* Mi az, amit tudni kell rólad?

— Huszonnégy éves vagyok, és az írás a mindenem. Régebben ápolónő szerettem volna lenni, de időközben rájöttem, hogy a valódi életcélom mindenképp az írás, még ha az egészségügy örök szerelmem is marad. Ez a szeretetem pedig mindig jelen van a könyveimben, mind a lélektani részben, mind pedig abban, hogy valaki valahogy mindig kötődik az egészségügyi területhez, vagy legalább egyszer van olyan baja, amelyhez orvosi ellátás vagy kórház szükséges. 

* Mikor kezdtél el írni? Már akkor is a próza állt a legközelebb hozzád?

— Már tízévesen is történeteket alkottam a fejemben, de az első igazi regényemet csak tizenhét évesen kezdtem el ténylegesen megírni. Mindig is regényben gondolkoztam, és úgy vélem, hogy ez így is marad. Persze aztán ki tudja, hogy mit hoz még az élet…

* Miért döntöttél úgy, hogy álnéven írsz?

— Részben azért, mert szeretném, ha a világon mindenhol megjelennének a regényeim, másrészt viszont amikor elérkeztem a kiadáshoz, akkor nagyon sok helyről azt lehetett hallani, hogy hátrány az írónak, ha magyar név tűnik fel a borítón. Ez is megerősített abban, hogy álnéven írjak, de ha ez nem is lett volna szempont, akkor sem fordult volna meg a fejemben saját néven megjelentetni kötetet. Most már lehet, hogy elgondolkoznék rajta, de a legelején eszembe sem jutott.

* Milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy írni tudj?

— Szeretném azt mondani, hogy teljesen mindegy a körülmény, hiszen ha jön az ötlet, akkor jön, ám ha az ember nincs egyedül, sajnos nagyon hamar ki tudja zökkenteni a környezete. Másfelől pedig olyan délután egytől éjszakába nyúlóan szoktam kreatív lenni, szóval hacsak nem reggel vagy délelőtt jön az ötlet, akkor délutánig nem is szoktam erőltetni. Este pedig, amikor már sötét van, mindig hangulatvilágításban írok. Számomra ez nagyon fontos, de konkrétan nem szükséges ahhoz, hogy írni tudjak. Ötletem viszont szinte mindig akad. Főleg akkor, amikor már lefeküdtem aludni. Olyankor végképp be szokott indulni a fejemben a jelenetgyártás. Ezért mindig van az ágyam mellett egy kockás füzet, melybe akár oldalakat tudok írni még az éjszaka közepén is.

* Milyen témák mozgatnak meg, honnan inspirálódsz?

— A maga módján minden regényem igencsak drámai. Ezt még ha akarnám sem tudnám levetkőzni, de nem is akarom, hiszen ez az, amit szeretek írni. Konkrét dolgot nem tudnék megnevezni, mely segít inspirálódni. Talán maga a történet iránt érzett szenvedély az, ami hajt, és az, hogy szüksége van a lelkemnek arra, hogy kiírjam, ami bennem van.

* Mesélj egy kicsit az eddig megjelent műveidről.

— Az elsőként megjelent regényem, a Daniel, egy tizenhét éves fiú szemszögéből mutatja be a családon belüli erőszak egy igen durva változatát. A Sose Engedj el! című regényem egy apáról szól, aki elveszíti a négyéves gyermekét. Legfőképp a gyászfolyamatokat, a depressziót és részben az alkoholizmus témáját érinti az alaptörténet mellett. Az Elit bőrben két testvér elveszti a szüleit, és egy gazdag nevelőszülőhöz kerül. A Kísérő árny című regényemben egy ikertestvérpár motorbalesetet szenved, majd az egyikük látja a kómában levő másiknak a „szellemét”. Ez leginkább az ikrek közötti összeköttetésről szól, és arról, hogy az elme hogyan képes becsapni magát, csakhogy védje az embert. Az ötödikként megjelent könyvem, a Megsebzett című sorozat első része, egy fiatal fiút mutat be, akit a katona apja hibájából elrabolnak, majd három hónapig fogva tartanak és megkínoznak, hogy bosszúból teljesen tönkretegyék. A történet maga a fiú felépülését mutatja be, mind testileg, mind lelkileg, miközben állandó visszaemlékezések által láthatjuk, hogy min is ment keresztül. A könyv végére a főszereplő eljut oda, hogy nemcsak sikerül összeszednie magát, de még ki is áll az emberek elé, hogy elmondva a saját történetét másoknak is reményt adjon. Hiszen ha ő túlélt egy ilyet, akkor mindenki képes rá, hogy kijöjjön a saját szenvedéséből, és felálljon.

* El tudod képzelni, hogy más műfajban is kipróbáld magad?

— Igazából a könyveim műfaja mindig egy kicsit más, csupán az alap egyforma, mégpedig az, hogy az összes történetem egy nehezebb élethelyzeten át mutatja meg, hogy mindenből van kiút. Egyébként van regényem, mely inkább hajlik a krimi felé (pl. az Elit bőr) vagy a pszichothriller felé (pl. a Daniel), de olyan is akad, amely részben már romantikus-erotikus kategóriában is megállná a helyét. Ilyen például a Megsebzett című könyvsorozatom, melyben a történet szempontjából nem ez a legfőbb mondanivaló, mégis nagyon erőteljesen belekeveredett ez is.

* Mik a tervek?

— A jövőben mindenféleképp szeretnék filmet az összes regényemből, hiszen így még több emberhez elérhetne az üzenetem, és ezáltal segíthetnék azoknak is, akik esetleg nem olvasnak. Másfelől szeretném, ha a könyveim több nyelven megjelennének, hogy a világon mindenhol a könyvesboltok polcaira kerülhessenek. Ha pedig már sikerült mindezt felépíteni, hogy könnyedén működik a külföldi kiadás és a filmek készítése is, akkor szeretnék majd olyan egészségügyi intézményeket létrehozni, ahol a hivatalos orvoslás mellett az alternatív gyógyászat és egyéb közérzetjavító kezelések mintegy összefonódva segíthetnének egy-egy személy gondján. Ebben a pillanatban, ha módom volna elindítani ezt a folyamatot, mindenképp a meddőség témakörével kapcsolatosan kezdeném el ezeket a gyógyközpontokat. Aztán szépen lassan egyéb egészségügyi problémák köré épülve folytatnám, ugyanezen az elven, majd következne a társadalmi kérdések megoldására fókuszáló helyek kialakítása is.

A lenti képre kattintva látogasson el Francesca honlapjára!