakítom az íj középrészét, melyet lecsiszolok, majd elkészítem a karlemezeket, és leszabom méretre az üvegszálat, melyet készen vásárolok. Ezek után következik a ragasztás. Ahhoz, hogy hosszú életű, minőségi íj készüljön, négy-öt ragasztási folyamatra is szükség lehet. Miután zsírtalanítottam acetonnal, belehelyezem az íjat egy előre kialakított sablonba, és kezdődik a hőkezelés, mely hat óra hosszán át tart. Két órán át 48, szintén két óráig 65, majd az utolsó két órában 85 fokon folyik a hőkezelés. A következő állomás a középvonal pontos kirajzolása, mely nehéz feladat, meg kell találni az íj dinamikai középpontját, ezután pedig a csiszolás, majd a precíz megmunkálás következik. Az összes munkafázis együtt hatvan-hetven órát tesz ki. Az íjkészítés egyik legfontosabb állomása a fa megvizsgálása, hiszen a repedezett fából nem tudunk minőségi eszközt készíteni. Számomra ez a munkafolyamat legkedvesebb része. Kikísérleteztem, hogy acetonnal meg tudom vizsgálni, vannak-e mikrorepedések a fában, vagy sem. De sajnos ezzel a módszerrel sem lehet minden esetben biztosra menni, az első száz lövés után kiderül, volt-e mikrorepedés a fában. Ha igen, akkor másik íjat készítek — mondta el Attila, majd kiemelte, hogy ő hobbiszinten, a munkája mellett készít íjakat. Törekszik a tökéletességre, ezért évente átlagosan tíz darab íj kerül ki a kezei közül. — Az első íjak elkészítésekor nálam nagyobb tudású íjkészítőkkel véleményeztettem őket, hiszen az építő jellegű kritikából tanul az ember. Minden egyes alkalommal elküldöm fotón az elkészült íjat a megrendelőnek, mert ha nem tetszik neki valami rajta, akkor azt azonnal módosítom, de ugyanez érvényes a gyakorlatra is: ha valamiért nem tud vele jól lőni, akkor korrigálom az íjat, hiszen ez egy nagyon egyéni dolog, részben alkati kérdés, másrészt ízlés dolga is. Az általam egyik leghangosabbnak vélt íjról próbálom lebeszélni az embereket, és ennek ellenére ez a legpopulárisabb fajta, mert sokakat nem zavar a hangja. A botíj és a reflexíj közül lehet választani. A botíj viszonylag egyenes, míg a reflexíjnak visszahajlik a vége, emiatt sokkal lágyabb a húzása és gyorsabb is. Mi, magyarok a reflexíjat preferáljuk, mivel az őseink is azzal lőttek, de például az angolok botíjakkal lőnek, mert azt érzik a sajátjuknak. Én is botíjjal lövök, és a sajátomnak érzem, mert ha csak harminc évet utazunk vissza az időben, akkor látjuk, hogy az elődeink akkoriban botíjjal lőttek. Nagyon érdekes azt hallani például a szerb ajkú emberektől, hogy mi, magyarok jól lövünk, hiszen az őseink is lőttek íjjal, mintha ez benne volna a génjeinkben.

Azt is megtudtuk, hogy az íjakat fektetve kell tárolni, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy felajzva vagy a húrt levéve tegyük-e ezt, ez egyéni döntés kérdése.

Az árakat illetően hatalmas különbségek vannak, 100 és 1000 euró között mozog egy íj ára. Az 1000 eurós íjban 60-70 munkaóra van, drágább fából gyártják, hosszabb garancia jár hozzá, mindig új csiszolópapírral készül, és a legjobb minőségű ragasztót használják hozzá.

— Mindenképp azt javaslom, hogy mielőtt valaki íjat vásárol, kérje ki egy szakértő véleményét is, mert sok buktatóval járhat a dolog. Nem biztos, hogy olyan erős az íj, mint amennyi fel van rajta tüntetve, ezért fontos az íjak erejének a bemérése, valamint figyelembe kell venni a karok dőlésszögét, az íj hosszát a magassághoz viszonyítva. Nagyon barátságos az íjásztársadalom, szívesen segítenek egymásnak az emberek. Egy jó íjnak 70 000 lövést kell kibírnia, tehát meglehetősen hosszú élete lehet, ha minőségi eszközt vásárolunk.

Attilát és munkáit a Facebookon lehet megtalálni a Tisa River Archery Traditional Bows oldalon, ahol a fotókat és a bejegyzéseket látva valóban visszautazunk őseink korába, amikor is az íjászat életforma volt.

— Az első, ami eszembe jut az íjászatról, az az öröklött ösztön. Megmagyarázhatatlan számomra, de ha kilövök egy nyílvesszőt, megnyugtat csak nézni, hogy repül, és ugyanez történik a századik kilőtt nyílvessző után is. Időnként kimegyek vadászni, de két éve nem lőttem semmit, mert gyakran megsajnálom az állatot. Vadász és vadász között is van különbség, én általában úgy térek haza egy vadászatról, hogy az élmény is megvolt, és a vad is élve maradt. Nekem bőven elég az, ha a természetben lehetek, és nézhetem a kilőtt nyilak repülését.