Mottó: „Nem szégyen attul tanulni, aki többet tud, szégyen megkötni tudatlanságban magát s nem tanulni” (Zrínyi Miklós).

Az oktatás minősége és az írástudás létfontosságúak a társadalmi fejlődés és az egyéni boldogulás szempontjából. Sajnos azonban nem minden országban érhető el megfelelő szintű oktatás, és ez okozza az országok közötti kulturális, gazdasági, technológiai, egészségügyi, politikai, társadalmi és összességében a fejlettségi különbségeket.

A szerb oktatási rendszer a történelem során korábban sem tartozott a világ élmezőnyéhez, de az elmúlt húsz évben már mérések is bizonyítják az egyre romló tendenciát, hiszen a diákok teljesítménye jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól. Ma Szerbiában számos diák küzd az írás-olvasási és matematikai alapkészségek elsajátításával. Megpróbálok rávilágítani, hogy mi a PISA-teszt jelentősége, mit takar funkcionálisan analfabétának lenni, milyen jelenségek okozzák a szerbiai közoktatás hanyatlását, és a változás reményében mely országok állhatnának előttünk jó példaként.

A PISA-teszt eredménye Szerbiában

A PISA (Programme for International Student Assessment) egy olyan nemzetközi vizsgálati program, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet hajt végre 2000-től napjainkig. Célja a tizenöt éves diákok teljesítményének értékelése három fő területen: matematika, olvasás és természettudományok. A PISA-tesztet háromévente alkalmazzák, és több tucat ország vesz részt benne, köztük Szerbia is. A PISA-teszt jelentősége több dimenzióban is megmutatkozik: a teszt megmutatja, hogy a részt vevő országok diákjai mennyire képesek alkalmazni a megszerzett tudást mindennapi élethelyzetekben. Ez nemcsak az elméleti teljesítményt, hanem a gyakorlati készségeket is felméri. A PISA-teszt lehetővé teszi az országok oktatási rendszerének összehasonlítását, hogy lássák, hol vannak az erősségeik és gyengeségeik. Ez segít az országoknak abban, hogy tanuljanak egymástól, és fejlesszék oktatási politikájukat. Továbbá a PISA-teszt eredményei összefüggésben vannak egy ország gazdasági és társadalmi versenyképességével. Az országok, melyek diákjai jobban teljesítenek, versenyképesebb munkaerőt és innovatívabb gazdaságot tudhatnak magukénak, lásd a távolkeleti országok példáját: Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Hongkong, Tajvan, Japán az elmúlt húsz évben hihetetlen fejlődést mutattak.

A legutóbbi felmérés Szerbiának ismét lesújtó eredményt hozott. A kutatásból kiderült, hogy a gimnáziumok tanulóinak 16 százaléka matematikából és 11 százaléka olvasásból funkcionálisan írástudatlannak számít, őket követik a négyéves szakközépiskolák tanulói, akiknek matematikából akár 72 százaléka, olvasásból 64 százaléka, majd a hároméves szakközépiskolák tanulói, akiknek átlagosan 79 és akár 95 százaléka nem éri el az írástudás alapszintjét. Ki számít funkcionális analfabétának? Az, aki csupán minimális szinten képes olvasni és írni, de nincs meg a képessége és a készsége ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazza az írás és olvasás készségeit a mindennapi életben felmerülő feladatok végrehajtásához. Tehát a szerbiai gyerekek óriási százalékának nincs megfelelő olvasási, írási és ezenfelül matematikai készsége ahhoz, hogy teljes mértékben részt tudjon venni a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális életben. Ehhez vegyük hozzá a gyerekek körében tapasztalható digitális írástudás és az idegen nyelvek ismeretében való elmaradást. Meglátásom szerint óriási a baj! Persze ha az elmúlt húsz év mintájára erről továbbra sem veszünk tudomást, akkor ezen felesleges aggódni.

