home 2024. szeptember 12., Mária napja
Online előfizetés
Az egységes nemzettudat hidakat alkot
Tóth Tibor
2024.08.21.
LXXIX. évf. 34. szám
Az egységes nemzettudat hidakat alkot

Magyarkanizsa Önkormányzata kétnapos, méltóságteljes és közösségépítő ünnepséget szervezett államalapító Szent István királyunk és az újkenyér tiszteletére. I. István királyt augusztus 20-án avatták szentté, 941 évvel ezelőtt pedig I. László magyar király VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében, I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári bazilikában oltárra emelte, amivel szentté avatta I. István királyt. Első királyunknak a magyar állam megszilárdítását, megerősítését köszönhetjük, az újkenyér pedig a jövőnkbe vetett hitet, bizakodást, reménységet képviseli. Az önkormányzat színes, minden korosztály számára vonzó programot állított össze: több zenei stílust képviselő koncertek, változatos gyermekprogramok, rajzpályázat, Legszebb Kenyér verseny, kiállítás és ünnepélyes kenyérszegés színesítette a programot.

Az ünnepségsorozat szombat délután kezdődött, amikor a Dobó Tihamér Galériában megnyílt Mezei Erzsébet neMEZEIm című önálló kiállítása, mely augusztus 30-áig tekinthető meg a képtár munkaidejében. Vasárnap reggel előbb a katolikus Szent Őrangyalok-templomban, majd a pravoszláv Szent Mihály Arkangyal-templomban is szentmise keretében megszentelték az újkenyeret. A délutáni program a városháza előtti parkban gyermekprogramokkal és kézműves-foglalkozásokkal kezdődött a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, az oromi Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves-egyesülete, az Ősök Hangja Civil Szervezet és a Generáció Egyesület közreműködésével. Nagy sikert aratott a kaposvári Bábszíntér Vitéz László és az elátkozott malom című vásári bábjátéka is. Pályi János sziporkázó, életvidám, kesztyűs bábjátékot vitt közönség elé, és a végén kiderült, hogy Vitéz László be tudta-e vinni az őrlésre kapott zsák búzát a malomba, és vajon elbánt-e az útját álló ördögökkel. A Buborék zenekar interaktív koncertje után Hardi Klemm Katalinnal Ringató foglalkozás kezdődött, majd a nagyszínpadon Feke Pál, Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb musicalszínésze szórakoztatta a közönséget. A nagyérdemű az István, a király rockoperából hallhatott betétdalokat, de Máté Péter és Zorán néhány ismert dala is felcsendült a városháza előtt. A szervezők meghirdették a Legszebb Kenyér versenyt is, melynek díjátadóját a fülbemászó dallamok után tartották meg. A bírálóbizottságnak az idén sem volt könnyű a beérkezett szebbnél szebb kenyerek közül kiválasztani az első helyezetteket. Végül a magánszemélyek között az oromi Faragó János kenyere lett a győztes, az egyesületek kategóriájában a Streamlet Művészeti Egyesület, a pékek kategóriájában pedig a Braća pékség végzett az első helyen.


A parkban a gyerekek számos játékot próbálhattak ki

— A kenyérkészítés a földtől kezdődik. A gabonát meg kell termelni, a búzát meg kell őrölni. A kenyér kovászolt, hosszú érlelésű kenyér, teljes kiőrlésű lisztből készült, tehát minden, ami jó, az benne van. Először hoztam kenyeret a rendezvényre, és azonnal sikerült nyernem — mondta az oromi Faragó János biotermelő.

A hét főből álló debreceni Kelet Brass Band saját dalai mellett örökzöldeket és mai, modern slágereket szólaltatott meg különleges hangszereken. A zenekar nemcsak a városháza előtt lépett fel, hanem a fő teret körbesétálva, a közönség között elvegyülve is muzsikált. A kenyérszegés előtti imát Magyar Zsolt plébánossegéd mondta el, majd megáldotta a kenyeret, ünnepi köszöntőbeszédet pedig Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere tartott.

— A magyarkanizsai Szent István-nap és újkenyérünnep nemzeti identitásunk és közösségünk összetartozása szempontjából a község legjelentősebb rendezvénye. Szent István király a magyar törzsek szövetségét egy erős, központosított államba rendezte. Művének kiemelkedő jelentőségét a jelenkor igazolja. Tetteinek nyomán ugyanis a vármegyék és püspökségek ma is működnek, magyarságunk pedig ezer év után is létezik. Igaz, hogy nemzetünket államhatárok tagolják, de az egységes nemzettudat hidakat alkot mindenütt a Kárpát-medencében és azon túl is. A nemzeti ünnep identitásunk fontos építőköve. Olyan szimbólum, mint a zászló, a címer és a himnusz. Mindannyiunk feladata és felelőssége, hogy lényegét gyermekeinkkel is megértessük, mert Szent István munkássága ugyan biztos alapot adott, azonban a magyarság fennmaradásához arra is szükség volt, hogy az utódok generációról generációra, évszázadokon át hűségesek maradjanak ehhez a hagyatékhoz, ősi és keresztény hagyományainkhoz. Tiszteletünket napjainkban azzal tudjuk a legjobban kifejezni, hogy jövőt építünk itt, a szülőföldünkön. Magyarkanizsa községben az elmúlt másfél évtizedben olyan erős intézményrendszert építettünk, amely az itt élők életét gazdagítja, élhetővé és biztonságossá teszi. Az oktatás, a kultúra, a szociális védelem, a civil szféra területén továbbra is ugyanarra a lelkiismeretes munkára van szükség, mint eddig. Mivel közös a cél, közösen is kell dolgoznunk annak megvalósításán. Az egységben ugyanis erő, növekedés, biztonság van. A vajdasági magyar közösség abban a kivételes helyzetben van, hogy számíthat az anyaország történelmi jelentőségű támogatására. Támogatva az itteni családok, vállalkozások, mezőgazdasági termelők boldogulását a szülőföldön, az egyetlen helyen, ahol igazán otthon lehetünk. A mindenkori felelős vezetők dolga, hogy odafigyeljenek az elért értékek megőrzésére, de észrevegyék a helyzetekben rejlő lehetőségeket is. Bátran hozzák meg azokat az új döntéseket, melyek elsősorban a közösség érdekeit tartják szem előtt. Meggyőződésem, hogy az idei választások eredményeként megalakult régi-új önkormányzati vezetés éppen ennek a két szemléletnek, a hagyománytiszteletnek és a fiatalos lendületnek az ötvözete. Köszönöm, hogy szavazatukkal felhatalmaztak bennünket erre a munkára a következő négy évben. A kenyér tisztelete egyben mások munkájának a tiszteletét is jelenti. Mindenkiét, aki becsülettel, szorgalmasan dolgozik, akinek a saját érdeke éppoly fontos, mint a közösségé — mondta ünnepi beszédében a polgármester.


Az újkenyeret Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere szegte meg

A köszöntő után a polgármester megszegte az újkenyeret, melynek első szeletét a népnek, a másodikat a szülőföldjüktől távol élőknek, a harmadikat pedig azoknak ajánlotta, akik már nincsenek közöttünk. Az ünnepélyes pillanatok után Magyarország legkeresettebb partizenekara, a Vegas Show Band fergeteges koncerttel örvendeztette meg a lelkes tömeget. A kétnapos közösségépítő ünnepség látványos tűzijátékkal ért véget.


Az ünnepségre rengetegen ellátogattak

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..