Jules Oppert francia kutató 1869-ben egy törött agyagtábla su szótagjához hozzáillesztette a mera szót. A sumera végül sumir lett, s így is fogadta el a régészet és a történelemtudomány. (A cserépdarabot a British Museum 14 013-as számon tartja nyilván.)

Ezután kezdték el a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti térséget tanulmányozni. Különféle elméletek születtek, ásatásokat is végeztek, de eredménytelenül. A XX. század szakmailag legfelkészültebb régészcsapatát az angol Sir Leonard Woolley vezette. Képzett munkatársaival rendszeres és rétegenkénti ásatásokat végeztek nyolc éven át, több mint száz munkás részvételével.

A legalsó réteg a legrégibb, az özönvíz előtti időkből származik. A természeti katasztrófa Sir Woolley szerint Kr. e. 4000 körül következett be. Emberi települések nyomai, döngöltfal-maradványok, nád, tűzhely és épületromok tanúskodtak az élet egykori jelenlétéről.

Kr. e. 5000 és 4000 között a folyamköz területére kelet felől egy közép-ázsiai szkíta embercsoport érkezett. Földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, emellett használható agyagedényeket és más kerámiát is készítettek, festettek. Nevüket jóval később egy arab nevű dombról, az Al-Ubaidról kapták, ahová egyébként a festett kerámiát raktározták.

Ez a nép békés építkezésbe fogott, melyhez a kis létszámú helyiek, a káldok is csatlakoztak. Lagas, Fara, Eridu, Suppar, Uruk, Surupak — szinte minden város, település az özönvíz előtti időkre vezethető vissza.

Ezt a békésen tevékenykedő népcsoportot a Kr. e. 4000 körüli özönvíz pusztította el. Nagy területen éltek, a környező hegyekre is menekültek, mégis sok volt az áldozat. A települések is kárt szenvedtek, többségük víz alá került. Ur városát alig, a Kis nevű várost pedig egyáltalán nem érte el az áradat.

Sir Woolley megtalálta az özönvíz előtti tíz királyi uralkodó névsorát. A feljegyzés szerint ők egymás után uralkodtak. A települések és a városok nem laza szövetségben éltek, hanem egységes államhoz tartoztak. A királyokat, a királynékat pompával temették el: ökrös szekér, ruha- és fejdíszek, illatszerek, szkíta jellegű aranyedények. Abajgi király sírjának előterében 62, Subad királyné sírjában pedig 25 csontvázat találtak, valamint egy aranyveretes hárfát is. A csontvázak a királyi udvartartás tagjainak maradványai, akiket nem meggyilkoltak, hanem minden bizonnyal önszántukból mentek királyukkal a halálba. Hitük szerint ugyanis a halál csak átmenet a földi életből a túlvilágba, ahol ugyanannak a királynak a szolgái maradnak. Mert az uralkodókat a túlvilág ura küldi a földre, hogy gondját viselje népének. Közönséges ember sírjában nem találtak idegen csontokat.

Ur városa volt a legtekintélyesebb, több király is itt székelt. Nyugalom és béke jellemezte az uri dinasztia első korszakát.

A második korszakot az özönvíz okozta károk elhárítása, a közös helyrehozatal, a munkaképes lakosság és az újonnan érkezett uruki csoport felújítási teendőkbe való bekapcsolódása jellemezte. Ezt a hatalmas munkát Kis városából irányították.

Az uruki csoport Arattából, az Aral-tó környéki városállamból érkezett, és magával hozta az istenanya tiszteletét, valamint új fémszerszámokat és egy lábbal forgatható korongot, mely tökéletesítette a kerámiakészítést, illetve lehetővé tette a fazekasmesterség kialakulását is.

Az özönvíz előtti, régi, egységes állam helyett most a városok között új viszony alakult ki. Bizonyos városok felzárkózásának késése miatt több város saját királyt választott. Sir Woolley is jelzi, hogy az özönvíz utáni királylistákon párhuzamosan van feltüntetve a városállam és az uralkodója. A királyok a saját városukban uralkodtak, a közös ügyeket és a vallási teendőket pedig átengedték a papkirálynak, akinek szakrális központja Nippurban volt.

(Folytatjuk)