A sikeres tanulás és a rend világa

A kínai közoktatási rendszer hosszú ideje kiemelkedő eredményeket produkál, ami megmutatkozott a legutóbbi PISA-teszten is, így sok szempontból sikeres modellként szolgálhat más országok számára. A kínai diákok által elért kimagasló eredmények mögött a rendkívül jól szervezett oktatási rendszer áll, melynek központi elemei a fegyelem, az ismétlés, a tananyag begyakorlására szabott hosszabb idő és a tesztcentrikus felkészülés. A diákok rendszerint hosszú órákat töltenek az iskolában, minimalizálva ezzel a szabadidős tevékenységeket, például a tévénézést, a közösségi média használatát vagy a bulizást, melyet huszonegy éves kor alatt a törvény is büntet. A kínai gyerekek iskola után is szívesen foglalkoznak tanulással, művészetekkel vagy sporttal. Kína az elmúlt ötven évben óriási fejlődést mutat. A szorgalmas tanulás, a kitartás, a szabályok fegyelmezett követése Kínát a világ vezető nagyhatalmává tette, és nincs szinte olyan tudományos, társadalmi, művészeti vagy sportterület, amelyben ne lenne a világ élmezőnyében. Ezt a modellt követik más távolkeleti országok is.

A szingapúri oktatási rendszer rendkívül elismert nemzetközi szinten, és sok neves nyugati szakember követendő példaként tekint rá. Ebben a rendszerben nemcsak az elméleti tudást, hanem a vezetői képességeket, a kreativitást és a problémamegoldó képességet is értékelik. Az általános iskolai tanulmányok hat osztályban folynak, és a diákoknak lehetőségük van egyénre szabott tanulási utakat választani. Az oktatási rendszer rugalmassága lehetővé teszi a diákoknak, hogy saját tempójukban és érdeklődésüknek megfelelően haladjanak. A tanulást modern eszközök és pedagógiai módszerek segítik. A fegyelem és a teljesítmény nagy hangsúlyt kap az iskolai években, hiszen a szingapúri iskolák nagyon szigorúak. Az a felfogás, hogy az iskola egy demokratikus közösség, ahol a diákok, a tanárok és a szülők egységet alkotva alakítják az intézményt, hát… mondjuk úgy, eléggé tájidegen arrafelé, de az eredmények vitathatatlanok.

A hazai szomorú valóság

A szerbiai oktatási rendszer számos kihívással küzd, és ezek együttesen okozzák a vállalhatatlan eredményeket. Az egyik fő gond az, hogy a gyerekek többsége minősíthetetlenül fegyelmezetlen, ezért nehezen koncentrál és tanul az órákon, a tanárnak pedig erre csak egy kártyája van, melyen ez áll: „Kérlek szépen, tanulj, maradj csendben, figyelj rám!” Ez kevés! Emellett a szülőknek túlzott befolyásuk van az oktatási folyamatokra anélkül, hogy megfelelő szakmai hátterük volna. Ez gyakran vezet ellentmondásos helyzetekhez és az oktatási célok elmosódásához. Továbbá a gyerekeknél korán kialakul a bulizás és más káros szokások iránti igény, melyeket aztán magukkal hoznak az iskolába is. Ezáltal az oktatási intézményeknek nemcsak oktatási, hanem nevelési szerepet is be kellene tölteniük.

A tanárok alulfizetettsége és motiválatlansága is súlyos gond. Sokan közülük elhagyják a pályát, vagy csak rutinszerűen teljesítik a feladataikat, ami nem segíti elő a tanulók fejlődését és motivációját. Az oktatási szakma felhígulása csak súlyosbítja a helyzetet. Sokan választják ezt a pályát pusztán a könnyebben befejezhető egyetem, a biztos állás és a hosszabb nyári szünet miatt, így nem mindig a legjobb szakemberek állnak ki az osztályok elé. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a tanulók gyakran elveszítik a motivációjukat, mivel nincs igazi tétje az osztályzásnak és a vizsgáknak. A tanulásnak nincs értelme, ha a rendszerbe nincsenek beépítve reális célok és következmények. Emellett a tanulás megúszásának szokása is elterjedt, ami lehetővé teszi a diákoknak, hogy kijátsszák a rendszert, és minimális erőfeszítéssel is befejezzék az iskolát.

Mindezek eredményeként a szerbiai oktatási rendszer sok tekintetben rossz állapotban van, és sürgős reformokra van szükség annak érdekében, hogy a diákok valóban megfelelő oktatásban részesüljenek, és egy működőképes társadalmat alkossanak a jövőben.