A sumer-káldok írásukat száradásban levő agyagtáblákra vésték, és további szárítással tartósították. Munkáik példányaiból a világ sok múzeumába jutott, nem csak az irakiak raktáraiba. A táblák megfejtése (olvasása) azonban még mindig csak kis részben valósult meg.

A sumer ékírás sok mindenben hasonlít a Kárpát-medenceihez, az erdélyihez (Torma Zsófia). A sumer ékírást átvették az ellenséges beállítottságú akkádok, sőt akkád nyelvű agyagtáblák sokaságát készítették el, és terjesztették. Használták a föníciaiak is, egy kis változtatással.

Azóta az írás sok változáson esett át. Minden ókori nép fejlesztette, nyelvi és társadalmi igénye szerint tette használhatóbbá. Nélküle ugyanis a legújabb technikák ellenére sem lehetünk meg, mert az olvasás, tanulás, tájékoztatás, adminisztrálás, irodalom stb. ma sem nélkülözheti. A folyamközben néhány száz éve már együtt volt az al-ubaid, az uruki és a dzsemdet naszrnak nevezett csoport: a más-más időből származó, de ugyanabba a nyelvcsaládba tartozó néptöredék. Ők voltak a sumerok, akiket kétezer éves civilizált Ki-en-gijükből, otthonukból, hazájukból rablással, öldökléssel csupán néhány év alatt elűztek. Később az asszírok brutalitása után még mutatóba sem maradt belőlük a folyamközben.

A Pártus Birodalomban, Médiában és a Van-tó környékén összegyűlt sumerok csoportjai elvándoroltak a Kaukázuson át Szkítiába, majd onnan a szittyák közös hazájába, a Kárpát-medencébe.

A sumerok annak a szkíta-szittya népnek a töredéke, kis csoportja, amely 6000 évvel ezelőtti fejlődésében az urál-altáji, vagy más kutatók szerint turáni nyelvcsaládban eljutott nyelve közös használatáig. Az ő nyelvük is ragozó nyelv volt, akárcsak a miénk.

Ismerjük meg ennek a néptöredéknek a rövid történetét! Mostohább korban élt, de megtartotta kultúráját, nyelvét, kifejlesztette írását, és egységbe szerveződött. Mi is a töredéke maradtunk a nagyobb egységnek, a nemzetünknek, és továbbra is itt akarunk maradni, hogy a szülőföldünkön boldoguljunk.