Az oszlop, avagy a zombori megyeháza parkja

Az oszlop, avagy a zombori megyeháza parkja

Feljegyzések nem létező polgárságunk történetéből — Retró tárca(novella)

A fénykép hátulján a következő felirat olvasható: ,,1944. VI. Zombor”. Fölötte egy meghalványult lila pecsét: ,,Foto Ivan” és „Agfa”.

Ezen, különösen az Agfán — Aktiengesellschaft für Anilinfabrikation — elgondolkodtam. De ez így nem igaz. Mindenen elgondolkodtam, már hetek, hónapok óta ezt teszem. Az évszámon, a hónapon, a városon, a fotós pecsétjén is. Külön-külön.

Bizarr helyzet: túl sok az adat, túl sok kitalálható, választható lehetőség egy novellához, még akkor is, ha retró tárca(novella). Mindenik adat külön történetet érdemelne.

A dátum: 1944. VI.

A város: Zombor.

A fotós pecsétje: Foto Ivan.

A felirat: Agfa.

Ha megfordítom a fényképet, egy mosolygós nőt látok, nem ismerem, fogalmam sincs, ki lehet, miképpen került hozzám, abba a desszertes dobozba, amely nem létező polgárságunk dokumentumait őrzi. Egy kicsit hasonlít Micire. Minden családban van/volt egy Mici. Néha Manyi, gyakrabban Maca. Sokszor Marika.

A húsz év körüli nő nem tűnik ágról szakadtnak, elegáns kosztümöt visel, cipője nem viseltes, sarka nem kopott, fehér blúza vasaltan ragyog. A haja ondolált. Ehhez sütővas kellett vagy fodrász. Egyik sem volt magától értetődő akkoriban. A kedve jó.

Föltételezem, egy férfi fényképezte. Katona. Ki más lehetne? Honvéd? Wehrmacht?

A szöveg sunyin hallgat mellettem. Nem óhajt részt venni ennek a kérdésnek az eldöntésében, egyáltalán: semmiféle módon nem kívánja, hogy köze legyen ennek a fényképnek a történetéhez. Ha nem létező polgárságunknak van ilyen fotója, története, ahhoz neki ne legyen köze.

Fasiszta-gyanús a dolog.

Pfuj!

Miért gondolhatjuk azt, hogy ennek a nőnek a neve Mária? Miért gondolhatjuk, hogy ez a nő magyar, tovább megyünk, vallását tekintve: róm. kath. Vagy miért gondolhatjuk azt, hogy ennek a nőnek a neve Mária helyett Mici, így hívja mindenki, német nő, ha soványabb volna, kiköpött Leni is lehetne. Leni Riefenstahl.

A szöveg elfordul tőlem, érezteti megvetését. De nem számít, mert a fénykép, bármely lehetőség volt is, ami megtörtént, éppúgy része az egésznek, mint a Petőfi-brigád vagy az Erdélyből érkezett tisztviselők a szabadkai Városházán.

A fénykép, amely a zombori vármegyeház előtti parkban készült — jól látszik a hatalmas, óriási méretűre nőtt, a vármegye központ méltóságát megadó, alakra formált bokor —, egy vidám, bizakodó, huncutul, egy kicsit dévajul a lencsébe mosolygó, egyáltalán nem sovány fiatal nőt ábrázol. Nem szolgálólány. Úrilány volna?

Volt-e elegendő élelem 1944 nyarán Zomborban?

Ha volt is, nem jutott mindenkinek. Ebből aztán következtethetünk a lány nemzeti és felekezeti hovatartozására.

Tovább is következtethetünk: Honvéd katona? Wehrmacht?

Zomborban 1944 júniusában csak magyar vagy német lány mosolyoghatott ilyen önfeledten egy fényképezőgép lencséjébe. A többiek ellenségek voltak. A partizánok bujdostak. A zsidók rettegtek.

Ha ránézünk erre a fényképre, el kell, hogy öntsön a szégyen és a lelkifurdalás. Amikor mások szenvednek és a halálba indulnak (964), miképpen lehetséges nevetni, ondolált hajjal randevúra sietni, a legjobb minőségű (Agfa) fotót előhívatni, megőrizni, őrizgetni, évtizedeken át, akár az emléket magát, noha erről semmit nem tudhatunk, de föltételezzük: nem tapad hozzá vér, szenvedés, ahhoz a naphoz semmiképpen. Fél évvel később már igen (5650).

Agfa: ,,Hiába volt ott Scheenberger: a látványt elsősorban Leni határozta meg. Mivel a műtermi gyakorlatban járatlan volt, fantáziájára és rögtönzőképességére hagyatkozott. (...) A fényképezés valőrjei olyan fontosak voltak számára, hogy a lencséket, a nyersfilmeket és a szűrőket illetően kísérletezésre sarkallta opratőrjét. Ő ragaszkodott a zöld és a vörös szűrők együttes használatához, holott a kettőnek elvben semlegesítenie kellett volna egymást: mágikus hatást várt tőlük, és neki lett igaza. Scheenberger javasolta, hogy az Agfa új infravörös nyersfilmjét használják, és az eredmény, a fekete-fehér filmen megjelenő színjátszó hatás ma is lenyűgöző.”

Foto Ivan: neki köszönhetjük, hogy megmaradt ezt az emlékké fakult délután, egy talán Mici nevű lány mosolya, egy talán honvéd, talán Werhmacht katona mozdulata. Talán túlélők lettek. Talán meghaltak. Áldozatként, katonaként, nevezhetnénk bűnösnek, gyilkosnak. Nem tesszük.

Egy kicsit mélázunk a fénykép fölött, és hálával gondolunk minden idők fényképészeire és az ő műtermeikre, mert amikor minden összekeveredik és minden szétszabdalódik, ők akkor is tudják, hogy semmi sem fekete-fehér. Még a fekete-fehér fotó sem. Minden, de minden színjátszó.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az oszlop, avagy a zombori megyeháza parkja
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Az oszlop, avagy a zombori megyeháza parkja
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink