Roger Sanchez hasonló zenei irányzatot képviselt, mint David Morales. A dominikai származású zenész Manhattan művészeti iskolájában kezdte el tanulmányait, majd a Pratt Institute-ban próbálta elsajátítani az építészetet.
A zene kedvéért azonban maga mögött hagyta a tanulást, és 1989-től az Ego Trip klubban kezdett el játszani. Ezután oszlopos tagja lett a Strictly Rhythm szerzői csapatának.
Első nagy dobását Underground Solution név alatt készítette el. Roger Sanchez karrierjének igazi szárnyalása a kilencvenes évek második felére tehető, amikor Dj Sneakkel és Junior Sanchezszel megalakították az S-Men együttest, mellyel elkészítették az S-Man Classics albumot.
Sanchez az első saját szerzői albumát, a First Contactot csak az ezredforduló után, 2001-ben adta ki, rajta az Another Chance című, romantikus hangulatot árasztó house-himnusszal. A zenéire egyébként is különösen jellemző az erős érzelmi töltet. A szerelem számos szerzeményének alaptémája.
Az eddigiekben — a New York-i house története kapcsán — főként olyan személyekről esett szó, akik a zeneszerzésben jeleskedtek, habár kitűnő mixalbumaik is voltak. Most azonban egy olyan emberről fogunk beszélni, aki a szó szoros értelmében véve lemezlovas volt, mégpedig a korszak egyik leghíresebbje.
Benji Candelario a Paradise Garage-ban magától Larry Levantől leste el a keverés technikáját, és vált a klasszikus garage-lemezlovasok egyik leghíresebbjévé. Dolgozott a Cutting, a Nitegrooves, a Freeze és a Kult Kiadónál, valamint a Redzone, a Building és a Roxy klubban. Candelario estjeit olyan zenészek hallgathatták, mint Eric Morillo, José Nunez vagy Harry „Cho Cho” Romero.
A neves Subliminal Kiadó alapítói az egykori garage hangzás továbbvivői és az úgynevezett filter house irányzat ismert képviselői voltak. Eric Morillo a 90-es évek legelején a Reel 2 Reel nevű dance-csapat tagjaként például az I like to Move It című szerzeménnyel hozta lázba a világot. Ez a zeneszám valószínűleg mindenkinek ismerős, vagy legalábbis mindenki találkozhatott vele valamelyik rádióállomáson.