Maga a latin stílus mint zene és életforma az egyik legmeghatározóbb jellemzője, eleme a New York-i house történetének.
Miközben Chicagóban az afroamerikaiaké volt a főszerep, New Yorkban a 80-as évek végétől a 90-es évek végéig a karibi szigetvilágból, Mexikóból, de főként Puerto Ricóból származó lemezlovasok alakították a fő áramlatot. Olyan nevek, mint David Morales, Roger Sanchez, Erick Morillo, Harry „cho cho” Romero, José Nunez vagy éppen az olasz, de szintén mediterrán származású Benji Candelario vagy Lenny Fontana.
Nem véletlen, hogy a latin világból eredt az egyik legelső underground house sláger is New Yorkban, mégpedig a Do it Properly, melyet a 2 Puerto Ricans, a Black Man and a Dominican nevű csapat alkotott. Ennek a zenei projektumnak volt a tagja David Morales is, aki szintén egy Brooklynban született Puerto Ricó-i bevándorló volt. Morales a későbbiekben azok közé a zenészek, illetve lemezlovasok közé tartozott, akik inkább a mainstreamet, avagy a fő áramlatot, a kereskedelmileg eladhatóbb diszkósabb és poposabb zenei stílust képviselték, melyet főként a különféle zenei átdolgozások és feldolgozások jellemeztek.
Ennek megfelelően David Morales az akkori popélet világsztárjaival működött együtt, olyanokkal, mint Michael Jackson, Tina Turner, Janet Jackson vagy Mariah Carey. E közös projektumok után 1993-ban debütált első albumával, a The Programmal, melyről 1994-ben az In the Ghetto és a The Program nevű zeneszám vált ismertté. A máig tartó világhírt azonban két szerzemény — Rare Pleasure: Let Me Down Easy, The Chi-Lites: My First Mistake — keverékének, az 1998-ban megjelent Needin’ U című számnak köszönheti. Ezt a slágert Morales éveken át újra és újra feldolgozta. A Needin’ U ezáltal minden évben megújult, a hallgatókkal együtt öregedett — azt hirdetve, hogy a hetvenes évek diszkó- és a nyolcvanas évek house-zenéje nem vész el, csak átalakul.